A sétálóutca végén látom meg őket. A zöld-fekete egyenruhás, törékeny nő és az elbűvölő svájci fehér juhászkutya úgy haladnak egymás mellett, mint két elválaszthatatlan barát, akik túl vannak már több megpróbáltatáson. 

Az állat egyenesen felém veszi az irányt, pedig nem ismerjük egymást, soha nem találkoztunk azelőtt. Kicsit tartok tőle, nem tudom, hogyan közelítsek egy olyan négylábú hőshöz, aki alig pár napja tért vissza a katasztrófa sújtotta Törökországból Gazdájával együtt napokig kutattak túlélők és holttestek után. Demi, a mentőkutya közvetlen, megbökdös az orrával, megadással tűri, hogy pár percig hatalmas, puha, fehér szőrét simogassam. Később tudom meg, hogy nem igényli túlzottan a simogatást, megengedi ugyan, de nem szereti.

– Tegnap hallotta a telefonbeszélgetésünket. Amikor elindultunk a találkozóra Demivel, ő errefelé vette az irányt, pedig nem szoktunk itt sétálni a belváros közepén, a betondzsungelben – magyarázza mosolyogva Kovács Tímea, Demi gazdája, a Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány vezetője. 

Timi nemcsak gazdája, hanem társa és tanítója is a különleges ebnek, ami fordítva is igaz.  

– Nagyon-nagyon szoros a kapcsolatom Demivel. Pici kora óta egymásrautaltságban éljük az életünket. Rendkívül értelmes állat, rengeteg szót ismer. Hihetetlen sok mindent tud és ért, rendre kiderül, hogy annál is többet, mint amit akár én is gondolnék róla.   

Született állatbarát

Timi kislánykora óta szereti az állatokat. Budapesten, a belvárosban gyerekeskedett, de mindig tartott házi kedvencet, mikor cicát, mikor tengerimalacot. 

Később a család vásárolt egy kis hétvégi házat a főváros közelében. Egy nyáron, amikor a kislány a kukoricásban csatangolt, két kiskutyát talált. Mindkettőt hazavitte, az egyiket befogadta a szomszéd család, a másik vele maradt. Így kezdődött az életre szóló kutyaszerelem. Kiskamaszként iskola után mindennap kibuszozott a hétvégi házhoz, ahol Bursi lakott, ellátta az állatot, játszott vele.

– A közelben volt egy lovarda, akadálypályákkal. Oda jártunk a kutyusommal. Megtanítottam neki különböző dolgokat. Csak úgy magamtól találtam ki ezt az egészet, például hogy mindenféle akadályokat ugorjon át. Fogalmam sem volt róla, mi az az agility, nem ismertem a kutyás sportokat. A szívem hajtott, meg a vágy, hogy minél több időt tölthessek a kedvencemmel. Élt egy buta elképzelés a fejemben arról, hogy ha netán jön a sintér és elkapja, akkor ő majd hasznát fogja venni mindannak, amit megtanítottam neki, át tudja ugrani a magas kerítést, és hazaszökik hozzám.

Az a tizenhárom éves kislány nem tudhatta, hogy sok év múlva négykézláb, kúszva, vékony deszkapallón egyensúlyozva túlélők után kutat majd liftaknákban, összedőlt lakóházakban, törmelékek között vájt járatokban egy porig rombolt városban profi romkutató kutyája segítségével.

Timi az érettségi után élelmi­szer-­analitikusként végzett, később idegenforgalmi és teológiai tanulmá­nyokat folytatott. Dolgozott projekt­­­menedzserként, több évet töltött az idegenforgalomban, és külföldön is kipróbálta magát. Az akkori élethelyzete nem tette lehetővé, hogy kutyája legyen, így egy cicáról gondoskodott. De őt is megtanította pár trükkre, ennek köszönhetően az okos macska szerepet kapott egy reklámfilmben. Timinek istenadta tehetsége van az állatokhoz, olyan képesség ez, amivel kevesen büszkélkedhetnek, vetem fel neki. 

 – Vélhetően megvan bennem az érzék, ami a kutyákhoz kell, és ez jó alap, de nagyon sok mindent meg kellett tanulnom, mert az érzék önmagában nem elég – válaszolja szerényen, miközben a pincér vizet tölt Demi tálkájába. – Szépen igyál, ne öntsd ki! – dorgálja Timi a svájci juhászt, az pedig engedelmesen lefetyel. 

Önkéntes életmentők

Timi életébe 2013-ban érkezett meg Demi, akivel egy egészen új világot fedeztek fel, a mentőkutyákét, azon belül is a romkutatás és a nyomkövetés ágazatát.

Miközben Demiről beszélgetünk, arról, hogy szépségét az anyukájától örökölte, aki több kiállításról hozott el rangos díjakat, apukája pedig komoly munkakutya lett később, Demi hercegnő, a fehér szépség jelentőségteljesen rám néz gyönyörű, mélybarna szemével.

Timi nevet: – Nagyon szereti, ha róla beszélünk, ha dicsérjük. Imádja, ha fényképezik, ha a központban van.  

Demi kitűnő képességei viszonylag korán megmutatkoztak. Három hónapos koráig minden olyan parancsot megtanult, amit egy átlagos családi kutya egész élete során sajátít el. 

Timi tudta, hogy tovább kell menni, mert ennyi nem lesz elég. Egy olyan kutyaiskolát választott, amelynek vezetője fontos szerepet kapott Demi és Timi életében.
Ő mutatta meg azt az utat, amely a munkakutyázás irányába vitt.

– Délután négyig dolgoztam. Rohantam haza Demiért, hogy hatra odaérjünk az iskolába, ahová hetente négyszer jártunk. Teljesen mindegy volt, milyen az idő, fújhatott a szél, szakadhatott az eső, lehetett akár negyven fok, a tréningek soha nem maradtak el. Pontosság, önfegyelem, kitartás. Erre volt szükség, hogy később komoly eredményt tudjunk elérni. 

Timi egy véletlen folytán jött rá, hogy Deminek különös tehetsége van a nyomkövetéshez. Az erdőben, magas fűben kirándultak, amikor elvesztette a telefonját, ám négylábú társa megtalálta a készüléket. Először nem akarta elhinni, hogy a kutya ennyire ügyes. Később már szándékosan rejtett el ­különböző tárgyakat, és Demi minden alkalommal megtalálta őket. Végül saját módszert fejlesztett ki, amellyel tréningezni kezdte az állatot.