A század első felében a Balatonon a gőzös híján is élénk vízi élet folyt – habár nem egészen úgy, ahogyan azt manapság elképzeljük. Az akkori nyaralók nem fürödni jártak a tóhoz, már csak azért sem, mivel akkoriban nagyon kevesen tudtak úszni. Még a halászok, a matrózok köré­ben is ritkaságszámba ment ez a tudomány! Nyaranta a Balaton-parti településeken, közülük is a legnépszerűbb Füreden, Badacsonyban vagy Keszthelyen egészen más módokon keresték a kikapcsolódást, mint napjaink­ban. A fiatalabbak báloztak, nótázva-iszogatva kikocsiztak a közeli erdőkbe, mezőkre, az országos potentátok politizáltak, az idősebbek pedig a gyógyulást, a pihenést keresték, a híres füredi savanyúvizet kortyolgatva.

Ám minden korosztály egyik legkedvesebb szórakozása volt a „csolnakázás”, amit a gyakori végzetes balesetek ellenére is szenvedélyesen űztek a korabeli nyaralók. Páratlan látvány lehetett az esti, éjszakai Balaton a fáklyákkal kivilágított, kisebb-nagyobb csónakokkal, bárkákkal, amelyekről még a parton is jól lehetett hallani a nótázást, a nevetést, a tárogatót, vagy a felbérelt cigány hegedűjét, és gyakorta még látványos tűzijátékokat is csodálhattak a pihenők a parti házak ablakaiból vagy a promenádról. Napközben főként a Tihanyba, vagy a szemközti, somogyi partra átkelő kompokat, a halászok bárkáit vagy teherszállító kereskedelmi hajókat, uszályokat lehetett látni a tavon.

Széchenyi szívügye

1846-ra azonban már halaszthatatlanná vált, hogy végre a Balatonon is megjelenjen a sokkal gyorsabb gőzhajó, és rendszeresen szállítson utasokat egyik kikötőből a másikba. A vízi alkalmatosság egyik legfőbb szószólója maga Széchenyi István volt, aki régóta szívügyének tekintette a balatoni közlekedés felvirágoztatását is, oly sok más neki köszönhető újítás mellett. Meg kell említenünk Hertelendy Károly nevét is, aki a Balaton Gőzhajózási Társaság elnöke volt, és nagy szerepet játszott abban, hogy időben összegyűljön a hajó megrendeléséhez nélkülözhetetlen összeg.

A gőzöst a Balaton partján, Füreden állították össze, a messzi földről, főként Angliából és Bajorországból vízi úton vagy szárazföldön szekerekkel oda szállított fa és vas alkatrészekből. Ezeknek, kivált az óriási, súlyos vascsavaroknak és csapágyaknak hónapokig a csodájára jártak a helybéliek, és éjjel-nappal csősszel kellett őket védelmezni a kíváncsiskodóktól, nehogy kárt tegyenek bennük, vagy netán eltegyenek „emlékül” ezt-azt…

Szeptember végén aztán elérkezett a várva várt pillanat. A hajó, a Balaton új ékköve és büszkesége elkészült, és méltóságteljesen ringatózott az öböl sekély vizén. Aki még sohasem járt a Dunánál, és nem látott még ilyen ördöngös szerkezetet, nem győzte tátani a száját: hogyan maradhat a víz színén annyi nehéz vas alkatrésszel, és hogyan lehetséges, hogy kerekekkel közlekedik, akárcsak a szekerek a szárazföldön?

A pompás új hajót a nemrég elhunyt badacsonyi poétáról, Kisfaludy Sándorról nevezték el, és a berendezését, a hamisítatlan biedermeier hangulatot árasztó kabinok szőnyegeit, függönyeit és kárpitját Széchenyi felesége, Crescence asszony tervezte, kifogástalan ízléssel.

Hadihajóvá avanzsált

Október végén, amikor már jó néhány kikötő is felkészült a Kisfaludy fogadására, megtartották a gőzös első próbaútját is, Széchenyi gróf részvételével, és több utas, főleg a hajózási társaság részvényeseinek a társaságában. Az őszi ködben Keneséről indult a hajó, útba ejtve Füredet és Tihanyt, egészen Keszthelyig. Minden kikötőben éljenző, integető helybéliek várták a vendégeket, beszédekkel, áldomással. A bámészkodók a rossz idő ellenére a parton is végigkísérték az új látványosságot; a hidegtől kicsípett arcú lurkók egy darabon még a parton is futottak, ameddig a pöfögő jármű el nem tűnt a szemük elől.

