Ritkán hívnak az interjúalanyaim az otthonukba. Ti miért döntöttetek így?
PETI: Mert imádunk itthon lenni. Olyan kellemes itt, nem? Főleg most, hogy betettünk egy kis dzsesszt…
BOGI: És még nem találtuk meg ezen a környéken a törzshelyünket…
PETI: Nem is fogjuk.
BOGI: Miért?
PETI: Mert a házunk sokkal jobb, mint bármelyik hely, ahol voltunk
a környéken mostanában.
Azt mondjátok, sokan jönnek hozzátok. Ezek szerint ez olyan otthon, ahol az ajtó szinte mindig nyitva áll?
PETI: Én alig várom, hogy szalonok is legyenek nálunk. Nyáron lesz filmklub, és pont most veszünk egy pókerasztalt, hogy a barátaink átjöhessenek esténként játszani.
BOGI: Azért hangsúlyozzuk, hogy ez a barátainknak és a családunknak szól, jegyet nem lehet majd váltani. (Nevet.) Én is nagyon szeretem, amikor vendégek jönnek, főleg most, hogy elkezdtem kicsit otthonosabban mozogni a konyhában, élvezem, hogy vacsorát főzhetek, és jó visszajelzéseket kapok. De kettőnk közül én vagyok a zárkózottabb, aki néha szeretné az intim szféráját megtartani.
Van bennetek rejtőzködési vágy a közönség elől?
PETI: Néha belegondolok, hány emberrel beszélgetek egy nap, hány olyan pillanat van, amikor verbálisan szórakoztatok, intenzíven észnél vagyok. Mindezt nagyon élvezem, és amikor benne vagyok valamiben, a maximumot akarom nyújtani. Bogi is pont ilyen, de azért ebben nagyon el lehet fáradni. Ezért is imádom ezt a helyet. Itt van mellettünk az erdő, alig látok embert, és talán viccesen hangzik, de néha órákig csak a kutyával beszélgetek. Ha tudatosan nem is, tudat alatt biztosan van bennünk igény a visszavonulásra.
BOGI: Ezelőtt a Dob utcában, a belváros kellős közepén laktunk. Egyre több bulit kezdtek el tartani az emeletünkön, és néha arra eszméltünk, hogy beintegetnek hozzánk vadidegenek, miközben vacsorázunk. Akkor fogalmaztuk meg, hogy ennél azért rejtőzködőbb típusok vagyunk. Nagyon szeretünk barátkozni, jóleső érzés látni, amikor szeretettel fordulnak felénk, de ha kikapcsolódnánk, akkor azért olyan helyre megyünk, ahol csak mi vagyunk. Direkt olyan környékre akartunk költözni, ahol lehet intim szféránk.
PETI: Már a Dob utcai lakásban is tervezgettük Bogival, hogy egyszer családot alapítunk, kutyát is szerettünk volna, de előtte kiélveztük a belvárost…
BOGI: Aztán jött a Covid, és véget ért az a rövid két hónap.
Úgy tűnik, nagyon hasonló a dinamikátok, és nem olyan pár vagytok, ahol az ellentétek vonzották egymást.
BOGI: Én hiszek abban, hogy akik hasonlítanak, azok megtalálják egymást, ez a mi esetünkben tényleg így van. Nagyon hasonlók vagyunk, ugyanolyan rezgésszámra tudjuk felpörgetni magunkat, és ugyanolyanra is lassítunk. De persze vannak olyan dolgok is, amelyekben különbözünk. Én nagyon szeretem megtervezni a dolgokat, Peti sokkal spontánabb, ám ebben is jól tudunk alkalmazkodni egymáshoz.
PETI: Én azt tanultam meg Bogitól, hogy nem kell mindent elvállalni, valamit állandóan csinálni és menni, mert ez szétmorzsol; Bogi pedig azt vette át tőlem, hogy nem érdemes folyton attól tartani, hogy valami nem fog sikerülni, inkább bele kell vágni. De visszatérve a kérdésre, amikor először leültem Bogi mellé, és még csak az X-Faktor válogatásai zajlottak, az villanyozott fel először, hogy rájöttem, ez a lány tisztára olyan, mint én.
BOGI: Peti mindig is nagyon szimpatikus volt, de sosem gondoltam, hogy közöttünk bármilyen szerelmi szál kialakulhatna. Valahogy nem hittem abban, hogy ha az elején nincs szikra, attól később még lehet belőle szerelem. De Peti úgy udvarolt, úgy levett a lábamról, hogy az összes romantikus filmes vágyamat valóra váltotta, és egyik pillanatról a másikra belém csapott az érzés, hogy „úristen, ő az, akire mindig is vágytam”.
PETI: Eltökélt voltam, az biztos.
Amúgy is ilyen típus vagy, vagy ezt Bogi hozta ki belőled?
