Zsuzsa, te sokat pletykálsz? 

Mint az átlag. Egy nemzetközi kutatás szerint ötven-hatvan százalék a pletyka aránya az emberek közötti kommunikációban – szerintem nálunk még magasabb –, de amióta kutatója lettem e témának, inkább figyelek. 

Miként jut eszébe egy fiatal szociálpszichológusnak, hogy élete első könyvével, amelyet még a közismerten szigorú Csányi Vilmos etológus is méltatott, a tudomány világába emelje a pletykát? 

A munka kezdetén „csak” magyar és könyvtár szakos bölcsészdiplomám volt, a volt férjem Németországban dolgozott, én ott neveltem a két kicsi gyerekünket, csakhogy elvállaltam egy munkát. Össze kellett állítanom az akkor újdonságnak számító internettel kapcsolatos szócikkeket, közben találtam egy hírt az internetpletykáról, majd utánanéztem, van-e érdemleges szakirodalma e témának. Alig találtam valamit. Itthon­ szociálpszichológus lettem, doktoráltam, megjelent az első pletykakönyvem, aztán a 2010-es évek közepén a Magyar Tudományos Akadémián létrehoztak egy kutatócsoportot Takács Károly vezetésével a hálózatok kutatására, s ezen belül jelentős kutatási területünk lett a pletyka. Ekkor már tudtam, van esély a pletyka rehabilitálására, s ma örömmel mondhatom, Hollandia vagy az Egyesült Államok egyetemein már éppúgy vannak pletykakutató műhelyek, mint itthon.  

Az értelmező szótár szerint a pletyka indiszkrét, felelőtlen vagy rosszakaratú hír(esztelés), amely valakit erkölcsi vagy társadalmi tekintetben gyanúba vagy rossz hírbe hoz. Mit szólsz ehhez? 

Ősöreg szótárunk a rágalomról ír. A pletykát közösség hozza létre, a tudatosan ártó híresztelés általában egy emberhez kötődik, aki tudja, kinek-kiknek akar ártani, csakhogy ez már fúrás, zaklatás, mobbing, intrika, rémhír.

Eszerint ha egy cégnél arról pletykálnak, hogy a vezetőknek áldoz­niuk­ kellene új számítógépekre, mert a meglévők elavultsága gátolja a színvonalas munkát, vagy ha ebéd közben arról beszélgetnek, hogy nem használ a cég eredményeinek az elviselhetetlenül sok értekezlet, akkor ezek a pletykák hasznosak.

Hogyne! Szerencsére erre sok cég vezetője rájött, közülük egy jelentős piaci szereplő már 2003-ban felkért pletykakutatásra, amit elvégeztem, leszállítottam, így indult. Azóta folyamatosan kapok megbízásokat kisvállalatoktól, nagy létszámú cégektől és településektől is.   

Ha cégvezető lennék, és úgy érezném, hátráltatja a gazdasági eredményeket a rossz hangulat, hogy a dolgozók elhallgatnak, ha belépek, és nem fogadják el az általam kinevezett középvezetőket, mit profitálnék a pletykakutatásból?

Kincsesbányát kapnál. Nemcsak arról értesülnél, hogy az emberek elégedetlenek a fizetésükkel – ez általános jelenség –, hanem azt is megtudnád, miről gondolkodnak és beszélgetnek. A friss tudással érkező fiatalok karrierlehetőségeiről, az idősebbek megbecsüléséről – gyakran csak a figyelem és a jó szó hiány­zik –, milyen a munkaeszközök minősége, szervezett-e a munka. Letapogathatnád, melyek azok a főbb áramlatok, amelyeket uralnod kellene. Tudatosan használom az „uralni” szót… Mert munkavállalóként nem az az igényünk, hogy a vezető folyamatosan duruzsoljon, de az fontos, hogy stabil, biztonságos keretrendszert hozzon létre, amelyben tudjuk, kihez forduljunk az ötleteinkkel, problémáinkkal, hol kaphatunk segítséget és tanácsot. Az is kiderülne, büszkék-e az emberek a munkahelyükre. Voltam egy gyárban, ahol egy kevéssé iskolázott munkatárs büszkén jelentette ki, Magyarországon itt készülnek a leghatalmasabb fém alkatrészek. Ő nem érezte magát fogaskeréknek, látta a munkája értelmét, amiben az átgondolt vezetői kommunikáció­nak is volt szerepe. Ilyen közösségben mindenki alkotó embernek érzi magát, és jobban teljesít. Azért szoktam a pletykák mellett a vezetők ­hivatalos kommunikációját is figyelni, mert abból kiderül, arról beszél­­­nek-e,­­­­­ ami érdekli az embereket.

Hogyan folyik a kutatás? 

Gyakorlott szenior pszichológusokkal dolgozom a kisfalvakban és a multiknál is, mert valódi beszélgetésekre van szükség, nem ikszelős kérdőívekre. Csak így derülhet ki, mi kártékony a közösségben, és mire érdemes építeni. A pletyka­kutatás segítségével sok későbbi konfliktus kerülhető el, néha azonnal megvalósítható ötletek is kikerekednek. Egy cégnél kiderült, hogy az új kollégák hamar lehervadnak, amit arra lehetett visszavezetni, hogy az „őspanaszkodók” gyorsan letörték a lelkesedésüket, átmosták az agyukat. Bizony jót tett, amikor összehívtuk az érintett munkatársakat, hogy együtt vegyük lajstromba azokat az értékeket, amelyek mentén talán túlzott a panaszáradat.