A következő évben már a menetrendszerű járatok is megindultak, és a Balatonon üdülők végre kiélvezhették a gyors és kényelmes utazás minden előnyét… Ez a békés, polgári idill azonban csak egy évig tartott. 1848 tavaszán kitört a forradalom, és a vadonatúj gőzösnek az ez utáni hónapokban egészen más szerepet szánt a történelem.

A Kisfaludy mint a hatalmas tó egyetlen gőzhajója felbecsülhetetlen szolgálatot tett a szabadságharcosoknak. Az elegáns berendezésű, utasszállításra tervezett járművet egy csapásra hadihajóvá alakították – persze, elsősorban hadianyag és katonák szállítására kell gondolnunk, nem aktív részvételre a csatákban. A Balaton partján, kivált Füreden nem voltak harcok, katonák is csak olykor vonultak át a területen, az ott tartózkodó nyaralók és a menekültek mégis a saját bőrükön érezték a háború közelségét – ebben az évben elmaradtak a szokásos bálok és mulatságok, és mindenki igyekezett meghúzni magát, ameddig a történelem vihara átszáguldott a fejük felett. A gőzhajónak különösen a ’49-es év nyarán jutott fontos szerep a háborúban. Maga Hertelendy Károly, a balatoni gőzhajózás egyik úttörője jelezte Noszlopy Gáspárnak, a somogyi kormánybiztosnak, hogy a hajó bármikor készen áll a zalai nemzetőrök vagy a vasi hivatalnokok szállítására, akár Füredre, akár Szántódra, a parancs szerint. Ameddig Keszthely és Füred is a forradalmi erők kezén volt, a gőzös naponta rendszeresen közlekedett az északi, biztonságos települések között, később pedig, amikor már Keszthely a császáriak kezébe került, Fonyódról és Badacsonyból titkos jeleket küldtek a partról, jelezve, hol biztonságos a kikötés, és honnan teszik jobban, ha odébbállnak az értékes utasokkal és rakománnyal, hogy elkerüljék az elfogatást.

Kereket oldott vendégek

Augusztus 9-én maga Noszlopy is megérkezett Füredre a Kisfaludy fedélzetén, a balatoni „D-day”, egy vakmerő partraszállási akció keretében, amelyet egy emléktábla is megörökít Balatonfüreden, a Ta­gore sétányon. De már a szabadságharc utolsó napjaihoz fűződik az én kedvenc legendám a Kisfaludyval kapcsolatban: augusztus 22-én megérkezett az üdülőtelepre Nugent osztrák tábornok a csapa­tai­val, ám a füredi vendégek tekintélyes része eddigre a gőzösre szállva kereket oldott előle. A hajó egy darabig a tó közepén lebegett, miközben a császáriak csak tehetetlenül az öklüket rázták felé. Kisebb, fából ácsolt lélekvesztőkkel ugyanis ott nem tudták volna biztonságosan megközelíteni őket. Úgy döntöttek ekkor, hogy egyszerűen megvárják, amíg valahol kikötnek – hiszen csak nem maradhattak örökké a nyílt vízen! Szeptember 2-án aztán meg is érkezett a gőzös Füredre, és az osztrák fegyveresek azon nyomban át is kutatták, hogy letartóztathassák a fedélzeten rejtőzködőket. A hajón azonban nem volt egy teremtett lélek sem! Máig rejtély, hogyan jártak túl Nugenték eszén a menekülők; hová és hogyan távoztak a tó közepén ringatózó gőzhajóról.

Ám talán nem is baj, ha nem kapunk választ minden kérdésünkre… Ez a titokzatosság is hozzájárul a legendák varázsához, és nélkülük szegényesebb lenne a Kisfaludy hosszú és izgalmas története.

Gondoljunk ezekre a furfangos, kámforrá vált füredi vendégekre is, amikor legközelebb utazunk a napjainkban Balatonfüreden újra eredeti pompájában megcsodálható Kisfaludy gőzösön!

Illusztráció: Wikipédia