PETI: Nem szeretem feladni a dolgokat. Én úgy gondolok magamra, mint egy „feltalálóra”, aki mindig jól átlátja a helyzetet. Boginál is azt éreztem, a hasonlóságon túl, hogy bírom őt, jó a humora, szeretem a lazaságát, a vagányságát, amikor közösségben van. És persze nagyon tetszett mint nő, elkezdtem vonzódni hozzá. Ez nem hagyott nyugodni, úgyhogy arra jutottam, muszáj őt meggyőznöm, hogy nekünk együtt kell lennünk.
BOGI: És végül igaza lett. Amikor végre megvilágosodtam, két nap után összeköltöztünk, és az első közös utazásunkon már arról beszéltünk, mi lesz az esküvői menünk, és hogy fogják hívni a gyerekeinket. Ez lehetne rémisztő is egy kapcsolat elején, de mi biztosak voltunk benne, hogy így is lesz.
Az otthonotok kiválasztása már tudatos része volt a családtervezésnek?
PETI: A Covid alatt egy ideig Győrben éltünk, a Duna mellett, zöldövezetben, és ott nagyon erős kötődés alakult ki köztünk.
BOGI: De jó volt egész nap együtt lenni!
PETI: Akkor már sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan tervezzük az életünket. Amikor visszajöttünk Budapestre, és újraindult az élet, elkezdhettünk gondolni az esküvőre, és belátható időn belül a családalapításra is.
BOGI: Tehát volt bennünk tudatosság, de azért, mert az érzéseink ezt diktálták. A Covid utáni időszak nekem egyébként nehezebb volt, újra a fővárosban laktunk, Petinek rengeteg munkalehetősége adódott, nekem lassabban alakultak a dolgaim.
Erről jut eszembe egy talán kényes kérdés: szakmai rivalizálás sincs köztetek soha?
BOGI: Szerintem ez a kapcsolatunk egyik nagy erőssége, ami művészpároknál nem feltétlen magától értetődő, hogy tudunk örülni egymás sikereinek, elfogadjuk, amikor az egyikünknek jobban megy, és támogatjuk egymást.
PETI: Szerintem ez roppant fontos kérdés, és nem beszélünk róla eleget. Az önmagában egy komoly lelki tusa, hogy egy előadónak folyamatosan meg kell küzdenie a művészlét érzelmi hullámvasútjával. Ezt sokszor saját magunkban is nehéz tisztázni, ezzel egyedül is komoly feladat megbirkózni. Mindez párosan még nagyobb balanszírozást kíván. Nagyon kell vigyáznunk egymásra.
BOGI: Persze megvan az előnye is, hogy egy szakmában dolgozunk. A féltékenység például egyáltalán nincs jelen a kapcsolatunkban, a koncert utáni fotózkodások egyikünket sem zavarják. A magasságokat és mélységeket közösen, egymást támogatva tudjuk megélni.
PETI: Nemrég a Korda házaspárral beszélgettünk a hosszú házasság titkáról, és ők mondták, hogy nagyon fontos, hogy két tehetséges és sikeres ember legyen egymás mellett. Mert ha az egyik félnek valamiért kezd befulladni a karrierje, akkor ott rendkívül sok, akár megoldhatatlan probléma is felütheti a fejét.
Ha már Kordáékat említitek, szerintetek a ti népszerűségetekhez mit tesz hozzá, hogy egy pár vagytok?
BOGI: Volt idő, amikor ennek pont a nehézségeit éltem meg, például a legutóbbi lemezem készültekor, amelyen szakításról, szívfájdalomról szóló dalok is helyet kaptak. Nem várható el egy előadótól, hogy attól, hogy boldog házasságban él, ne írjon másról. Sok olyan kommentet kaptam, hogy „valami baj van a kapcsolatotokban, hogy ilyenről énekelsz?”. Ezt megterhelőnek éreztem, hiszen az alkotói szabadságomba belefér, hogy ne csak a boldog szerelemről szóljanak a dalaim. De ebben is az a kulcs, hogy amikor mi összejöttünk, mind a ketten az X-Faktor mentori székében ültünk, és nem egymásnak köszönhetjük az ismertséget. Ebben meg is húzzuk a határokat, nagyon megválogatjuk, hogy mi az, amiben együtt veszünk részt, mert fontosnak tartjuk, hogy megőrizzük a külön világunkat is.
PETI: De külső szemmel nézve biztos érdekes, hogy tizenéves korunk óta a közönség előtt élünk, én az életem felét így töltöttem. És most már közös történetünk van, Bogi anyuka lesz, én pedig apuka. Van egy kis valóságshow-hangulata az egésznek. Amikor kitettük az Instagramra, hogy babánk lesz, elképesztő mennyiségű pozitív üzenetet kaptunk, hihetetlen volt. Csodálatos nap. De nagyon könnyen bele lehet esni ennek a páros létnek a csapdájába. Tudatos elhatározás volt a részünkről, hogy mi nem a lájkokért posztolunk, hanem azt mutatjuk meg magunkból a közönségnek, amit a barátainknak is megmutatnánk. Nem tartalmat gyártunk, hanem betekintést adunk az életünkbe.
