A hírek csak annyit közöltek, hogy a belgrádi iskolai mészárlást elkövető diák hallgatag, magányos, tizenhárom (!) éves fiú volt. Azt vallotta, a társai csúfolták, és nem barátkoztak vele. Frusztráltságát fokozta, hogy előző héten egyest kapott történelemből. Az apja, egy neves orvos gyűjteményéből lopta el a fegyvert.
Kísértetiesen hasonló a háttér, mint annál a texasi ámokfutónál. Vagy nem is tudom, denveri? Vagy floridai… Amerikában idén már most több ilyen eset történt, mint tavaly. És ott is minden alkalommal a szülők fegyverével kezdett el lövöldözni a gyerek.
Miért hagyják? Miért nem tesznek semmit? Miért nem változtatnak – legalább – a törvényeiken?
Egyszer beszélgettem erről egy amerikai ismerősömmel. Megpróbáltam meggyőzni arról, hogy mi itt, Európában nem tartunk pisztolyt a kesztyűtartóban, s lám, nincsenek is lövöldözések. Döbbenten nézett rám: „És akkor mivel védjük meg magunkat, ha ránk támadnak?” Nem értettem ezt a fordított logikát. Tovább erősködtem, mire lassan belátta: nyilván mindenki örülne, ha varázsütésre eltűnnének a fegyverek az Egyesült Államokból, de a valóságot nem lehet meghajlítani. Hetedíziglen a zsigereikbe ivódott, hogy a családjukat, a tulajdonukat meg kell védeniük. Alkotmányban rögzített joguk ez, amit senki nem vehet el tőlük. Akkor sem, ha már nem létezik a Vadnyugat.
Ezen a ponton feladtam. Ma már ráadásul érveim se lennének. Hiszen nem lehet többé Amerikára mutogatni, egy kőhajításra tőlünk, Szerbiában ugyanez történt. Egy fiú érthetetlen okokból kiirtotta a fél osztályát. Az iskolaőrt és az életét vesztett nyolc diákot eltemették, s vajon a többi súlyos sebesült hogy van, mi lesz velük? Bimbózó kamaszokkal történt mindez, pont amikor legfényesebb a május. S másnap már rájuk sötétedett.
Hogy élik túl a szüleik? Állítólag akadt egy apa… Később indult munkába, mint a lánya az iskolába, és útközben megpillantotta a riadt csoportosulást az iskolaudvaron. Megrendült tanárokat, síró gyerekeket. Odarohant, és észvesztve cikázott a folyosón: „Hol a gyerekem?!” És akkor a kislánya remegve előbújt az egyik sarokból… Kétségbeesve ölelték meg egymást. A többi szülő ezt már nem teheti meg. Ahogy mi sem hihetjük többé, hogy Európa biztonságos hely. Gondolták volna, hogy a délszláv háborúk következtében Szerbiában száz lakosra átlagosan harminckilenc lőfegyver jut? Kattant a világ. Figyeljünk oda nagyon a gyerekeinkre!