Alább ki fog derülni: a saját életünket mi keserítjük meg magunknak. Miért nem mondtam a főnökömnek, amikor letolt, hogy igazságtalan? Miért nem említettük többször elhunyt hozzátartozóinknak, hogy szeretjük őket? És: mi legyen az ebéd holnapután, amikor zárva lesznek a boltok? Hogy fog leérettségizni a gyerek, ha nem jut be az alternatív nevelési elveket valló óvodába? A múlt fogva tart: egykori hibáink és a lépcsőházeffektus (ezt kellett volna mondani, de csak utólag jöttem rá) kísértenek, a túlgondolás és a katasztrofizálás (ha nem adom le ma a számlát a könyvelőnek, kisemmiz a NAV, és az egész család hajléktalanná válik) pedig sötét árnyékot vetnek a kedvünkre. De a múlton már nem tudunk változtatni, a jövő pedig még nincs itt. Mi marad? Hát, bizony, az a perc, ami éppen most is ketyeg. Ezért aztán a legjobban akkor járunk, ha azt a lehető legnyugodtabban és legboldogabban éljük meg. De hogyan?

A legtöbb szorongás – és a depresszió is – abból adódik, hogy azon aggódunk, mi lesz velünk a jövőben, vagy azon kesergünk, hogy mit mulasztottunk el / tettünk rosszul korábban. Nagyon ritkán vagyunk a jelenben. Az elménk, a gondolataink a jövőben vagy a múltban kalandoznak, a jelenünket pedig folyamatosan megzavarja a rengeteg tennivaló és ránk zúduló információ.
– Nem vagyunk képesek elmélyült, fókuszált figyelemre – pedig a minőségi időt ezek eredményezik – mondja prof. dr. Perczel-Forintos Dóra tanszékvezető egyetemi tanár, klinikai pszichológus. – A mindfulness viszont egyfajta lassító technikának is felfogható. Olyan sok információ árasztja el az agyunkat, hogy egyszerűen szükség van rá, hogy időnként meg tudjunk állni. Ha nem teszünk így, az a gyerekeket általában figyelemzavarossá teszi, a felnőtteknél pedig alvászavarok alakulhatnak ki. Figyeljük meg: a napunk során sokszor az az első pillanat, amikor magunkra tudunk figyelni, amikor este lekapcsoljuk a villanyt.
A mindfulness pontos fordítása: tudatos jelenlét. Vagyis: legyünk ott fejben az aktuális cselekedetekben, beszélgetésekben, bármilyen helyzetben, akár egy rutintevékenységben. Például: vezetés közben az ember egyszerűen arra figyeljen, amit lát és amit érzékel az érzékszervei által. Figyeljen a tájra, az utcára, az előtte haladó autóra. Ha igazán tudatosan van jelen, akkor például­ nem fogja felzaklatni, hogy nem fog odaérni időben, mert késésben van. Az autóvezetés során rengeteg hasonló stressz érhet bennünket, de ezeket a mindfulness segítségével leküzdhetjük.
– Nem a negatív érzéseinket tereljük el azáltal, hogy belehelyezkedünk a „most”-ba, hanem egész egyszerűen megpróbáljuk elfogadni a valóságot – mondja a szakértő. – Azt, ami éppen most van: esik az eső, ülünk a dugóban, vagy nézeteltérésünk van egy másik emberrel. Nem ítélkezve, hanem egyszerűen csak tudatosítva a valóságot, s elfogadva azzal, hogy „ez van”, és ekkor van esélye, hogy nem sodornak el az érzelmeink. Ezzel elkerülhetjük, hogy felnagyítsuk a problémákat. Jellemzően a párkapcsolatokban szokott előfordulni, hogy ha konfliktusunk támad, azonnal elkezdjük felnagyítani, és azt gondolni, „min­dennek vége”. Holott ez csak egy pillanatnyi helyzet, az élet része, hogy nem értünk egyet, és meg kell engednünk, hogy ez szabadon megtörténhessen – hiszen ilyen az életünk.
Nem véletlen, ha az olvasó hallott már hasonlókat máshol: a mindfulnessnek buddhista gyökerei vannak. Olyannyira, hogy szerves része a meditáció is. Jó, ha tudjuk, hogy a meditáció minden nagy vallás gyakorlatában jelen van – úgy a kereszténységben, mint az iszlám misztikusoknál is. A mindfulness azonban teljesen szekuláris, vagyis nem kapcsolódik egyik valláshoz sem. Maga a módszer napi fél óra gyakorlással, nyolc hét alatt elsajátítható. A kutatások során az is kiderült, hogy a rendszeres meditáció lassítja az öregedési folyamatokat. A napi húsz percet meditáló emberek agyi struktúrája és szellemi rugalmassága körülbelül egy tíz évvel fiatalabb emberét mutatják. Csendben lenni, befelé figyelni saját magunkra, vagy reflektálni arra, hogy mi is van velünk és bennünk: fiatalít. Emellett a mindfulnes és a meditáció a fájdalmat és a depressziót is csökkentheti. Nem csodaszer, de működik – teszi hozzá Perczel-Forintos Dóra.