Ahogy mondjátok, a páros létnek is megvannak a csapdái, és ez csak fokozódik, amikor baba születik. Van már tervetek, hogyan fogtok lavírozni ezen a vékony jégen?
BOGI: A közösségi médiában már az esküvő után rengetegen bombáztak olyan kérdésekkel, hogy „És próbálkoztok már? Mikor jön a gyerek?”. Tényleg forró téma ez, nagyon félre lehet vinni a kommunikációt ezzel kapcsolatban, főleg, ha valaki nem fogadja el, hogy a gyerekvállalásra nincs egységes séma, többféle módon valósulhat meg. Jelenleg egy biztos tervünk van, ami a várandósságot illeti: babára vonatkozó reklámtevékenységet nem vállalunk. Valahogy ebben is szeretnénk megtalálni azt az arany középutat, hogy ne is titkoljuk, de ne is mutogassuk úton-útfélen a gyerekünket. De ebben még nem jutottunk konklúzióra. Bevallom, nagyon élveztem azt a négy és fél hónapot is, amíg senki nem tudta, hogy várandós vagyok…
És vajon milyen volt az a nap, amikor kiderült számotokra, hogy szülők lesztek?
PETI: Még boldogabb!
BOGI: Nem szoktam terhességi teszteket venni, de abban a hónapban éreztem, hogy valami változás történt bennem. Az volt a tervem, hogy ezt Petinek nem is mondom el, mert mindez december 31-én történt, és úgy gondoltam, ha pozitív a teszt, az éjféli csóknál osztom meg vele a nagy hírt. Na, ez nem sikerült. Ugyanis amikor megláttam a teszten a két csíkot, kikiabáltam a fürdőből, hogy „szerelmem, szerinted ez pozitív?!”.
PETI: Csodálatos pillanat volt! Szerepelek a Macskákban, és van az előadásban egy pillanat, amikor kiemelnek egy kismacskát egy kalapból, aki mindig valamelyik társulati tag gyereke. Amióta tudom, hogy gyerekünk lesz, megkönnyezem ezt a jelenetet. Alig várom, hogy a mi kisfiunkat is kihúzzák a kalapból.
BOGI: Merthogy kisfiunk lesz!
Bogi, te mindig is fiatalon szerettél volna anya lenni?
BOGI: Mindig úgy terveztem, hogy a húszas éveim második felében anya leszek, persze, ha nem találtam volna hozzá ideális partnert, akkor ez nem így történt volna. De most tényleg úgy érzem, hogy minden klappol ahhoz, hogy kisbaba érkezzen közénk. Persze ennek ellenére sokkolt minket. Kellett idő, hogy felfogjuk, és az első trimeszter nehézségei nem is adtak teret annak, hogy igazán átérezzem ennek az emelkedettségét. De a tizenharmadik héttől varázsütésre minden megváltozott, végre megértettem, mire is gondolnak, akik azt mondják, ez áldott állapot.
Fel vagytok készülve az új életetekre?
PETI: Nem félek a változástól. Szerencsére az életünk ideálisan alakul, de szerintem az nagyon fontos, hogy ha gyereket vállal az ember, biztos legyen benne, hogy a baba jó helyre érkezik. Hogy a nehézségek ne azt eredményezzék, hogy tönkremegy a kapcsolat. Sajnos nagyon sok helyen látom a környezetemben, hogy jönnek a megpróbáltatások, és a párok szétmennek. Bogival kétszer is voltunk ideiglenes állatbefogadók, szerettük, imádtuk a két kiskutyát, akik nálunk voltak, sírtunk, amikor odaadtuk őket, de tudtuk, hogy még nem tartunk ott, ahol tartani szeretnénk ahhoz, hogy kutyát vállaljunk. Ugyanígy voltunk a gyerekkel is. Nekünk a Covid nagyon sok időt elvett a kapcsolatunkból, szerettünk volna még a szülővé válás előtt kicsit kettesben is időt tölteni, bulizni, dolgozni, és eljutni oda, hogy a családalapításra már ne úgy tekintsünk, mint áldozathozatalra. A családunk minden döntésünkben támogatott és támogat minket, nagyon jó mintát kaptunk a szüleinktől. Ezt szeretnénk majd továbbadni.
BOGI: Tudjuk, hogy kell majd kompromisszumokat kötnünk, és a baba megszületése után nem lesz ugyanolyan az életünk, de biztos vagyok benne, hogy ebben a helyzetben is megtaláljuk önmagunkat és egymást.
Fotó: Zsólyomi Norbert
