Sok panaszos, mondhatnám, félelemmel teli levél témája az otthoni tanulás. „Már abban elfáradok, hogy leültessem a gyereket, és elkezdjük!” 

Igen, ez a naponta ismétlődő nyűg megvisel gyereket, szülőt egyaránt. Főleg estefelé hozzákezdeni a tanuláshoz már jelentős erőfeszítéssel jár. A felek fáradtak. És a fáradtság rossz tanácsadó. A felnőtt is szeretne mihamarabb túl lenni ezen az egészen. Végre elő a füzet, könyv, elkezdtük, nosza, toljuk le egyszerre, ahogy lehet!

Az ilyen kezdés nem fog eredményre vezetni. Míg együtt tanulnak a kisebb-nagyobb gyerekekkel, javaslom, tartsanak több kis szünetet. Lehet, hogy szokatlan, amit mondok: ilyenkor mozgassák meg magukat. A felnőtt is, a gyerek is. Bármi szóba jöhet. Guggolás akár tízszer-hússzor, lassan. Közben elülső, mellső, középső helyzetben tartsák kinyújtva a karokat. Vagy ugorjanak magasra többször, érintsék meg a szemöldökfát. De lehet ugrálókötéllel ugrani, labdával dekázni, pláne váltott lábbal. Fejelni minél többször, lufit ütögetni magasra, talicskázni, hintázni. Annyiféle mozgási lehetőség van! A szülők ügyesen kezdeményezhetnek, játék az egész, és a gyerek szívesen játszik. Az ilyen mozgásos kis szünetek életfontosságúak. Gyorsul a vérkeringés, pezsdül az agy, a megjegyzési képesség ugrásszerűen javul. Egy ilyen tízperces mozgás után gyerek, felnőtt felélénkülve fog visszaülni, jobban halad az érdemi munka is. Próbálják ki, és szokjanak rá erre a módszerre! 

Sokan a vitaminokba, táplálékkiegészítőkbe vetik a hitüket. Magam azon a véleményen vagyok, hogy ­mielőtt a gyerekeket vitaminokkal és más, jónak hitt szerekkel tömnék, bölcsebb előbb szakemberhez fordulni. Csak vérvétel eredményének ismeretében, szakorvosi tanácsra adjunk étrend-kiegészítőt – ha szükséges. Ugyanis a vitamin, a vitaminok túladagolása legalább annyit ronthat, mint amennyit hiszünk és remélünk, hogy javít.

Az együtt tanulás gondját sok levélben említik. „Ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjen tanulni, vagy legalább kísérletet tegyen rá, állandóan ott kell ülni mellette!” De az ilyen állapot már következmény. Fontos lenne, hogy a szülő előre gondolkodjon, és fokozatosan szoktassa rá a gyereket az önálló tanulásra, leckekészítésre. „Itt vagyok melletted, de…”