Egy ideig csak nézem őket, mert jó az ilyet nézni, és nem keresni nagy dolgokat. Elbámulgatni, belefeledkezni, ahogy Gerda előveszi a gondosan összekészített műanyag dobozokat, ahogy finoman megsimítja Károly arcát, „egyél, na, ne legyél éhen”, ahogy szorosan mellé ül le. Ahogy a mellkasára hajtja a fejét, mert a közel sem elég közel. 

Olyan harmónia sugárzik rólatok, ráadásul ismert pár vagytok, hogy lehet, hogy nem nagyon adtatok eddig közös interjút? 

Károly: Mi inkább bújunk és elhajlunk. Mondjuk úgy, az ütések elől. Mert a kapcsolatunk elején annyi bántást kaptunk Gerdával, hogy kialakult bennünk egy ilyen védekezési reflex. Hogy hagyjanak inkább békén. De félni sem jó, a Nők Lapját ráadásul mindketten nagyra tartjuk, én tulajdonképpen ezen az újságon keresztül szerettem meg kölyökkoromban az irodalmat. Édesanyámnak járt a lap, és ő mindig elolvasta nekem azokat a kis verseket, amik a mesével egy oldalon jelentek meg, én pedig meg is tanultam őket. 

Azt azért elmondtad mostanában több helyen is a hatvanadik születésnapod kapcsán, hogy remekül érzed magad a bőrödben. Arról is sokan értesültek, milyen nehéz út vezetett idáig a baleseted miatt. De azt már jóval kevesebben tudják, hogy, Gerda, te is egészen hasonló utat jártál be korábban. Hogy ez is félelmetes módon összekapcsol benneteket. 

Gerda: Igen, ha versenyeznünk kellene, azt mondhatnám, én vezetek, mert tizenhárom műtéten vagyok túl. Persze csak viccelek, ez minden, csak nem verseny, ráadásul valóban nem is szoktam erről beszélni, mert hál’ istennek régen vége, huszonkét évesen volt az utolsó operációm, és azóta minden a legnagyobb rendben. Egy füldaganatról van szó, ami tizenkét éves koromban jelent meg először, és bármennyire próbálták is eltávolítani, folyton kiújult. Így a gyerekkorom felét kórházakban töltöttem, és nem voltak túl fényesek a kilátásaim… De az ember egy idő múlva megtanul együtt élni ezekkel a dolgokkal. Nekem az életem része lett a betegség, a műtétek, el kellett fogadnom, és kész. És megtanulnom, hogyan lehet kihozni a legjobbat abból a helyzetből. Alapvetően jókedvű gyerek voltam mindig, így igyekeztem megnevettetni a körülöttem lévőket is. Hamar rájöttem akkor, hogy a nevetés micsoda terápiás hatással bír, és hogy aki a mi szobánkban volt a kórházban, valahogy mindig gyorsabban gyógyult. Ez azóta is megvan, Károllyal a mindennapokban rengeteget nevetünk. Nem véletlen, hogy a latin eredetű humor szó jelentése magyarul életnedv.

De, gondolom, annak a tíz évnek a tapasztalataiból sok minden mást is vittél magaddal tovább.   

Gerda: Persze. Például amikor Károly nehéz helyzetbe került, ennyi megéléssel a hátam mögött teljesen másképp tudtam kezelni az egészet. Hittem benne, hogy felépül. És bár hét hosszú évbe telt, így is lett.

Károly, benned sok mindent megváltoztatott ez a baleset? 

Károly: Én bitang jól éreztem magam a bőrömben egészen addig a pillanatig, amíg egy pasas a motorom elé nem kanyarodott az autójával… De az az igazság, hogy nem szeretek már a balesetemről beszélni. Nem akarok a múlttal foglalkozni, újraélni azokat a fájó érzéseket. Nem akarom már megfejteni azt sem, miért történt az egész. A jelennel szeretnék foglalkozni, és az örülnivalókkal, mert van belőlük bőven. A lehetőségeimre akarok figyelni, hogy mibe tudok még energiát fektetni, mert tele vagyok energiával. A fiamnak, Zsigmondnak van egy kiváló gondolata, mondata erre: nincs kifogás. Én ezt teljesen magamévá tettem, és csodásan működik. Ne hivatkozz a múltra, hogy veled milyen szerencsétlenségek történtek, hogy neked micsoda balsors jutott annak idején. Előre kell nézni, mert másképp nem tudsz eljutni oda, ahova szeretnél. 

És hova szeretnétek most épp eljutni? 

Károly: Például nászútra. Elhatároztuk, hogy jövő télen meglépjük ezt, mert hiába volt meg az esküvőnk már másfél éve, még nem jutott rá idő meg alkalom. Most viszont elszökünk az én drága feleségemmel valahova az óceán mellé, az itteni hidegből az ottani melegbe, mert Gerda még sosem csinált ilyesmit.

Gerda: Egy picit elfutni a világ végére kettesben azzal a férfival, akit a földkerekségen a legjobban szeretsz, az nagyon menő. Ahol senki sem tudja, kik vagyunk, ahol nem akarnak folyton közös fotót csinálni Károllyal, ha bemegyünk a boltba. (Nevet.)

