Laza három óra a levegőben, a fapados járat a főváros, Palma repülőterén landol; első teendőnk kibújni a vastag pulóverekből, és nagyot kortyolni a balzsamos, illatos levegőből. A haditerv Mallorca meghódítására készen áll: nem volt nehéz összeállítani, hiszen a sziget minden korosztálynak és a legkülönbözőbb érdeklődésű vendégének is tartogat meglepetést. Mennyi váratlan szépség! Mintegy hétmillió mandulafa virágzik ilyenkor az utak mentén. Az első legenda, amit Mallorcán hallok, a lehulló mandulavirágokról szól, amelyek szinte fehér paplanként borítják be a vörös talajt. A gondosan ápolt irodalmi fáma szerint egy elkényeztetett kalifafeleség annyira szenvedett a havas táj hiányától, hogy végül az ügyes udvaroncok mandulafák betelepítésével enyhítettek a szomorúságán. A tenger vize azonban még hideg, csupán a német turisták pancsolnak önfeledten a tizenhat fokos hullámokban. Az idelátogató átlagban évente tizennégymillió vendég kilencven százaléka német vagy brit: az 1960-tól kezdődő turistainvázióban született a vicc, miszerint Mallorca alighanem a tizenhetedik német szövetségi állam.
A helyiek sztoikus nyugalommal tűrik a nem mindig szalonképesen viselkedő vendégeket, de azért vannak szabályok – nagyon helyesen! –, amiket be kell tartani. Büntetést kockáztatnak azok, akik fürdőruhában akarnak császkálni a strandokon kívüli területeken, és szigorították a népszerű közlekedési eszköz, a bicikli használatát is. Az itt lakók többsége – akárcsak Spanyolország többi részén – mélyen hívő katolikus, így elvárható, hogy a templomokat illő ruházatban tiszteljük meg. Ennek tudatában látogatunk el a főváros (és egyben Európa egyik legnagyobb) gótikus katedrálisába: a La Seu nemcsak hatalmas ólomüveg rózsaablakaival varázsol el, története is lenyűgöző. Palma szívében, homokkőből épült, és vallási funkciója mellett széles falaival a kalózok ágyútámadásaitól is védte a várost, amelynek jelképe lett. A legenda szerint I. Jakab király, aki végül meghódította a szigetet, 1229-ben hajójával egyszer viharba keveredve Szűz Máriához imádkozott, és megfogadta, hogy ha eljut a partra, katedrálist építtet a tiszteletére. Ígéretét megtartotta: igaz, egy arab mecset helyén kezdték az építkezést, így a főoltár Mekka, és nem Jeruzsálem felé néz. A La Seu építése csak a 17. században fejeződött be, majd a 20. században maga a híres katalán építész, Antoni Gaudí is részt vett a templombelső modernizálásában és a belső világítás kialakításában, így vált a katedrális közkeletű becenevein a fény templomává vagy „a gótika szemévé”. Ha kisétáltuk magunkat az óváros apró macskakövekkel kirakott, hangulatos, szűk utcácskáin és a virágboltokkal zsúfolt Ramblason, ideje, hogy messzebb kalandozzunk: a történelmi óvárostól távolabbi hegytetőn áll a Bellver-kastély, amelynek neve szép kilátást ígér. Nem csalódunk: a 18. és a 20. század között börtönként szolgáló, kör alakú építményből fantasztikus panoráma nyílik a szigetre, ráadásul a Bellver ma múzeum, Mallorca gazdag történelmével barátkozhatunk itt.
