Nem egy helyről indultatok el?

Felméry Lili: A budafoki otthonunkból együtt indultunk, elvittük a kisfiunkat Geri szüleihez a XIII. kerületbe.

Balázsi Gergő Ármin: A könnyes búcsú után én ruhapróbára mentem, Lili pedig jött dolgozni az Operaházba.

Könnyes a búcsú?

Lili: Mostanában már igen. 

Gergő: Bertalan kétéves lesz, okos, tudja, hogy ott kell maradnia a nagyszülőknél, egyre nehezebb az elválás.

Egy művész házaspárnál a gyerekvállalás nem egyszerű.

Gergő: A család számomra gyerek nélkül elképzelhetetlen. Mi már az esküvő előtt tudtuk, szeretnénk gyerekeket.

Lili: Geri hamarabb akart szülővé válni, mint én, Bertalan tervezett babaként érkezett, jókor született.

Mennyi időt hagytál ki szülés után?

Lili: Ez minden táncosnál egyéni, én a fiunk négy hónapos koráig voltam otthon.

Gergő: Különös, de a pandémia ebből a szempontból megkönnyítette az életünket, épp Lili várandóssága idején zártak be a színházak. 

Lili: Kihordtam, megszültem a gyermekemet, és nem maradtam ki egyetlen előadásból sem.

Nehéz egyeztetni a naptáratokat foglalkoztatott táncosként?

Gergő: Meg lehet szokni. Különösen, ha mindkét oldalon olyan szülői háttere van egy párnak, mint nekünk.

Lili: Geri szülei csodálatosak, a hétköznapokon ők vállalják a kisfiunkat reggeltől estig.

Gergő: A te családod pedig a hétvégét, édesanyád finom ebédekkel vár.

Karcsúak vagytok, azt hittem, állandóan koplalnotok kell, sosincs két fogás az asztalon…

Lili: Pedig van! És mi is szoktunk enni. (Mosolyog.) Várandósan tizenhat kilót híztam, de szigorú diétával, a kalóriák számolásával visszafogytam. Sok zöldség, gyümölcs az alap, nem vagyok húsimádó, és az édesség sem hiányzik, így könnyebb. A levesek a kedvenceim, zöldborsóleves például bármikor jöhet. Geri válogatósabb.

Gergő: Napközben keveset eszem, de előadás után amit találok, azt fölfalom. A vörös hús ad energiát, a marhapörkölt a kedvenc, és a thai, indiai, olasz, görög konyha. Szerencsém van, mert Lili szeret főzni.

A felmenőitek között is vannak ­művészek?

Lili: Nekem van egy négy évvel idősebb bátyám, azt szoktam mondani, én áttáncolom az életemet, ő meg az ész a családban, akire mindig számíthatok. 

Gergő: Az apukáink vállalkozók, Lili édesanyja pedagógus, az én édesanyukám főállású nagymama. Művész egyikünk családjában sem volt. Három testvérem van, nagy családban nőttem föl, én vagyok a legfiatalabb.

Kitől jött az ötlet, hogy balettet ­tanuljatok?

Gergő: Anyukám gyerekkorában balettművész akart lenni, de nem volt rá lehetősége. Nekünk igyekeztek minden lehetőséget megadni, számos sportot kipróbálhattunk. Zoli bátyám balettozott, én, aki nyolc évvel fiatalabb vagyok, mentem a szüleimmel nézni a vizsgáit, aztán úgy döntöttünk, adunk egy esélyt a táncnak. Kilencévesen nem rajongtam érte, de ma ez az életem.

Lili: Engem óvodás koromban úszni vittek, de nem szerettem, zokogtam az odaúton. Aztán Őrmezőn, Bélavári Panni néni balettóráján megismerkedtem a tánccal. Az első naptól jól éreztem magam, és ez a szerelem azóta is tart.

Az életetek sok lemondással járt?

Lili: Eleinte a szülőnek megterhelő, óriási áldozatvállalás ez. Naponta vittek, hoztak, egy kilencéves gyerek ezt fel sem fogja, ahogy azt sem tudja, mi vár rá. Mi reggeltől estig a társaink közt éltünk, délelőtt szakmai képzés, balett, tánc, délután iskola. Természetes volt, hogy nincs játszóterezés, bandázás, de ezt nem tragédiaként éltem meg. Persze a nehezebb napokon előfordult, hogy sírva mentem haza, de megérte.

Gergő: Szerintem nincs kiskamasz fiú, aki arról álmodik, hogy balettos lesz. Mikor vittek haza, és láttam a parkban focizókat, fájt a szívem, szívesen csatlakoztam volna, de nem törtem össze, mert közben minden támogatást megkaptam a szüleimtől, ahogy Lili is.