– Nagy szerelmünk a hegy, a túrázás. Imádom a csendet, a kilátást, azt, hogy érzem, hogy bár csak egy icipici porszem vagyok a világban, mégis megvan benne a helyem és a dolgom. Szeretem a nyugalmat, az egyedüllétet – meséli Brigi, az Élet a hegyen Itáliában című blog alapítója. A cím önmagáért beszél, Brigi Lombardia tartományban, Bresciától nem messze él egy farmon férjével. Egészen fiatalkora óta az önfenntartásban hisz, és arra törekszik, de története ennél sokkal többről szól.
Brigi Eger környékén, a természet közelségében nőtt fel. Mindig volt kertjük, állataik, nem a betondzsungelből pottyant a jelenlegi életmódjába.
– Tinikoromban persze nekem is megvolt a vad, diszkós korszakom, mással voltam elfoglalva, leginkább a bulizással, a barátokkal. Huszonegy évesen vettem egy házat az Eger melletti Kis-Eged-hegyen, onnan indult a természettel való együttműködésre való törekvésem. Néhány évvel később találkoztam a férjemmel, és ő is bekapcsolódott ebbe az útba.
Nem sokan vesznek huszonegy évesen házat a Bükkben, gondolhatnánk, de fontos megjegyezni, hogy a ház akkor kilencszázezer forintba került, és rengeteg munka járt vele. Ráadásul különös oka volt annak, hogy Brigi megvette.
– Tizenkilenc évesen kezdtem el jógázni, bekerültem egy ashramba (spirituális elvonulóhelyre), ahol a jógaórákat tartották. Nagyon jól éreztem ott magam, és össze is barátkoztam az ashram vezetőjével és férjével, sőt, be is költöztem. Mindez, valamint a Krisna-tudatú hindu vallás – amelyet egyébként ma már nem követek – nagyon sokat segített a lelki világom helyrehozatalában. Ez a házaspár olyan életmódot élt, amit én is szerettem volna megvalósítani a saját életemben. Nagyon jó és szükséges példa volt számomra az övék. Aztán kiköltöztek az ashramból, én viszont továbbra is közel akartam lenni hozzájuk, ezért kerestem telket azon a környéken. Ők a völgyben, én pedig a hegyen kötöttem ki.
Amerika, London, Eger
Közben Brigi tett néhány nagyobb kitérőt. Az ashramból először éles váltással New Yorkba költözött, ahol bébiszitter volt egy olyan családban, ahol a szülők hivatásos nevelőszülők voltak, és a családban nevelt gyerekek is cseperedtek. Ezután Londont is megjárta, egy kávézóban vállalt munkát, majd a férjével való megismerkedés után együtt is visszatértek Amerikába, ahol egy vegán étteremben, illetve egy öregek otthonában is dolgozott.
– Ez volt életem egyik kedvenc munkája – emlékszik vissza. Férjével az interneten ismerkedett meg. Giancarlo apukája olasz, anyukája amerikai. A férfi Amerikában született, és csak gyerekkorában költözött Olaszországba. Végül azonban ő is a Kis-Eged-hegyen találta magát, és együtt hozták olyan állapotba a házat, hogy végre beköltözhessenek. Brigi egyébként azelőtt is minden extra pénzét a házra fordította, és a nagybátyjával ketten csinált meg számos munkálatot: festettek, vakoltak, letették a padlót. A körülmények a beköltözés után is meglehetősen nomádok maradtak, de ő és férje folyamatosan dolgoztak rajta. A blog is ezekben az időkben született.
– Egyik nap gondoltam egyet, készítettem egy Facebook-blogot, és elkezdtem posztolni. Nem volt vele semmi tervem, csak hogy megmutassam, leginkább az ismerőseimnek, hogy milyen a természet közelében élni – meséli. Aztán ez gyorsan kiforrta magát, ma már sok ezren követik Brigi és férje dolgos mindennapjait, immáron olaszországi otthonukból, ahova néhány évvel ezelőtt átköltöztették nemcsak magukat, hanem életmódjukat is.