Károly: Persze azzal sincs baj, de jó elbújni néha a világ elől.

Gerda: Már a szerelmünk kezdetén is megvolt ez az álmunk. (Károlyhoz fordul.) Emlékszel…? A Feledés­ című filmet szinkronizáltuk, te adtad Tom Cruise­ hangját, én meg Olga Kurylenkóét, az első közös munkánk volt, de külön vettük fel az anyagainkat. Én meg telerajzoltam kis szívecskékkel a közös szövegpéldányt, úgy üzentem neked, hogy mennyire szeretlek. Még nem tudta senki, találgatták is, mit jelent ez az egész, kinek szól vajon. De a lényeg, hogy a felvételek előtt már nagy romantikus álmodozásban voltunk, hogy egyszer majd lesz egy kis házikónk Zalában egy tóparton, és ott fogunk éldegélni. Aztán megláttam a filmet, amelyben Tomnak és Olgának filmbéli házaspárként pont egy kis tóparti ház az otthona. Mi volt ez, ha nem égi jel?

És tulajdonképpen meg is valósult az az álom, hiszen egy vízparti házban éltek.

Gerda: Tényleg. Csodálatos a természetben élni! Kiülünk a stégre, nagyokat beszélgetünk, közben a kacsák, a hattyúk, a szárcsák is megjelennek, és gyönyörködünk bennük. Ezek a töltekező pillanataink. Károly a legjobb barátom is, nagyon okos ember, és én rengeteget tanulok tőle. Imádom, hogy mindent meg tudunk beszélni, mégpedig végtelen mélységekig. Nekem őelőtte nem volt ilyen élményem senkivel. Ez óriási ajándék. Ahogy az a nyugalom és biztonság is, amit tőle kapok. Az az iszonyú erős lelki és fizikai kapocs, ami köztünk van, látod, most is azért szorongunk ketten egyetlen fotelban, mert egyszerűen muszáj mindig valahogy egymáshoz érnünk, fognunk egymás kezét, megsimogatnunk a másik arcát, hátát…

Károly: Én Gerdától tanultam meg az őszinteség erejét, fontosságát, és ezt a nyíltságot. Hogy ha érzel valamit a másik iránt, azt mutasd is ki, ahányszor csak alkalmad adódik rá. Öleld meg, érezd a bőre illatát. Ha szereted, mondd neki: Szeretlek, olyan jó, hogy létezel! 

Gerda: Ezek annyira apró dolgok, mégis egészen meg tudják édesíteni a hétköznapokat. Például, hogy Károly mindig kinyitja előttem a kocsiajtót. Hogy rám segíti a kabátot. Hogy rendszeresen hoz nekem virágot. Hogy lépten-nyomon érezteti, hogy nő vagyok, és milyen sokat jelentek neki. Ezt olyan csodálatos megélni.

Károly: De ha bánt, ha zavar valami, azt sem tartjuk magunkban. Olyan jó volt ezt is megtanulni Gerdától, hogy szabad álarcok nélkül élni. Hogy az az igazi szabadság, ha meg mered a lecsupaszított valódat mutatni a másiknak, és onnantól nincs mellébeszélés meg füllentgetés, hazudozás. Én nem akarok már mindenáron megfelelni senkinek. Annak vége. 

Gerda: Gyerekkorom óta tanulmányozom a körülöttem lévő embereket jártamban-keltemben, a villamoson, az utcán, mindenhol. Ha akarom, ha nem, elcsípek beszélgetésfoszlányokat, tekinteteket, és azon gondolkodom, mennyire beköltöznek a kisebb-nagyobb hazugságok az életünkbe. Miért nem merünk mindig egyenesek lenni? Megmondani, ha baj van, ha valami nem tetszik, mindig tisztán tartani a másikkal való kapcsolatot? Mennyivel egyszerűbb volna így. Persze ez a fajta egyenesség jelentősen átalakítja az ember környezetét, hiszen csak azok a barátok maradnak mellette, akik tényleg elfogadják, akik önmagáért szeretik. Nyilván körülöttünk is szűkül a kör. Ezzel együtt én nem haragszom senkire, mindig megpróbálom megkeresni, miért viselkedik valaki úgy, ahogy, vagy miért mond mást, mint amit gondol. Mondja is sokszor Károly, hogy jaj, Gerdus, te folyton csak védelmezel meg felmentesz magadban mindenkit! De én csak megérteni akarom őket. Amúgy érdekes, hogy a nevem, a Gerda jelentése védőkerítés. Nomen est omen. De a másoknak való segítés mindkettőnknek nagyon fontos. Kórházakba járunk, felolvasunk, ha kell. Én a Be My Eyes nevű applikáción keresztül segítek vakoknak és gyengénlátóknak a napi nehézségeikben. Ez engem feltölt, betölti a szívem. 

Károly: De ugyanígy figyelünk arra is, hogy egymásnak örömöt szerezzünk. Mi minden találkozásunkat élménynek éljük meg a mai napig, így, több mint tíz együtt töltött év után is. 

