Négykézláb a gangon, avagy mindent a tériszonyról

Vannak, akik szemrebbenés nélkül fölmennek egy magas kilátó tetejére, míg mások a harmadik emeleti gangon is szoronganak – és akadnak olyanok is, akik annyira félnek a kitettségtől, hogy az a mindennapjaikra is hatással van. Miért alakulhat ki tériszony, és miképp lehet leküzdeni?

Bár a köznyelvben mindkettőt tériszonyként emlegetjük, ennek az érzetnek két típusa van. Az egyik az akrofóbia, ami a magasságtól való félelmet jelenti, a másik az agorafóbia, ami alatt azt értjük, hogy valaki a nyílt terektől irtózik. Például képtelen átszelni a Hősök terét, csak a fal mellett tud haladni. Aki olyan helyeken fél, mint a mozgólépcső, annak nagyobb eséllyel közlekedési fóbiája van, ez a helyszín klasszikus tériszonynál inkább csak lefelé okoz gondot. Az ilyen mozgásirány azok számára is félelmetesebb, mint a fölfelé haladás, akinél nincs szó fóbiáról. Míg a tériszony szintje egyénenként nagyon különböző lehet, addig a háttere mindenkinél hasonló.
– A tériszony tiszta formájában mindig pszichés eredetű, nincs köze testi problémákhoz. A mozgás­szervi és érzékszervi bizonytalanságok csak súlyosbíthatják, de önmagában nem válthatják ki. Vannak, akiknél a tériszony valamilyen leesés vagy traumatikus élmény után alakul ki, de statisztikailag ez nem jelentős arány, a többségnél nem előzi meg az akrofóbiát ilyen esemény – mondja dr. Vizi János pszichiáter.

Magunkkal hoztuk?

Fölmerült, hogy az akrofóbia családon belül halmozódhat, így genetikai háttere is lehet, de amikor ezt a kérdést statisztikailag vizsgálták, kiderült, hogy a különbség nem mérvadó, nem lesznek nagyobb eséllyel tériszonyosok azok, akiknek a családjában már előfordult ilyen probléma. Olyan elméletek is léteznek, amelyek szerint a tériszony a túlaggódó szülők ­miatt alakul ki, az válthatja ki, hogy a gyerekeket kicsi korukban nem engedik föl a mászókára és a csúszdára, óvni próbálják mindentől, ami magas. Ily módon a tériszonyt belevéshetik a gyerekekbe. Erre is vannak példák, de statisztikailag ezt az eredetet sem tudták igazolni, nincs több tériszonyos az olyan családokban, amelyekben a gyerekeket túlzottan féltették a magaslatoktól. Van a kérdésnek evolúciópszichológiai megközelítése is, ami szerint a magasságtól való félelem valamilyen szinten velünk születik.
– Ezt az elméletet a csecsemők­ ölelőreflexével támasztják alá. Ők még nem találkoztak magassággal, de ha megfogjuk a hátukat, és viszonylag gyorsan elkezdjük őket süllyeszteni, akkor a két karjukkal megpróbálnak kapaszkodni, azzal védekezni a leesés ellen. Ezt a reflexet az magyarázhatja, hogy amikor az ember elődje még fán élt, akkor azokról nem volt célszerű lepotyogni. A vizsgálatokból az is kiderül, hogy ha a csecsemőt olyan padlóra helyezik, aminek egy része üvegből van, alatta pedig mélység, akkor a kicsik az üvegfelületet ösztönösen elkerülik – mondja a pszichiáter.

Mennyi az annyi?

