Ed Begley Jr. színész több mint száz filmben és sorozatban szerepelt, negyvenöt éve az akadémia tagja, így rendszeresen meghívják az Oscar-gálára. Az elmúlt három alkalommal lánya, Hayden kísérte el az eseményre, aki idén a TikTokon dokumentálta a vörös szőnyeghez vezető utat. Szokásukhoz híven Ed öltönyben, Hayden estélyiben, magas sarkúban utazott a metrón, majd kapkodta a lábát, mivel lezárták az egyik állomást, így az utcákon bámészkodó tömegen kellett átküzdeniük magukat. Nem volt szükségük limuzinra, sem egyenruhás sofőrre, a vidám apa-lánya páros csinnadratta nélkül is boldogan mosolygott a kamerák előtt, és a riporterek kérdésére büszkén mutatták a bérletüket.

A metró a nagyvárosi közlekedés leggyorsabb, ennek megfelelően legpraktikusabb módja, amit tőlünk nyugatra senki nem szégyell. Londonban és New Yorkban vígan utaznak együtt az öltönyös brókerek és a punk életművészek, Párizsban a peron felér egy divatbemutatóval. Ehhez képest nálunk még mindig sokan lesajnálják a tömegközlekedőket. A legutóbbi érettségi találkozómra vonattal készültem haza, ám egy baleset miatt órákra leállt a vasúti forgalom. Kiírtam a Facebookra, hogy ha valaki épp Miskolcra tart, csatlakoznék. Másnap megjegyezte az egyik osztálytársam, mekkora égés nyilvánosan bevallani a vonatozást. Vagyunk olyan kapcsolatban, hogy elküldhettem a bánatba, és kifejthettem neki, hogy amikor csak tehetem, a vonatot és a villamost választom. Nemcsak azért, mert olcsóbb (ez neki nem szempont, és erre nagyon büszke), hanem azért is, mert szeretem. A munkahelyemre dugóban egy óra az út kocsival, villamossal ötven perc, és oda-vissza nyolcvan oldalt el tudok olvasni. Nem szól hozzám senki, nem stresszelek a forgalom meg a parkolás miatt, azt csinálok, amit akarok. Általában olvasok, de néha csak úgy bámészkodom. Évekig furikáztam a gyerekeimet iskolába, edzésre, különórára, így most nagyon élvezem, hogy legalább ilyenkor nem kell hasznosnak lennem. A saját közegemben emiatt nem is kell magyarázkodnom, de máshol rendre belefutok abba, hogy „akkor inkább fizetem a taxit” vagy „mi nem szorulunk rá”, és hallottam már apukája autóját vezető tinédzsert, hogy a buszozó kortársait úgy emlegeti, „gyalogkakukkok”. Szerencsésnek tartom magam, amiért olyan helyen lakom, ahonnan remek a tömegközlekedés, és a szabadságom egyik fokmérője, hogy nem kell bizonygatnom senkinek, hogy telik benzinre. Ha a metró és társai megfelelnek az Oscar-gála előtt, illetve a hétköznapokban Paul McCartney-nak, Rihannának, Hugh Jackmannek, Helen Mir­rennek vagy Tom Hanksnek, akkor nekem is.