A Pilisben kirándultunk az egyik szombaton, amikor az ösvényen feltűnt egy apuka a három gyerekével, mindannyian futószerkóban. Pár perc múlva egy anyuka-kisfia páros szaladt el mellettünk, majd apuka két gyerekkel. Kiderült, hogy családi futóverseny volt, pontokat gyűjtöttek, miközben felszaladtak egy kilátóba, majd egy tisztásra, ide-oda. Öröm volt nézni ezeket a sportos fiúkat, lányokat, meleg tavaszi idő volt, napsütés, ők pedig büszkén rohantak a szüleikkel. Figyelemre méltó tempót diktáltak, kifejezetten szép mozgással, az öt-hat éveseken is látszott, hogy magabiztosan tepernek a göröngyös úton. Túra után elmentünk ebédelni, és hirtelen mellbe vágott a kontraszt, az étteremben ugyanis több túlsúlyos kisgyereket láttunk, volt, aki a korához képest a lépcsőn is bizonytalanul mozgott.
A szülők mindent meg akarnak adni a gyerekeiknek, igyekeznek őket tudással, szeretettel és élményekkel megerősíteni, hogy felnőve állják a sarat. A listába azonban sokan nem veszik fel az egészséges életmódot, pedig annak felbecsülhetetlen az ereje, és aki gyerekkorában hátrányba kerül, az később nagyon nehezen tudja a károkat kompenzálni.
A WHO adatai szerint az elhízás világviszonylatban 125 millió gyermeket érint, Magyarországon a két–tizenhét éves korosztályban már minden ötödik (más számítások szerint minden harmadik) gyermek túlsúlyos vagy elhízott. A súlyfelesleg együtt jár a gyengébb állóképességgel, növeli a depressziós és szorongásos tünetek megjelenésének esélyét és rombolja az önbecsülést. Minél korábban alakul ki az elhízás, és minél tovább tart, annál nagyobb az egyes szövődmények kockázata; minden harmadik elhízott gyereknél inzulinrezisztencia, illetve zsírmáj, és minden ötödiknél magas vérnyomás mutatható ki. A túlsúly a teljesítőképességet is nagymértékben befolyásolja. Az elmúlt években az iskoláskorúak körében végzett fizikai fittségmérés szerint a fiúk 67 százaléka, a lányok 54 százaléka éri el az egészségzónát, a számok pedig tízéves kortól kezdve évről évre 8-10 százalékkal romlanak.
A fiatalkori elhízás okait vizsgálva a kutatók arra jutottak, hogy elenyésző számban áll genetikai hajlam a háttérben, sokkal inkább a környezet a hibás, a gyerekek túlsúlyáért jellemzően a szülők felelősek, ők tehetnek azért, hogy a kicsik megfelelő táplálékhoz jussanak és eleget mozogjanak, ezzel megalapozva a felnőttkori egészségüket is.
Szerelemből könnyebb
Egy 2019-es kutatásban a megkérdezett magyarok 11 százaléka vallotta azt, hogy azért sportol, mert örömét leli benne, míg az EU többi országában ez a mutató 30 százalékon áll. Tudjuk, hogy amit szeretünk, azt szívesebben csináljuk, ezért érdemes időt szánni rá, hogy a kicsik megtalálják azokat a mozgásformákat, amelyeket lelkesen végeznek.
– A gyereknek az lesz a meghatározó minta, amit a közvetlen környezetében tapasztal – mondja dr. Horváth Mónika, a Semmelweis Egyetem Fizioterápia Tanszékének vezetője. – Akit egészen kicsi korától kezdve hagytak szabadon futkározni, és elvittek különböző játékos edzésekre, annak már óvodás korában természetes, hogy a sport a mindennapok része. A mozgásnak egész életünkben fontos szerepe van, de a születéstől tizennégy éves korig tartó időszak a legfontosabb, két szempontból is. Egyrészt a mozgásfejlesztésnek a személyiségfejlődéssel való szoros kapcsolata miatt, másrészt bizonyított, hogy a gyerekek ilyenkor a legfogékonyabbak a mozgástanulásra, felnőttkorban már sokkal nagyobb erőfeszítéssel vagyunk képesek új sportok mozgásanyagának, technikai elemeinek elsajátítására.