Gerda: Folyton azt mondják, hogy a szerelem elmúlik, hogy nagyjából meg is lehet határozni tudományos alapokon, mikor. Én ezt nem is értem. Persze dolgozni kell rajta sokat, hogy megmaradjon az a tűz, az a fajta izgalmas vonzódás férfi és nő között. De azt hiszem, csak rajtunk múlik, hogy ne úgy éljünk évek múltán együtt, mint két testvér. Én ma ugyanolyan szerelmes vagyok a férjembe, mint amikor azokat a szívecskéket rajzolgattam a szinkronszövegre. Mert mi tudod, mit szoktunk csinálni? Randalgunk! Ezt is Károly találta ki, hát nem zseniális? Összevonta a randi és az andalgás szavakat. 

Károly: Számunkra még az is izgalmas randi, amikor megvárom esténként Gerdát előadás után, a színház előtt. Pedig gondolhatnánk erre úgy is, mint egy száraz praktikumra, hiszen ő nem vezet, ezért gyakran én viszem haza. Imádunk koncertre, moziba menni, vagy csak randalogni kettesben a Duna-parton. Igenis úgy éljük az életünket, mintha minden nap az utolsó lenne. 

Gerda: Én a színházzal is így vagyok. Minden előadást úgy játszom, akár századszorra is, mintha először és utoljára tenném. Szerintem csak így van értelme. 

Gerda, te ma is a József Attila Színháznál vagy szerződésben, és rengeteget játszol több helyen. Károly, neked nem hiányzik a színházi lét? 

Károly:  Én ebből a dologból egyelőre kikoptam, hiszen a hosszú időszak alatt, amikor egyik műtét és lábadozási időszak követte a másikat, érthetően nem lehetett velem tervezni. De nem, nem hiányzik. Mert hál’ istennek csinálok sok minden mást, amit nagyon élvezek. Például a saját magam szerkesztette irodalmi műsorokkal csavargok az országban, azaz magam viszem a színházat mindenfelé. A Wass Albert-estemmel például kétszázhatvan településen jártam már országhatáron innen és túl. Ennek nyomán szerkesztettem aztán a Petőfi-emlékműsort is, e zseniális ember, költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Csodás érzés ebben is újat mutatni, felhasználva azt a sok mindent, amit korábban a színpadon megtanultam.
A nézők is szeretik, én is szeretem, mit akarhatnék többet? Aztán ott a víz, a folyó. Gerdától kaptam egyszer egy géphajóvezetési vócsert. Először hallani sem akartam az egészről, pláne, miután megláttam, mennyi macera meg tanulás jár ezzel. Próbáltam áttolni a dolgot Gerdára, aztán a fiamra, kínlódjanak vele inkább ők. De szerencsére nem adták be a derekukat, így kénytelen voltam én elvégezni a tanfolyamot, ami aztán behozott egy újabb közös csodát az életünkbe. Azóta együtt hajózunk a Dunán, sokat, de sosem eleget, mert ezzel nem lehet betelni. Sőt, elkezdtem hajós magazinműsorokat is forgatni, amikben igyekszünk megosztani másokkal is ezt a hatalmas élményt, és kedvet csinálni hozzá. Mert a víz, a természet fantasztikus, csak jól kell együtt élnünk vele.

Épp erről szól a napokban mozikba kerülő Kojot négy lelke című animációs film is, amiben Gerda adja a női főhős hangját.

Gerda: Pontosan, és többek között ezért is szerettem nagyon ezt a munkát. Egy indián teremtéstörténetet mesél el a film, humorral és rengeteg szívvel. Az egymás és a Föld iránti közös felelősségünkről szól, és arra hívja fel a figyelmet, hogy mindig van egy utolsó pillanat, amikor még irányt válthatunk. Reményt ad, hogy sosem késő megfordulni. Engem zavarba ejtően meghatott, amikor először megnéztem. Az már csak hab volt a tortán, hogy a jobbomon a csodálatos Bereményi Géza ült, aki a film egyik írója, és régóta nagyon fontos ember az életemben, a balomon pedig a rendező, Gauder Áron, aki a Nyócker című filmet is jegyzi, és akivel iszonyú jó, kreatív élmény volt együtt dolgozni. Szóval csupa jó dolog történik velünk. Ráadásul mindjárt itt a tavasz! 

Károly: Elültettünk Gerdussal mindenféle virághagymát a kertben, úgyhogy most azt is izgatottan várjuk, mi fog kibújni a földből. 

Gerda: A hóvirágok már kint vannak, imádjuk! 

Károly: És jönnek lassan haza a költöző madarak is. Őket is úgy szeretjük figyelni… Ezer meg ezer apró öröm. Nem akarunk kimaradni egyikből sem. 

Ölelés, kalap, kabát, irány a tavasz! 

Fotó: Zsólyomi Norbert, styling: Haberland-Isai Anita, Földi Fanni, smink: Soos Hajnalka, haj: Gellérthegyi Dávid, ruhák: s.oliver, Ralph Lauren / Van Graaf, ékszerek: Parfois