A Clemson Egyetem két közgazdásza a nemek közötti arányt vizsgálta az 1920 és 2011 között készült amerikai filmekben. Kiderült, hogya közönségfilmekben az összes szerep kétharmada a férfiaké volt, a főszerepek esetében azonban az életkor volt a lényeg. A huszonévesek között a nők alakították a főhősök négyötödét, majd a statisztika a negyveneseknél hirtelen megfordult, és a férfiak uralták a terepet életük végéig. Több híres színésznő, köztük Meryl Streep és Emma Thompson is panaszkodott arra, hogy negyven fölött a színésznők bekerülnek a „száraz évtizedbe”, amikor senki nem kíváncsi rájuk. Ötven-hatvan után újra csurran-cseppen nekik valami, de az új kihívásokkal nem biztos, hogy boldogok, mert ekkor leginkább a boszorkányszerepekkel találják meg őket.
Az említett kutatás 2012-ben készült, és azóta valami megváltozott. A streamingszolgáltatóknak köszönhetően a színésznők már nincsenek (annyira) kitéve a nagyhatalmú hollywoodi producerek kénye-kedvének. A fordulathoz az is hozzájárult, hogy a mozi ünnepelt királynői örömmel vállalnak sorozatokat, gondoljunk csak a Hatalmas kis hazugságokra, amelyben olyan sztárok szerepeltek, mint Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Laura Dern és Meryl Streep, vagy az Easttowni rejtélyekre Kate Winslettel a főszerepben. És egy újabb, örömteli jelenségre is felfigyelhetünk; egyre több az olyan középkorú színésznő, akinek korábban csak kisebb szerepek jutottak, vagy csak a hazájában voltak sikerei, egy sorozat hatására azonban az egész világ kedvenceivé váltak.
Minden milfek ősanyja
Az Amerikai pite című filmben, majd a három folytatásban Stifler mamája csak mellékszereplő volt, de Jennifer Coolidge annyira magával ragadóan alakította a szexi, nagystílű asszonyt, minden kamasz fiú álmát, hogy a köztudatba egy csapásra bekerült a milf kifejezés. Ezt a vulgáris angol mozaikszót használják a mai napig azokra a középkorú anyukákra, akikkel szívesen ágyba bújnának a férfiak. Jennifer Coolidge a hirtelen jött rajongást ki is használta, saját bevallása szerint legalább kétszáz alkalmi szexpartnerrel volt dolga a film sikerét követően. A színésznő egyébként sem a visszafogottságáról híres, fiatalon sokat bulizott, viszont felismerte azt, amikor a kokainfüggősége már a munkáját is veszélyeztette, bevonult egy rehabilitációs intézetbe, és azóta is tiszta.
Stifler mamája után ő volt Paulette a Doktor Szösziben, egy-egy epizód erejéig feltűnt a Szex és New Yorkban, valamint a Jóbarátokban, majd ez utóbbi spinoffjában, a Joey-ban vitte tovább a szerepét. Minden alkalommal emlékezeteset alakított, mégsem sikerült felküzdenie magát az élvonalba. Ez a kudarc, valamint a járvánnyal együtt járó bezártság végtelenül elkedvetlenítette, hónapokon át pizzát és jégkrémszendvicset falt a lakása magányában, amikor jelentkezett nála régi barátja, Mike White, hogy egy sorozatban direkt neki írt egy szerepet. A színésznő a pluszkilói miatt először nem akart kötélnek állni, de a rendező meggyőzte, és a siker nem maradt el. A Fehér Lótusz című szériát és benne Coolidge-ot az egész világ ünnepelte, majd a rajongás csak fokozódott a második évad után. A kollégák elmondása szerint senki nem improvizál annyit, mint ő, de egészen elképesztő, ahogy eggyé válik a szereppel. Alakítását a szakma is értékeli, Golden Globe- és Primetime Emmy-díjjal jutalmazták, ő pedig nem hazudtolja meg magát a gálákon; a színpadon és a riporterekkel társalogva lenyűgözően vicces, ezért is követelték ezrek a Twitteren, hogy ő vezesse az Oscar-díj-kiosztót. A színésznő élvezi az érdeklődést, a népszerűséget, és boldog, hogy hatvanegy évesen végre újra van mit várnia.
