A filmjeiddel, zenéiddel, nyilatkozataiddal töltöttem az utóbbi napokat, legfontosabb üzenetük az volt számomra, hogy ne várd a sült galambot. Ha nem kapsz testhezálló feladatot, magad teremts magadnak lehetőséget, hogy megvalósítsd az álmaidat!
Erre útközben jöttem rá, hiszen öt évet töltöttem pályakezdőként a Vígszínházban, de arra sem volt módom, hogy megbukjak. Sok fiatalkori sikerrel meg a diplomámmal álldogáltam a szőnyeg szélén, nem kaptam szerepet, ezt nemigen lehetett elviselni. Tehát megcsináltuk a barátaimmal, Gáspár Andrissal és Kálid Artúrral a S.Ö.R.-t, a Shakespeare Összes Rövidítve című improvizációs játékunkat, bár akkor, huszonkilenc évvel ezelőtt egyikünk sem sejtette, hogy 2023-ban már a hétszázadik (!) előadás felé közeledünk majd a 6SZÍN színpadán.
Gratulálok!
Kezdetben a Vígszínháznak szántam a S.Ö.R.-t, de nem lelkesedtek az ötletemért. Szerencsére akkor már a Komédium Színházban dolgozott Radó Gyula művészeti vezetőként, nagyon hálás vagyok neki, mert befogadott minket. Szép sikert arattunk, megérte a rengeteg fordítói-szerkesztői munka és a befektetett saját pénz – sokszorosan megtérült –, ráadásul rájöttem, bármit eljátszhatok, megrendezhetek, ha képes vagyok sok munkát beletenni. Ekkor lettem szabadúszó. Például nem osztották rám Hamletet, tehát megrendeztem és el is játszottam a Thália Színházban, majd Diósgyőrben, de rendeztem Macbethet, Rómeó és Júliát, Rocky Horror Show-t, nem sorolom. Szóval nem hagyom magam elszomorítani, ha valami nem kell, akkor csinálok mást, másutt. Egy mai huszonéves művész is megteremtheti magának a lehetőséget, legfeljebb akkor nem, ha filmrendező, mert az nagyon drága műfaj.
Valószínűleg sokat köszönhetsz a biztos angol nyelvtudásodnak és annak, hogy kiskorod óta zongorázol, gitározol. Már főiskolásként énekeltél angolul az Egyesült Államokban, de hallottam egy Kaliforniában forgatott filmsorozatról is, amelyben főszerepet játszol, bár ez itthon még nem publikus.
Majd ha bemutatják, ismertté válik a Two Minutes to Midnight (Két perccel éjfél előtt) című izgalmas sorozat, amely a 20. század ötvenes éveiben játszódik. A rendezőjét, a szerintem zseniális Hatvani Balázst, aki nem kapott lehetőséget itthon, de Amerikában megsüvegelik, és a Lions Gate forgalmazza a filmjeit, egy hazai forgatáson ismertem meg. Sokat beszélgettünk, aztán felhívott. Három hétig dolgoztam vele Kaliforniában, nagy kaland volt. Meg kellett győznöm az ismert amerikai kollégákat, hogy helyem van közöttük európai színészként. Az operatőr eleinte levegőnek nézett, de amikor felvettünk egy jelenetet – egy gonosz sheriffet játszom –, hozzám lépett, gratulált, befogadott. Örültem, hogy egy amerikai szakemberrel átvehettem a szövegeimet, így nem volt akcentusom, ami nagy dolog. Persze nyolc epizódot még le kell forgatnunk…
A közelmúltban minek örültél?
Vicces lenne, ha azt mondanám, mindig örülök valaminek? Ildi, én nagyon szerencsés vagyok, elvégre azt csinálom, ami a mániám, szenvedélyem, szerelmem, ráadásul Ági a feleségem (Lestár Ágnes, Dallos Szilvia színésznő lánya, szinkronrendező – a szerk.), és van két csodálatos gyerekünk. A tizenhat éves nagyfiunk zseniálisan rajzol, külföldön is volt kiállítása. Mindennek fényében már nem érdekel, hogy nem kényeztetnek el díjakkal. Vannak igaz barátaim, többek között Rudolf Péter, akire félistenként néztem fel kamaszkoromban, aztán felnőtt színészként már húsz éve játszom vele a Kövek a zsebben című darabot, amelyet én fordítottam. De soha, sehol nem voltam „brancsbeli”, aminek az is oka, hogy a látszólagos nyíltságom ellenére zárkózott vagyok. Ezt a feleségem mondta nemrégiben. Nem megyek bemutatókra csak azért, hogy lássanak, és találkozzak valakikkel… Talán még nem szabadultam meg attól a mezőcsáti kisgyerektől, aki valaha voltam, aki úgy gondolta, ha az elsők között vagy, észrevesznek. Debreceni, drámatagozatos tinédzserként megkaptam a legjobb férfialakítás díját az országos színházi találkozón, sok országos szavalóversenyen is győztem, de a felnőttek világa más. Persze lehet, hogy egyszemélyes intézménynek tartanak, aki úgyis megcsinálja önmagát.
Nem illeszkedsz, nem helyezkedsz, mégis többször hallottam tőled, hogy anyukád kedvéért szívesen lennél a Nők Lapja címoldalán.
Egyszer a Beugró című népszerű sorozat egyik szereplőjeként már feltűntem a címlapotokon, de mára beletörődtem: akkor leszek szólóban a Nők Lapján, ha megkapom az Oscar-díjat. Majd keresel, én lassan-komótosan felveszem a telefont…
Humor nélkül tudnál élni?
Soha! Tán a legfontosabb segítség önmagunk és a világ elviseléséhez.
Erről jut eszembe, hogy a vadonatúj Legénybúcsú Extra című film is vígjáték.
Életem első apaszerepét játszom Rózsa Gábor filmjében, élveztem a fárasztó forgatást, jó volt a csapat. A fiatal rendező tehetséges, céltudatos szereplője a hazai filmvilágnak, testvérével közösen, a saját fillérjeikből készítette el Mentés másként című első filmjét. Siker lett. Ezúttal megint együtt dolgoztak, és nekem nemcsak a film humora, de a bátorságuk is tetszik. Maguk teremtenek lehetőséget maguknak… Meg fogja nevettetni a nézőket! Különös, hogy a történet szereplői egy kastélyban rendezendő esküvőért vetélkednek, és az én esküvőm is…
…kastélyban volt. Emlékszem, elmesélted, milyen lesz a pontosan megtervezett, kastélyban tartandó esküvőd, közben kiderült, egy „kellék” még hiányzik: a menyasszony.
