A csodálat tárgyát képező gyöngy, az ásványi eredetű drágakövekkel ellentétben, szerves alapú képződmény, mely az egyes sós- és édesvízi kagylók vagy csigák héja és lágy része közé kerülő test által okozott irritáció eredményeképpen jön létre. A puhatestű ugyanis, ha már kilökni nem tudja az idegen anyagot, védekezésül ugyanazzal a gyöngyházfényű védőréteggel vonja be, mint ami héjának belső oldalát is borítja. Ennek a selymes rétegnek a kialakulásához legalább két évre van szükség, de a borsószem nagyságú gyöngyök kifejlődéséhez akár tíz esztendőt is várni kell. Mivel a természetben átlagosan minden ötvenezer kagylóból csak egyben képződik igazgyöngy, beszerzése rendkívül nehézkes, egy külön szakma épül rá.
A gyöngyhalászat az ókor óta jelen lévő foglalkozás, amelynek művelői különleges képességekkel, például hatalmas tüdőkapacitással rendelkeznek. Bár a 21. században már kihalófélben van ez a hivatás, Japán utolsó sellői, az amák, még most is alámerülnek a zsákmány reményében.
A fáma szerint a nőket azért tartották alkalmasabbnak arra, hogy amák legyenek, mert magasabb testzsírszázalékuk segített elviselni a tengervíz fagypont közeli hőmérsékletét, amelyben búvárkodniuk kellett.
A munka legtöbbször anyáról lányra száll, edzésüket, a szabadtüdős merülést már tizenkét éves korukban megkezdik, hogy aztán egész életükön át, akár hetven-nyolcvanéves korukig halásszanak. Mivel manapság jóval több munkalehetőség áll a nők rendelkezésére, az amák száma is csökkent. Míg az 1950-es években több mint tizenhétezer gyöngyhalászról tudtak, ma már kevesebb mint kétezret találni belőlük. Bár a kereskedelmi halászat veszélyezteti az amák életmódját, még mindig akadnak olyanok közöttük, akik nem adják fel ezt az ősi hivatást, de emellett népszerű turisztikai látványosságul is szolgálnak a Mikimoto Pearl szigeten járó turistáknak, ahol az asszonyok gyakran tartanak búvárbemutatókat a közönségnek.
Az igazgyöngy természetes lelőhelye Japán mellett többek között a Srí Lanka északnyugati partjainál található Mannar-öböl, India partvidéke, a Perzsa-öböl, de Polinézia és Nyugat-Ausztrália egyes területei is.
Bár a kísérletező kedvű vállalkozók a középkor óta próbáltak igazgyöngyutánzatokat előállítani, igazi sikereket csupán a 19. század vége hozott, amikor az ausztrál William Saville-Kent tengerbiológus kidolgozta az első használható beültetési eljárást, egy úgynevezett nukleuszt téve a tenyészkagyló köpenyhúsába, és annak eredményét 1891-ben be is mutatta Londonban. Találmányát később a japán Mikimoto Kokicsi tökéletesítette, aki végül a nagyközönség elé tárta az első hibátlan, mesterségesen tenyésztett gyöngyöt, mellyel hatalmas sikert aratott világszerte.
Később, a második világháború kitörésekor paradox módon Mikimoto életének legsikeresebb szakasza érkezett el, ugyanis a megszálló amerikai katonák, amikor hazatértek, tenyésztett gyöngyöt vittek haza a kedvesüknek. Így lett a Mikimoto-gyár a világ egyik vezető gyöngykitermelője.
A 20. század elejére sajnos az állandó kagyló- és gyöngyhalászat miatt a puhatestűek állománya olyan drasztikus mértékben csökkent, hogy a jogszabályoknak megfelelően a kereskedők csupán a Mikimoto által szabadalmaztatott eljárással tenyésztett gyöngyöt árulhatják. Néhány helyen, mint Japánban is, ugyan létezik még kvótakorlátozott igazgyöngyhalászat, de ez a pár tíz kilogramm nem jut kereskedelmi forgalomba.
Élet a farmon
A nemzetközi piacon található gyöngyök kilencvenkilenc százaléka tíz gyöngytenyésztő területről származik, köztük előkelő helyet foglalnak el a déltengeri származásúak, melyek előfordulási helye többek között Thaiföld, Phuket szigete.
A thai mesterek egyik legöregebbje, Kriangszak Ung 1973 óta dolgozik az ország déli csücskén fekvő Ao Yon tengerpartján. A hetvenéves férfi apró ékszerboltja mögött háborog a tenger, mellette hatalmas tartályok állnak mindenfelé, balra a földön egy kis medencében osztrigák nőnek, vele szemközt a lavórban már azok állnak halomban, amelyekre nincsen szükség többé. Egy hamisítatlan gyöngyfarm bontakozik ki az ember szeme előtt.
A vízen billegő műanyag bóják jelzik a puhatestűek helyét, létezésükre különben csak egy kis csónak utal, amelyben mindenféle felszerelés, vödrök, hálók, kötelek halmozódnak fel.
Ung körülbelül tízezer kagylót tart, és csónakjával azt ellenőrzi nap mint nap, hogy osztrigái jól vannak-e, majd az év folyamán, amikor eljön a szüret ideje, begyűjti a gyöngyöket. Két osztrigafajt tenyészt: a Pinctada maximát, a legnagyobbat a gyöngytenyésztésre használt körülbelül hat osztrigafaj közül, és a Pteria penguint, vagyis a pingvinszárnyas osztrigát.
Ő is a japán gyöngytenyésztési technikát alkalmazza, vagyis a beültetésre váró kagylókat hat hónapos korukat követően kiviszi a tengervízbe, majd csak akkor hozza be őket, amikor azok már kibírják a mesterséges felnyitást és az idegen test beültetését.