Egy szeretni való boszorkány
A negyvennyolc éves brit Hannah Waddingham sokáig teljesen elégedett volt az életével. A száznyolcvan centiméter magas, négyoktávos hangterjedelemmel bíró gyönyörű brit színésznő számos előadásban szerepelt a New York-i Broadwayen és a londoni West Enden, többek között az Oz, a nagy varázslóban ő volt a gonosz Nyugati Boszorkány; alakításáért háromszor jelölték Olivier-díjra. Akadtak apróbb szerepei nagy sikerű filmekben, például A nyomorultakban vagy a Csaló csajokban, és mindenki emlékszik rá a Trónok harca sorozatból, ahol Septa Unellát játszotta, ő rázta a csengőt és kiabálta, hogy „Szégyen!”, miközben Cerseit kísérte a városon keresztül. (Nem kért kaszkadőrt ahhoz a jelenethez sem, amikor megkínozzák, cserébe az ominózus csengőt megtarthatta emlékbe.) Negyvenévesen szülte a kislányát, aki egy autoimmun betegség miatt nagyobb odafigyelést igényel, és még nem töltötte be a hármat, amikor Waddinghamnek már egyedülálló anyaként kellett megbirkóznia a feladatokkal, ráadásul a járvány miatt bezártak a színházak, nem voltak forgatások.
Ebben az embert próbáló időszakban jött a lehetőség, hogy a Ted Lasso című sorozatban ő legyen az egyik női főszereplő Jason Sudeikis oldalán. Rebecca Weltont, a Richmond focicsapat gazdag, befolyásos tulajdonosát kellett eljátszania, aki egy amerikai edzőt hív a csapathoz. A sorozat húsz jelöléssel az Emmy-díj történetének legtöbbször jelölt első évados vígjátéka lett, hetet el is nyert, többek között Waddingham játékát is Primetime Emmy-díjjal jutalmazták. A második évad újabb húsz jelölést kapott, a rajongók pedig töretlenül imádják a szereplőket, az egész sorozat hangulatát, és különösen nagyra értékelik a benne megjelenő női barátságokat. A színésznő szerint azzal, hogy Sudeikis neki adta a szerepet, nemcsak az ő, hanem a lánya életét is megváltoztatta, mert most már mindent meg tud adni neki. Waddingham a sorozatnak újabb lehetőségeket is köszönhet, bekerült a Hókusz Pókusz második részébe, és ő lesz Lady Bellaston a Tom Jones című drámai minisorozatban, de a Ted Lasso a harmadik évaddal idén tavasszal véget ér.
Vagány elegancia
Egy középkorú színésznő, akinek az angol nem az anyanyelve, korábban nem számíthatott nemzetközi sikerre, ám a sorozatok ezen a trenden is tudtak fordítani, gondoljunk csak Philippine Leroy-Beaulieu-re, aki az Emily Párizsban című sorozatban játssza a reklámügynökség nagyon párizsi, nagyon kemény vezetőjét. A Franciaországban már korábban is ismert színésznő áprilisban tölti be a hatvanat, olyan híres rendezőkkel dolgozott együtt, mint Andrzej Wajda és Robert Altman, de szerepelt könnyű közönségfilmekben is, mint például a Három férfi, egy mózeskosár. A Netflix sorozatának producerei eredetileg negyven alatti színésznőben gondolkodtak, de Philippine meggyőzte őket, hogy pontosan tudja, milyen Sylvie, ismeri a divatipart, mert az anyukája a Diornál dolgozott, és átérzi az idegenektől való ódzkodást. Magára úgy gondol, mint Asterixre, aki nem engedett a hódító rómaiaknak, manapság pedig az amerikaiaknak kell ellenállniuk, és megőrizni a francia hagyományokat.
Sabrina Impacciatoréról jóformán senki nem hallott Olaszországon kívül, ám miután a Fehér Lótusz második évadában ő játszotta Valentinát, a szállodaigazgatót, bármerre jár a világban, mindenhol felismerik. „Minden várakozásomat felülmúlta, de határozottan megfelelt az álmaimnak” – nyilatkozta az ötvennégy éves színésznő, miután befejezték a forgatást. Eleinte rettegett, hogy az első amerikai produkcióban, amelyben szerepel, egy olyan nőt alakít, aki idegesítő. Az aggodalom felesleges volt, Valentinát a szívükbe zárták a nézők, mert Impacciatore megmutatta a kemény külső mögött húzódó sebezhetőséget. A sorozat új fejezetet nyitott az életében: „Amit az elmúlt hónapokban tapasztaltam, az erőteljes és nagyon spirituális volt. Egészen hihetetlen a támogatás, amit kapok. A földön tartom a lábam, de már számtalan kihívást leküzdöttem, sok zárt ajtóval szembesültem, és rengeteg csalódáson mentem keresztül. Most, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, a legjobbat akarom kihozni belőle. És szándékomban áll élvezni… Nemzetközi színésznő akarok lenni!”
Fotó: Getty Images, profimedia.hu