Út az önfenntartás felé
Merthogy Lombardiában a napok dolgosak, az biztos. A természetközeli élet hallatán hajlamosak sokan csak annak romantikáját látni. Lelki szemeik előtt illatos gyümölcsök, friss kenyér és gőzölgő kávé sorakozik egy nagy asztalon a teraszon, a kilátás pazar, a nap hétágra süt, és lágy szellő fújdogál. A természet közelében élni valóban idilli, de teljesen másról szól, és kőkemény munka van mögötte – a napsütötte Itáliában is.
– Tavasztól őszig nagyon sűrű és fárasztó minden napunk. Rengeteg a munka, felsorolni is lehetetlen, mennyi feladat van. Észak-Olaszországban nyáron napközben negyvenöt fok is lehet, így a kertben csak hajnalban vagy késő este tudunk dolgozni. Itt sokszor már reggel nyolckor harminc fok van, ilyenkor négykor kelünk, és ötkor már kint vagyunk a kertben. Utána pedig ott áll előttünk az egész nap, mennünk kell dolgozni is.
Brigi egy speciális integrált iskolában tanít angolt, ahol siket és Down-szindrómás gyerekek is tanulnak, és külön is foglalkozik gyerekekkel angolul. Amikor este nyolckor végre leül otthon, sokszor azt érzi, elájul a fáradtságtól. Nagy álma, hogy az önfenntartásban olyan szintre jussanak, hogy „munkahelyen” már ne kelljen dolgozniuk. Minden évben kicsit közelebb kerülnek ehhez, de ez nagyon komoly anyagi vonzattal is jár. Brigiéknek vannak méheik, csirkéik, kacsáik, és sok-sok földjük, ahol próbálnak minél több alapanyagot megtermelni. Tavaly ültettek tizenöt gyümölcsfát, de már ezelőtt is volt kivi, különböző szilvafajták, körte, alma és rengeteg szőlő.
– Az önfenntartáshoz vezető út nagyon hosszú, nem lehet siettetni. A természet dolgozik, néha ellenünk, néha velünk, de itt nem az ember az úr. Megteszünk mindent, amit tudunk, de ha jön egy jégvihar, mint például tavaly tavasszal, akkor az mindent elvisz, és nem lehet mit tenni.
Brigiék a téli időszakban kipihenik az előző szezont, és rápihennek a következőre. Sok időt töltenek otthon, felmennek a hegyekbe, relaxálnak. Briginek ilyenkor mindig van valami kreatív projektje, szeret festeni, alkotni, varrni, horgolni, patchworközni. És közben egy online magazint is megálmodott. Ennek nemrég jelent meg az első száma, amelynek fő témája a gyógynövények és a stresszkezelés, de szépségápolási termékek otthoni készítéséről is ír, és recepteket is közöl. Olvasóitól gyakran kap olyan visszajelzéseket, hogy ők maguk is ilyen életre vágynak.
Önmaguk társaságában
– Az emberek keresik a visszautat a természetbe. Ez sokáig egy lassú folyamat volt, de felgyorsult, amikor beütött a Covid. Mind gazdaságilag, mind lelkileg kihúzták a talajt sokak alól, és akkor azt vettük észre, hogy tömegek ömlenek a természetbe. Azelőtt alig láttunk valakit erre lófrálni. A járvány kitörése után elkezdtek földeket vagy kerteket vásárolni. Egyre többen élik a mi életmódunkat, vagy legalábbis törekednek rá, és mind többen sóvárognak utána – mondja Brigi.
Saját bevallása szerint Briginek egyáltalán nem hiányzik a társaság.
– Mind a ketten olyan típusok vagyunk, hogy nem igazán vágyunk emberek közé. Tinikoromban társaságfüggő voltam, de ahogy teltek az évek, egyre jobban elkezdtem élvezni a saját társaságomat. El tudom magam foglalni, nemcsak a munkával, hanem imádok festeni, sétálni… mindegy, csak egyedül lehessek. Nekem ez nagyon fontos, a mindennapjaim része kell hogy legyen, máskülönben nem tudok jól funkcionálni. Szerencsére a férjem is hasonló ebben, számunkra a társaság inkább terhes, nekem pedig nagyon leszívja az energiámat. Ezzel szemben a természet közelsége a nyugalmat és az otthon érzését adja, és azt, hogy egy vagyok vele, ide tartozom, belőle táplálkozom lelki és fizikai szinten is.
Fotó: családi archívum
