Egy nap Nagymaroson – Édes percek a Duna mentén

Mondanám, hogy Nagymarosra legjobb a vízen érkezni, de amikor legutóbb át akartam menni a komppal, Visegrádon ez a tábla fogadott: A komp bizonytalan ideig nem közlekedik. Szerencsére ilyen ritkán fordul elő, hiszen számtalanszor megtettem már a pár perces utat, mindenféle technikai fennakadás nélkül. (Néha csak a palacsinta kedvéért, amelyből XXL-es méretűt adnak a rév melletti kis büfében…)

Legyen tél vagy nyár, a látvány a vízről mindig felemelő. A régi nagymarosiak között járta a mondás, hogy Visegrádban a legszebb Nagymaros. Nyilván a panorámára értették, de legalább ennyi igazság van a fordítottjában is. Mert ha az ember elücsörög a nagymarosi árnyas sétány egyik padján, nehéz megunni a gyönyörködést a szemközt látható visegrádi várban, a Salamon-toronyban, a víz fölé magasodó hegyekben. A Duna mentén tekintgetve pedig egyik oldalon a kisoroszi Szigetcsúcsig, másikon a Prédikálószékig terjed a látóhatár.

Minden Dunakanyarban lévő város külön világ, és mindegyik megérdemli, hogy felfedezzük. Nagymaroson alig hogy partra lépünk, már indulhatunk is a Duna menti sétányon bármelyik irányba. Ha délre, vagyis Budapest felé lépkedünk, máris ott van a környék egyik legjópofább vendéglátóegysége, a Piknik Manufaktúra. Egy a fővárosból kiköltözött család üzemelteti a valamikori pizzéria helyén, házi szörpöket, gyömbéres levest, burgereket és salátákat kínálnak a kerékpárút mentén, nem csak a kerékpárosoknak. Jó időben felállítják a nyugágyakat, rossz időben felfűtik a kályhát. Vannak zenés programjaik, lehet náluk társasjátékozni, minden laza, otthonos és marasztaló. Igaz, a péntek esti társasjátékban azért a helyiek részvételére van nagyobb esély, de a napközben érkező vendégnek is van mit felfedezni. Először is járja be a város főterét, nézze meg a magasra épített, de egyemeletesnél nem magasabb szép polgárházakat. A főtéren cseresznyefák állnak, és a cseresznyefákról kapta a nevét a város egyik ikonikus cukrászdája, a francia desszertek fellegvárának tekinthető Sakura is. Most, hogy pár lépés és néhány mondat után megint az ennivalónál tartunk, gyorsan ajánlok egy másik hangulatos helyet, mégpedig az Édeskét. Itt klasszikus, még inkább békebeli a hangulat, vannak öreg bútorok, szép porcelánok, és a süteménykínálat is a klasszikus vonalat idézi. Még ehhez a témához tartozik a szombatonként látogatható termelői piac, ahol a környékbeli termelők, kézművesek kínálják finomságaikat és szépségeiket.

Kittenberger háza

Na de most már tényleg haladjunk, hiszen Nagymaroson bőven van mit nézni. A hegyre szaladó utcákban, a városközpont peremén régi villákat látunk, színeik, faszerkezetes verandájuk, csúcsos homlokzatuk azt a békeidőt őrzi, amikor a csendes kis település a Budapest közelében nyaralóhelyet keresők egyik fontos célpontja volt. Az egyik legszebb villát, a Sylvia-lakot a tizenkilenc éves korában meghalt Kovács Sylviáról nevezte el a családja. Ebben a házban élt az afrikai expedíciói után itthon letelepedett Kittenberger Kálmán, aki vadász és zoológus volt, és a fekete kontinensről nemcsak trófeákat és preparátumokat hozott, de vagy háromszáz faj felfedezésével és meghatározásával a világ tudományosságát is gyarapította. A felvidékről származó, pályáját tanítóként kezdő Kittenberger tizenhat évet töltött Afrikában, és amikor hazatért, nemigen volt hová mennie. Egy tragikus körülmények között meghalt vadásztársának családja hívta meg Nagymarosra, és felajánlották neki a birtokukon lévő házat. Kittenberger feleségül vette a család egyik lányát, a villa névadójának a húgát, így végleges otthonra lelt a Dunakanyarban.

A Csuka-völgyben álló házat még csak kívülről nézhetjük meg, de hamarosan oktató- és látogatóközpont lesz, akkor biztosan azok is bemehetnek, akik leginkább a vadászíró szép bútoraira, írógépére és afrikai tárgyaira kíváncsiak.

Nagymaroson műemlék templom és lépcsősoron megközelíthető kálvária is van, és mivel a Börzsöny lábánál vagyunk, több turistaút vezet a környék látnivalóihoz. A Remete-barlang és a Julianus-kilátó kedvelt célpontja a túrázóknak, de egyikhez sem sétagalopp feljutni, még száraz időben sem. A terep meredek, és meglehetősen porózus, csakis megfelelő bakancsban tanácsos nekivágni.

Száraz lábbal a Duna alatt

Sokan döntenek úgy, hogy leszállnak a Budapestről érkező vonatról, majd néhány óra után visszaszállva tovább utaznak például Zebegény felé. Nyáron a Dunakanyar települései között Visegrádról induló körjáratos turistahajó közlekedik, egy viszonylag olcsó jegy megvételével ott szállhatunk ki és be, ahol szeretnénk.

Ha a hajóra várunk, láthatunk egy a partra felállított, fából készült kis hajómakettet. Ez az úgynevezett ulmi skatulyát mintázza, amelyen a svábok érkeztek új hazájukba a 18. században. A helyi svábok hagyományait a Német Nemzetiségi Tájházban ismerhetjük meg, az épület a Nyár utcában található.
És a végére egy kis szenzáció: Nagymarosnál át lehet menni a Duna alatt, méghozzá száraz lábbal!

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. évente egyszer vezetett sétákat szervez, és Nagymarosról, illetve Visegrádról is csoportok vághatnak neki a Duna alatti közműalagútnak. Az alagutat, amelyben a víz- és szennyvízcsatornák, illetve kábelek futnak, a Bős–Nagymarosi erőmű építésének meghiúsulásakor készítették. Mivel a Duna akkor el volt terelve, ezt az időt használták ki az ötszázötven méter hosszú, nem fúrással, hanem vasbeton csövekből összeállított alagút kialakítására. Klausztrofóbiásoknak valószínűleg rémítő, mindenki másnak kaland, ha tudja, hogy ahol lépked, felette tizenöt méteres vízmélységgel hömpölyög a folyó. A programra időben kell regisztrálni, mert nagy az érdeklődés. A séták időpontját a DMRV honlapján hirdetik meg.