Anita Ekberg elhaló hangon szólongatja Marcello Mastroiannit a Trevi kútból; Julia Roberts rövid monológban fejti ki, miért nem érdemes megvonni magunktól egy újabb szelet pizzát; Marlon Brando pedig a szicíliai maffia vezéreként búcsúzás helyett csak annyit mond: „Egy napon majd én is kérek tőled valami szívességet.” Olaszországban játszódó ikonikus filmjelenetekből biztosan nincs hiányunk, és valószínűleg sokak úti céljait ihlették már ezek a felejthetetlen képkockák. Ha pedig csak képzeletben utazunk, a következő alkotások legalább néhány órára biztosan elhitetik velünk, hogy az élet szép.

Bár a film címét lefordították magyarra, a „la dolce vita” kifejezés egyetemes nyelvtudásunk része. Federico Fellini hetedik filmje az 1960-as cannes-i fesztiválon Arany Pálma-díjat nyert, és Az édes élet az egész modern európai filmmű­vészet fontos mérföldkövévé vált. A lazább, epizódszerű dramatur­giára épülő történetmesélés nagyon jól illik a római miliőhöz, amelyben játszódik. A film főszereplője Marcello (Mastroianni), aki vidékről érkezik az olasz fővárosba, ám ahelyett hogy írói ambíciói nyomába eredne, beszippantja őt a hatvanas évek olasz felső tízezerjének lezüllött, unatkozó, emiatt állandóan­ izgalmat hajszoló élete. A már említett ikonikus jelenet, amelyben Anita Ekberg megmártózik a Trevi kútban, biztosan mindenkinek beugrik, aki eljut ehhez a római látványossághoz, azonban az ma már elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen zavartalanul randalírozzon a vízben, a kútnál ugyanis éjjel-nappal tömeg és hangzavar uralkodik. 

Arezzóban az élet szép

Ki ne emlékezne a lelkes üdvözlésre: „Buon giorno principessa”, amellyel a Roberto Benigni alakította hősszerelmes először vágyai tárgyát, később feleségét köszönti, amikor csak meglátja. De legalább ugyanilyen emlékezetes jelenet Az élet szép című filmből, amikor a főszereplők Arezzo furcsán lankás főterén száguldanak át biciklivel meglehetősen veszélyesen, viszont nagyon boldogan. Bár a történet jelentős része a koncentrációs táborban játszódik, a szerelmi szálnak és az idillnek a toszkán városka, Arezzo ad otthont, amelynek főtere valóban ugyanúgy néz ki, mint a képkockákon, és ahol egyébként a mai napig tematikus városi séták épülnek az Oscar-díjas filmalkotásra. Ahogy az Toscanában lenni szokott, a városka a hegyre épült, dimbes-dombos, és szinte csak macskakő borítja. Innen származik Arezzói Guido is, a kottaírás feltalálója, úgyhogy a komolyzene iránt érdeklődők is igazi kincsekre bukkanhatnak. 

Vakító napfény Itália eldugott szigetén

Néhány évvel ezelőtt igazi fesztiválkedvenc volt a Tilda Swinton és Ralph Fiennes főszereplésével készült Vakító napfényben, amely a Földközi-tenger egyik kevésbé ismert szigetén, Pantellerián játszódik, amely Szicília partjaihoz közel, Olaszország és Tunézia között nagyjából félúton helyezkedik el. Olaszország Izlandjának is nevezik, olyan erős vulkanikus hatás érződik rajta, és ez persze a bortermelésnek is tökéletes táptalajt ad. A filmben is jelentős mennyiségű borospalack kerül elő, sőt, válik az események drámai mozgatórugójává, mégis az egyik legemlékezetesebb képsor az, amikor a Tilda Swinton által alakított, szabadságát töltő rocksztár belekóstol a frissen elkészült ricottába. Ezen a ponton a néző valószínűleg arra gondol, hogy irány Olaszország. Bár szigetről beszélünk, Pantelleria mégsem elsősorban tengerpartjáról híres, hanem lenyűgöző fürdőhelyeiről. Ezek közül is a leghíresebb a Specchio di Venere, azaz Vénusz tükre, amely egy kialudt vulkán kráterében alakult ki, és a mai napig meleg vizű források és az eső táplálja. 

Don Corleone nyomában

Mindegy, hogy Szicília melyik részén járunk, szinte biztos, hogy valamelyik utcazenésznek köszönhetően néhány percen belül felcsendül a Keresztapa-filmek jól ismert zenei témája. Mielőtt a maffiatörténet nyomába eredve bárki Corleo­ne felé venné az irányt, jó tudni, hogy ez a város nem is szerepel a filmben, mert a forgatás idején már annyira ipari jellege volt, hogy Coppola nem tartotta megfelelőnek. Inkább megkérte egy festő barátját, Gianni Pennisit, hogy segítsen megtalálni az ideális forgatási helyszíneket. Így esett a választás a hegyen fekvő Savoca és Forza d’Agrò városkákra. Bár a maffiacsalád filmtrilógiája esetenként még némi romantikával is felruházza ezeket a köztörvényes bűnözőket, a valóság ennél sokkal kevésbé hangulatos. Épp idén januárban kapták el Palermóban, harminc év körözés után a szicíliai Cosa Nostra egykori főnökét, Messina Denarót, akinek számos emberélet szárad a lelkén. Tehát ha Szicíliában járunk, és a Keresztapa szellemét szeretnénk megidézni, menjünk Savocába és Forza d’Agròba, az igazi maffiától pedig tartsuk távol magunkat.