Háromtól ötéves korig a teljesen szabad funkcionális mozgásokat – futkározás, fogócska, minél több hintázás, mászóka és egyéb játszótéri mozgások – kell biztosítani, majd öttől hétéves korig a fejlettebb idegrendszeri éréshez kapcsolódó funkcionális mozgások elsajátítása és gyakorlása ajánlott, például kerékpározás, úszás, tollaslabdázás, asztalitenisz, síelés. A hét–tíz éves gyerekek idegrendszeri és testi fejlettsége alkalmassá teszi őket a különböző sportági technikák egyszerűbb alapelemeinek megtanulására, gyakorlására, tizenkét éves kor felett pedig már képesek az egyes sportágak koncentrált elsajátítására, az amatőr, illetve professzionális sport megkezdésére.
A korábbi széles körű, sokfajta mozgás végzésének fontossága után ekkor válik lényegessé, hogy a gyermek fizikális és testalkati sajátosságainak, illetve személyiségének megfelelő sportágat válasszunk. Ehhez nyújtanak kiváló segítséget a sportágválasztó rendezvények, ezeket az országban több helyszínen is megszervezik, rengeteg mozgásforma kipróbálható – hogy minden gyerek azt csinálhassa, ami neki való, legyen benne sikerélménye, öröme.
A WHO előírása és a nemzetközi ajánlások szerint az iskolás korosztály számára nemtől és testi fejlettségtől is függően legalább napi hatvan perc intenzív mozgás a megfelelő, ez segíti az egészséges izomzat és csontozat kialakulását, de óriási szerepe van a pozitív mentális fejlődésben, az érési folyamatokban is. Figyelemre méltó, hogy ez a minimum meghatározása. Ideális esetben a gyerekek minden életkorban sokat mozognak, teljesítménykényszer és pszichés teher nélkül.
Hol az arany középút?
A testmozgással kapcsolatban is könnyen bele lehet csúszni az elhamarkodott véleményalkotásba, a kijelentés, mely szerint „a mai fiatalok alig sportolnak”, nem fedi pontosan a valóságot.
– Vannak, akik nagyon sokat mozognak, és vannak, akik semmit – magyarázza dr. Horváth Mónika. – Aki sportol, annak mindennap van edzése, és a hétvégéi is ezzel telnek, mert összehasonlítva manapság sokkal több verseny van, mint pár évtizeddel ezelőtt. Ahogy a sport anyagi támogatottsága változott, úgy a versenyek száma is több lett, az utánpótlássportban is erőteljesebb az eredménycentrikusság, az edzők többet várnak el. Fontos megemlíteni azonban, hogy a túl sok edzés már nem feltétlenül az egészséget szolgálja. A gyerekek kimerültté válhatnak, gyógytornászként gyakran találkozunk olyan panaszokkal, melyek hátterében fáradásos sérülések állnak, ezek akár már tíz-tizenkét éves korban is megjelenhetnek. Azoknál a mozgásformáknál, amelyek különösen élvezetesek, játékosak, a gyerekek hajlamosak öntudatlanul is túlterhelni magukat, a kézi- és a kosárlabdánál például sok a sérülés, a rengeteg felugrás, leérkezés miatt a sípcsont túlterhelődhet, a vízilabdázóknál különböző vállízületi kórképekkel találkozunk. A túl nagy elvárás és az extrém leterheltség számos sportágra jellemző, a szülők gyakran azzal szembesülnek, hogy egy mozgásformát vagy nagyon lehet csinálni, vagy sehogy, nincs középút.