Ung ekkor satuba helyezi az osztrigát, óvatosan nagyjából húszmilliméternyire kifeszíti a héját, egy éket tesz bele, hogy az ne záródjon össze, majd gyakorlott kézzel bemetszi a kagyló ivarszervét egy szikével. A bemetszésen keresztül egy apró hámszövetdarabkát és egy csiszolt gyöngyházmagot is belehelyez úgy, hogy ez utóbbi a hámszövetre kerüljön. A sikeres beültetést követően a kagylókat aztán visszateszi a tengerbe, kosarakban leereszti a vízbe, és ott tartja őket, amíg ki nem alakul a gyöngy.
– A technika nem bonyolult, a gyöngytenyésztéshez tényleg csak türelemre és időre van szükség, no meg szerencsére – magyarázza a férfi. – A beültetés mindössze egy-két percet vesz igénybe. Naponta olyan kétszázötven-háromszáz kagylóval tudok dolgozni, persze ezeknek nem mindegyike marad meg. Sok kilöki magából a nukleuszt, de akad olyan is, hogy a két év alatt maga a kagyló pusztul el.
Ahogy Ung magyarázza, a gyöngy kialakulása mesterségesen nem gyorsítható. Attól függően, hogy mekkora nagyságú gyöngyöt szeretne, két vagy három évig hagyja a kagylókat, de ez idő alatt sem pihenhet, mert az osztrigákat folyamatosan felügyelnie kell.
A parazitákat kéthetente muszáj eltávolítania a héjról, ha pedig
a kagyló kilökte magából a beültetett testet, azt minél előbb ki kell emelni társai közül. Ha két év alatt nem pusztított vírus vagy ciklon a farmon, elérkezik a várva várt nap, amikor a gyöngyöt óvatosan kivágja az állat húsból. Ha a kagyló egészséges, akkor újabb nukleuszt helyez a már kialakult gyöngyzsákba.
A gyöngyök lehetnek kerek, félkerek, barokk, félbarokk formájúak, értékük meghatározásánál
a természetes gyöngynek a tömegét mérik, a tenyésztettnek pedig az átmérőjét.
Mivel sehol a világon nem található két egyforma darab sem a formáját, sem a színét, sem pedig a nagyságát tekintve, a piaci árat nagyban befolyásolja még az is, hogy mennyire vastag, selymes fényű a gyöngyházréteg, mennyire tiszta a felület, megfelelő-e a méret és a forma.
Míg Ung borsszemnyi fülbevalói nagyjából hétezer forintba kerülnek, a Tahiti környékéről származó fekete gyöngyök szemenkénti ára akár a huszonötezer forintot is elérheti.
– Bár még mindig a kerek a legkeresettebb, ma már azonban a formát könnyen befolyásolhatjuk – mutatja Ung. – Ha például szív alakot szeretnénk elérni, akkor egy ilyen formájú gyöngyházmagot ültetek be, hogy ennek megfelelően nője majd körül a keletkező gyöngy.
S hogy mi lesz azokkal a kagylókkal, amelyek már nem képesek gyöngyöt termelni vagy elpusztulnak? Ung a héjukból ékszereket, használati tárgyakat vagy lakásdíszeket készít.
Érzékeny egyensúly
Ahogy a világ szinte minden területét, a gyöngyhalászatot is nagymértékben befolyásolja az éghajlatváltozás, ugyanis a kiváló minőséghez érintetlen és virágzó ökoszisztémára van szükség, amely biztosítja a kagylóknak az egészséges növekedéshez szükséges tápanyagokat, vízminőséget és menedéket. Az elmúlt évtizedekben tapasztalt osztrigapusztulás is mutatja, hogy a gazdálkodási gyakorlataink és az ökológiai változások komoly hatással lehetnek a gyöngyiparra. A megemelkedett átlaghőmérséklet, a tenger sótartalmának változása, a szerves anyagok koncentrációja és a lehetséges kórokozók végzetesek a kagylók egészségére.
Az egészséges ökoszisztéma problémaköre mellé kapcsolódnak az állatvédelmi kérdések is: van-e jogunk fájdalmat okozni egy élőlénynek, és ilyen módon kizsákmányolni a természetet?
A gyöngy azonban még mindig az egyik legnépszerűbb ékesség, amely a tisztaságot és az egyszerű szépséget szimbolizálja.
A világ egyik legnagyobb sósvízi igazgyöngyét a Fülöp-szigeteken találta meg egy helyi halász az 1990-es évek végén. A 67 centiméter hosszú, 34 ki-
logrammos, 100 millió dollárt érő példányra a Palawan szigetén élő férfi egy viharos éjszaka után bukkant rá, amikor a sekély tengerben, hogy hajója ne boruljon fel, lehorgonyzott. Másnap reggel fedezte fel, hogy a tengerfenék helyett egy óriáskagylóban kapaszkodott meg. Bár értékéről fogalma sem lehetett, abban a halász biztos volt, hogy valami különlegességre akadt, ami szerencsét hoz majd neki, ezért minden áldott nap megérintette az ágya alatt tartott hatalmas gyöngyöt, mielőtt halászni ment.
A férfi tíz éven át rejtegette a nyilvánosság elől a kincsét, majd amikor költözködött, rábízta azt a turisztikai hivatalban dolgozó rokonára. Később ez a nőrokona beszélte rá, hogy jelentse be a gyöngyöt a hatóságoknak.
Bár a halász senkinek nem akarta eladni a talizmánját, ma már Puerto Princesa városházának üvegbúrája alatt áll a különleges darab.