Mivel az akrofóbia valamilyen szinten mindenkit érint – kevesen vannak, akik egy mozgó toronydaru tetején is komfortosan érzik magukat –, kérdés, mikortól tekinthető betegségnek.
– Itt fokozatok vannak. Akad, aki már akkor szorongani kezd, ha a létrán föllép két fokot, míg mások csak akkor, ha az Empire State Building tetején állnak. Utóbbit semmilyen esetben nem tekintjük mentális zavarnak, hiszen a hétköznapi életre nincs kihatással, az érintett is tudomásul veszi, hogy az utazások során az ilyen látnivalókat esetleg kihagyja. A létra második foka már más kérdés, mert az a mindennapokban is gondot okozhat – mondja dr. Vizi János.
Olyan érintettek is vannak, akik nem boldogulnak a körfolyosós házakban, mert annyira félnek a gangon, hogy csak a falhoz lapulva vagy négykézláb tudnak haladni. Akadnak olyanok is, akik emeletes épületben csak akkor mennek föl, ha a lift közvetlenül a lakás előtt áll meg. Sokan az üvegliftektől félnek, használatukat akkor is kerülik, ha a harmincadik emeletre kell felgyalogolniuk. Arra is van példa, hogy valaki nem tud átmenni egy keskenyebb hídon se gyalog, se kocsival. Ezek már mindenképpen kóros szintek. Ez esetben a félelem mellett egyéb szorongásos tünetek is jelentkeznek, például izzadás, ­remegés, szédülés, mellkasi szorítás és szapora szívverés. Ilyenkor ráadásul ördögi kör is beindul, mert a szorongást az amiatt jelentkező testi tünetek tovább rontják. Súlyos esetben az érintettek már segítséget szoktak kérni, mert ellehetetlenül az életük.

Leküzdeni az iszonyt

A tériszonyt többféleképpen lehet kezelni, de sokan inkább „inadekvát öngyógyítással” próbálkoznak, például alkohol fogyasztásával vagy szorongásoldó bevételével oldják a feszültséget, ami nem jó gyakorlat. A tériszonynak speciális kezelési módja nincs, esetében is ugyanazon a hatásmechanizmuson keresztül dolgoznak a terapeuták, mint az egyéb fóbiáknál, szorongásoknál. Ez az úgynevezett expozíciós terápia, ami azt jelenti, hogy az érintetteknek lassan adagolják a magasságot. Először csak az első emeletre kell felmenniük, majd ott végig a körfolyosón, aztán a másodikra, majd a harmadikra. Ezt légzéskontrollal és egyéb relaxá­ciós technikákkal is társítani lehet, a szorongást azok is segítenek kioltani. Magához az expozíciós terápiához ma már nem feltétlenül szükséges valós élmény, egyre jobban terjednek a virtuális módszerek. VR-szemüveggel például az érintettek elé lehet vetíteni a mesterséges, háromdimenziós világot, így az élményt virtuálisan is létre lehet hozni.
– Ez a megoldás azért egyszerűbb, mert a terapeutáknak nem kell külön helyszínekre járniuk a páciensekkel, a módszerrel pedig lehet csoportosan is dolgozni. Léteznek olyan megoldások is, amelyeknél a hipnoterápiát alkalmazzák, de azok bonyolultabbak, és nem is hatékonyabbak. Aki ezt a lakókörnyezetében meg tudja oldani, annál már az is működhet, ha fokozatosan megy fel egyre magasabb helyekre – ha a problémát a lépcsőzés okozza, ez viszonylag egyszerű –, és mellette megtanul relaxációs technikákat. Ilyenkor külön terápiára sem kell járni. De persze a terapeuta mindenképpen ad egyfajta biztonságot, mellette bátrabbak az emberek – mondja dr. Vizi János.
A magatartás-terápiás vonulatot kognitív terápia – és ha szükséges, átmenetileg gyógyszeres kezelés – is kiegészítheti, aminek célja az irreá­lis szorongások kioltása. Mert ha belegondol, mindenki tudja, hogy egy híd, kilátó vagy épület nem fog összeomlani, de a félelem ettől még megvan. Ezt kognitív terápiával lehet közelíteni a racionalitáshoz. Ezek a módszerek nemcsak a magasságtól való félelemnél működhetnek, hanem az agorafóbiánál is. Annál ugyanilyen séma mentén lehet legyőzni a nyílt terektől való félelmet.

Fotó: Getty Images