Tanuljunk a gyerekektől!

Mindenki látott már a játszótéren elmélyülten homokvárat építő gyereket. Az én kislányom annak idején a sárban szeretett tapicskolni, zavarba ejtően hosszú ideig. „Sarazás” közben azt láttam rajta, hogy teljesen beleveszik a saját világába, igazi flow-ba kerül: abba az állapotba, amit a világhírű pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály írt le. A flow – az áramlat – során az, amit elmélyülten és odafigyelve, a külvilágot kizárva teszünk, igazi örömöt és belső megnyugvást okoz. A flow hívei szerint ez a valódi boldogság.
Conti Róbertné, Jutka harminchét évig dolgozott óvónőként, és szerinte más is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek a jelent élik meg a legerősebben.
– A gyerekeknek a korai években egyszerűen nincs igazi időfogalmuk – mondja. – Érzik, de nem értik az idő múlását. A jelent viszont tökéletesen megélik. Ezért nem problémáznak azon, hogy mi volt, és hogy mi vár rájuk. Jellemző, hogy rögtön és azonnal akarnak mindent. El kell telnie jó néhány évnek – sokszor a kisiskolás kor a határ –, mire elkezdik megérteni az idő múlását.
És hogy a felnőttek mit tudnának ellesni a gyerekektől? Egyszerű: a gyerek rácsodálkozik minden apróságra, amikor kilép az ajtón, vagy amikor belép egy szobába.
– Ez a rácsodálkozás örömöt okoz nekik. A felnőttek viszont mindezt nem veszik észre, mert mindig szaladnak. Türelmetlenek vagyunk, gyorsan akarunk mindennel végezni, és közben elvesznek az apró részletek. Sokszor elnéztem a kicsiket: nagyon sokáig tudtak figyelni egy pillangót vagy a madár dalát. Mi viszont rohanunk, a fülünkön a telefon, és nem érezzük a napsütést, nem örülünk annak, amink van. Nemcsak a tárgyainknak, hanem a végtelen lehetőségeinknek sem. Egysze­rűen meg kell néha állnunk.

A jelen a konyhában lakik

– Éppen ma reggel landoltam Erdélyből. Egy erdélyi gasztrotúrán jártam három napig – és annál pillanatnyibb gasztronómia, mint ott, nem létezik sehol – mondja Mautner Zsófia. – Hiperszezonális, helyi, nagyon az évszaknak megfelelő főzés és táplálkozás jellemzi az ottani konyhai viszonyokat, és ez valóban az „itt és most”-ról szól. Arrafelé mindez még erőteljesebben van jelen a hagyományokban: ha tényleg a szezonnal párhuzamosan főzöl és eszel, és hagyod magad vezetni azáltal, hogy mit diktál a természet, akkor olyan szinten az adott pillanatot örökíted meg az ízekben, a főzésben és az étkezésekben, mint amire semmi más nem képes. Persze ehhez nem kell Erdélyig elutazni: mindez falun sokkal természetesebb és egyszerűbb, mint a városban. Sokat járok az Alföldre: ott azért lényegesen jellemzőbb, hogy azt eszik, ami éppen terem. Most ér véget a medvehagymaszezon, ami általában néhány hétig tart, de már jön is a spárga ideje, ami egészen május végéig tart. Mostanság indulgat az eper: ha ezeket fogyasztjuk, az adott pillanat ízét ragadjuk meg – és szerintem ezzel fejben is sokkal inkább jelen vagyunk, mintha valami teljesen időtől és tértől független dolgot főznénk.