Húsvét idején
A tavaszi mallorcai kirándulásnak különleges meglepetése lehet, ha beleesik a húsvéti nagyhét, majd a húsvét utáni „angyalvasárnap”, amikor is kenyeret osztanak a szegényeknek, így számtalan alkalmunk nyílik, hogy lássuk, hogyan ünneplik az itt lakók Jézus feltámadását. A hét legnagyobb eseménye a Sant Crist de la Sang körmenet, amelyet nagycsütörtökön tartanak. A csuklyás „vezeklőruhába” öltözött tömeg szinte halálos csendben vonul végig az utcákon, ezzel jelezve, hogy megbánta bűneit. A nagyböjt vasárnap véget ér, a pékségekben lassan elkészül a panades nevű tészta, amelyet hússal töltenek meg. De tipikus mallorcai étel a coque, egy itteni pizzaszerűség is, amelynek ropogós tésztáját szezonális zöldségekkel szórják meg. Nem maradhat el a menüből a cabell d’àngel: az angyalhaj nevű édességbe cukros sütőtök töltelék kerül. Ha lemaradnánk e finomságokról, számtalan tapasbárban egészíthetjük ki gasztronómiai ismereteinket. A kistányérokra halmozott falatok között nem könnyű dönteni: a tapas éppen úgy hozzátartozik Mallorcához, mint a türkizkék tenger és a tiszta égbolt, bármelyik napszakban fogyasztható, egy pohár jó helyi borral vagy sörrel leöblítve. Gyűlnek a kistányérok előttünk a pulton, ezek száma szerint kell fizetnünk, de a kedves tulaj a végén még rábeszél egy ingyen rabo de toróra, azaz bikafarokra: a sűrű szaftban tálalt porcogós falatok isteniek, vörösbor dukál melléjük. Sok tapas a tenger gyümölcseiből készül, így mi sem hagyhatjuk ki a halpiacot. A Mercat de l’Olivart választjuk, a legnagyobb fedett piacot Palma központjában: 1951-től működik, mindent megtalálhatunk itt, mi szem-száj ingere. Másik gyengém a virág, így hát nem maradhat ki a programból a nem túl régen a nagyközönség előtt is megnyitott Marivent-palota, a spanyol királyi család nyári rezidenciájának óriáskertje. Igaz, a nagyhéten zárva van, mert a húsvétot a királyi család is a szigeten tölti, de utána a tizenkét Joan Miró-bronzszobrot is magában foglaló kert szabadon látogatható.
Úton-útfélen
Amit mindenképpen látni kell: a Jardines de Alfabia Bunyolában, a Serra de Tramuntana hegység szívében. Itt is képet kaphatunk a gazdag történelmi múltról, a karthágóiakról, az őket legyőző rómaiakról, majd a hódító mórokról, azaz arról a sokféle kulturális hatásról, amely évszázadokon át érte a szigetet. De nem maradhat ki a Formentor-félsziget sem festői világítótornyával, kanyargós szerpentinjeivel. Most kicsit hálát adunk az égieknek, hogy végül is autóbérlés helyett a transzferbuszt választottuk: a spanyolok – akár az olaszok – őrült rutinnal vezetnek, de láttam én már Palmában egy tinédzserekkel megpakolt kocsi vezetőüléséről kilógó lábakat is… Nem, nem, köszönjük, marad a kifogástalan tömegközlekedés. Ráadásul gyakran változtatnak a magánkocsik behajtási rendjén, a rendőrök pedig e téren nem ismerik a tréfát. És hát hívogat a Sóller nevű városka is, amelyet a citrusfélék kereskedelme tett virágzóvá: önmagában élmény a fővárosból induló nosztalgiavillamossal eljutni ide. De ha szavazni kellene a mallorcai látnivalókról, én Deiànak, a művészfalunak és Valldemossának, a szerelmesek búvóhelyének juttatnám a babért. Deiàban olyan művészek telepedtek le, mint Picasso, Robert Graves, Peter Ustinov, újabban Pierce Brosnan és Leonardo DiCaprio. A Michael Douglas–Catherine Zeta-Jones házaspárt pedig már mindenki mallorcainak tekinti, hiszen jól menő vállalkozást működtetnek a szigeten. Valldemossa karthauzi kolostora egyenesen irodalmi csemege: 1838-ban itt töltötte a telet George Sand és Chopin, hatalmas botrányt keltve arisztokrata körökben. Kolostorcelláik ma is látogathatók, éppen úgy, mint a híres konyhakert, ahol különleges gyógynövények teremnek, vagy a patika a régi patinás lombikokkal és titokzatos tégelyekkel. A tíznapos nyaralás vége felé döbbenten konstatálom: a programból kimaradtak a nevezetes sárkánybarlangok és a Mallorca spirituális központjának tartott Lluc kolostor is fekete Madonnájával együtt. A legenda szerint az ereklyét egy pásztorfiú találta meg, a kolostor azóta menedéket nyújt a megfáradt vándoroknak. Az egyszerű cellákban még az éjszakát is ott tölthetjük. De őszintén szólva ennyi élmény után most már többre, pontosabban másra vágyunk: a langyosodó tenger, a melegen simogató napfény lassan Mallorca újabb, nyári arcát ígéri, az önfeledt „pancsolós-strandolós” pihenést sok-sok örömteli, vidám perccel egyetemben.