Egy kiváló humorú házmester néni pletykái jelentős szerepet játszottak abban, hogy egészséges kritikával viszonyultam a felnőttekhez gyerekkoromban. Ő már hajnalban sepregetett a zuglói társasház kertjében, az élményeit velünk, gyerekekkel is megosztotta. Nem féltünk a szigorú Józsi bácsitól, hiszen tudtuk, megint reggel ért haza spiccesen, és zokniban osont a lépcsőházban…

Lám, a pletyka képben tart minket azokról, akik körülöttünk élnek! Bizony jó tudni, ki beteg a ház lakói közül, kinél lesz felújítás, és azért van zaj a másodikon, mert Kovácsék válnak… Ezek az információk­ segítenek abban, hogy megfelelően­ viselkedjünk, és javítják az érzelmi intelligenciánkat. Persze az emberek úgy tudják, a pletykát le kell nézni, s még ma is igyekeznek megfelelni ennek az elvárásnak. Ez nőkre és férfiakra is vonatkozik. 

Egyszer csupa férfi között dolgoz­­­­tam egy szerkesztőségben, sehol nem hallottam annyi pletykát, mint ott!

Nincs különbség. Csakhogy a korábbi századokban a férfiak voltak a véleményformálók, és ők kijelentették, a nők pletykásabbak.  

Miért központi szereplő a szex a pletykákban?

Mert az egyik legfontosabb hajtóerő az életünkben, és érdekesebb, mint az, hogy gulyást készítettem húsleves helyett – jelzem, ez sem érdektelen –, és az emberek sokféle személyes témáról beszélnek szívesen, de a szexuális kapcsolódásaik­ról alig. Pedig mindenki érintett, gazdag, szegény, fiatal, öreg, vezető, vezetett! Természetes, hogy pletykákat vált ki, ha a vezérigazgató beleszeret a titkárnőjébe, bár ezek sem károsak, mert hatásukra jobban megértik a munkatársak, miért viselkedik úgy, ahogy. 

Az utóbbi húsz év forradalmi változásokat hozott az információ-átadásban, ez a pletykára is hatással lehetett.  

Régen szóbeszédben terjedt, később az újságok hasábjain is megjelent, a jelenlegi digitális világban minden korábbinál gyorsabban születik és terjed. Új helyzetet teremt, hogy ma már elraktározható a pletyka, képernyőfotót lehet róla készíteni – tizenéves gyerekek is képesek rá –, azaz képtelenség visszaszívni, letagadni. Ez új feladatokat ad nekünk, kutatóknak. 

Kik kérnek fel kutatásra?

Morálisan alkalmatlan vezetők soha, azok sem, akik gyakran hajtogatják: „Egész nap dolgozom, majd kommunikálok, ha ráérek.” Pedig a beszéd hiánya sok pletyka forrása lehet! Eszembe jut, hogy jót tesz a családoknak, ha meg tudnak fizetni egy takarítónőt, de ha estimese-felolvasót alkalmaznak, kudarcra vannak ítélve. Mert az esti mese éppúgy nem kiszervezhető, mint a vezetői kommunikáció. Ám azok, akikben megvan a javítás szándéka, és fontos nekik a cég hírneve – a mai szakemberhiányos időkben egyre fontosabb! –, felkérnek kutatásra. 

Kezdő újságíróként egy németországi szerkesztőségben voltam „cseregyerek”, ahol a főszerkesztő csillogó sikertörténetként mutatta be a lap működését, aztán a német kollégák meghívtak sörözni, és regényeket meséltek a tehetséges, egyéni látásmódú újságírók ellehetetlenítéséről.

De jó, hogy említed! A példa jól mutatja, a vállalati pletykakutatás akkor eredményes, ha a vezető értesül arról, amiről a kollégái a sörözőben beszélnek. Volt olyan igazgató, aki rákérdezett az értékeléskor, „ezt ki mondta?”, mire csak azt felelhettem, „jó vezetőként biztosan tudja…”. Tapasztalatom szerint az igazán sikeres cégek irányítói nem nézik le a sörözői kommunikációt.

Mondanál példát?

Egy skandináv tulajdonú cég magyarországi vállalata jut eszembe. Ott az emberek úgy érezték, következmény nélkül beszélhetnek mindenről, miközben a cégek nagy részében erős a rejtett kommunikáció, mert senki sem meri nyíltan kimondani, a király meztelen.

Érzékelsz javulást?

Hogyne! Szomorúan, de kicsit büszkén mondom, hogy eredményesen dolgoztam egy felső vezetővel, aki négy év után kijelentette, már nem szorul a pletykakutatás segítségére, mert megtanulta tőlünk, mire kell figyelnie. 

A Repair című, legújabb könyvedben, amelyet Érdi Péterrel írtál, már megoldásokat keresel, nem álltál meg a hibák felsorolásánál. 

Azzal foglalkozunk, hogyan hozhatjuk rendbe az elromlott tárgyainkat, kapcsolatainkat és társadalmunkat, mert a tönkrement eszközök, emberi kapcsolatok, vagy akár egész rendszerek elhajítása helyett érdemes lenne megfontolni a rendbe hozás lehetőségét. 

Ha egyesek úgy gondolnák, könnyebb a rendbe hozás csöndben, és nincs szükség pletykára? 

Egyetlen szervezetről tudok, ahol a vezető be akarta tiltani a pletykát, de őt néhány hét múlva elküldték. Mert rendbe hozni, javítani csak akkor lehet, ha ismerjük a közösséget, amelyben élünk. 

Fotó: Németh Gabriella