Játék edzés előtt és után – Lelle (11 éves)
Két dolgot szeretek nagyon, az egyik a sportolás, a másik az állatok. Másodikos koromban kezdtem el birkózni Felsőpakonyon, a BVSC kihelyezett szakosztályánál, akikkel edzünk Zuglóban is. Mindig nagyon várom az edzést, a barátaimmal jókat játszunk előtte és utána. Fáradtan, de feltöltődve megyek haza. Az edzők meg a szüleim sokat segítenek, és nagyon büszkék rám. Én pedig szeretnék minél több versenyen elindulni és a lehető legjobb eredményeket elérni. Vannak otthon tyúkjaink, amiket mi keltettünk. Szívesen megyek hozzájuk ki, hogy simogassam őket. Felnőttként az életemet egy vidéki kertes házban képzelem el, sok állattal körülvéve. Akkor a feladataimat már magamnak kell majd koordinálnom, most még könnyű, mert a szüleim figyelmeztetnek, ha valamivel nem vagyok kész. Valószínűleg én is úgy fogom csinálni, mint anyu: ő mindig listát ír a teendőiről. A másik, amiért még jó gyereknek lenni, hogy sokkal többet játszhatok. A legjobb, amikor anyunak is van ideje, és kártyázunk. Valahogy a végén mindig én nyerek, amin anyu cseppet sem sértődik meg, nem is mérges – pedig én biztos az lennék –, hanem gratulál, és velem együtt örül.
Életre szóló barátságokat kötünk – Dániel (10 éves)
Gyerekként még sok időnk van élvezni az életet. Ilyenkor fedezzük fel a világ nagyobb részét, és életre szóló barátságokat kötünk. Jobb a memóriánk, mint az
idősebbeké. Ügyesebben használjuk a telefonokat: ha az apukám nem tudja, hogyan működik egy applikáció, odaadja nekünk, és a tesómmal néhány perc alatt rájövünk. A gyerekeknek sokkal egészségesebb a csontjuk is, nekem például nem fáj a lábam úgy, mint a mamámnak. Az egyetlen gondom a tanulás. De a barátaimmal szeretek játszani az iskolában. Ha felnövök, ritkábban találkozom velük. Úgy látom, a felnőtteknek kevesebb a szabadidejük, mert pénzt kell keresniük, több a problémájuk, ritkábban nevetnek. Adót fizetnek. Ha felnövök, az utazáshoz nekem is fizetnem kell majd a bérletért. És egyedül kell élnem, nem lakhatok a szüleimmel, akik vigyáznak rám. Egész gyerekkoromban ugyanabban a lakásban éltünk, az is hiányozni fog. Mondjuk, az meg jó lesz, hogy felnőttként még több emberrel ismerkedhetek majd meg.
Rajzolok, építek, álmodozom – Illangó (12,5 éves)
Gyereknek lenni jó, mert gondoskodnak rólad, törődnek veled, segítenek a nagy döntésekben, a nehézségek megoldásában. Mert szeretnek. És a nagyszülők agyonkényeztetnek. Nincs annyi kötelezettség, felelősség, intéznivaló, helyette van sok szabadidő, játék, amikor szárnyalhat a fantáziánk. Szeretem az alkotás minden formáját, amikor létrehozhatok valamit, amikor sok különálló apró elemből összeáll valami új, valami egyszeri. Nemezelek, gyémántképet készítek, varrok, rajzolok, építek. Közben álmodozom. Boldogság a természetben lenni, ismeretlen ösvényeken járni, állatokat lesni az erdőben, lenézni a megmászott hegy tetejéről. Talán ezért lettem az egyik legfiatalabb kéktúra-teljesítő. De ugyanilyen boldogság csak a szomszédba átmenni, ahol ott vannak az unokatesók, és ahol voltam már kalóz, börtöntöltelék és szerencsésebb napokon királylány is. Gyereknek lenni jó, mert mindig tele vagy energiával, sosem fáradsz el, annyit ehetsz, amennyit csak akarsz. Mert szabadon álmodhatsz, és még minden álmod teljesülhet. A lehetőségeid végtelenek, akár naponta újragondolhatod, mi szeretnél lenni, hogyan szeretnél élni. A felnőtteknek valahogy szűkülnek a lehetőségeik. És hozzájuk már nem jár a Mikulás. A gyerekeknek könnyebb, mint a felnőtteknek, mert nekünk mindig most van, és a boldogságnak még nincs annyi feltétele. Mindennap van mese, akár kettő is. És a mese és a valóság összeér bennünk. Amikor kicsi voltam, és rengeteget kérdeztem életről, halálról, varázslényekről, csodákról, anya mindig visszakérdezett: „Te mit gondolsz erről?” Azt mondta, a gyerekek közel vannak Istenhez, még többet tudnak mindenről, mint a felnőttek.
Imádok hiphopot táncolni – Szofi (7 éves)
Szeretem a gyerekszülinapokat, mert sokkal jobbak, mint a felnőtteké. Míg a felnőttek bort isznak, a gyerekek finomabbakat esznek és isznak egy bulin, és még azok is kapnak ajándékot, akiknek nincs is szülinapjuk. Boldog vagyok, ha találkozhatok a barátaimmal, vagy ha szünetben beszélgethetek velük. Szívesen játszunk az osztályban nyomozósat, az nagyon mókás. Szeretem, ha az osztálytársaim bolondoznak. Imádok táncolni, hatéves korom óta járok hiphopra. Jó, hogy már most elkezdtem, mert gyerekként könnyebb megtanulni. Felnőttként már korán kell majd kelnem, hogy felébresszem a gyerekeimet, ezért fáradt leszek munka közben. Meg mindenhova sietnem kell, hogy ide-oda vihessem a gyerekeket. Ami jobb lesz, hogy sok finomságot ehetek majd, de azért odafigyelek akkor is, hogy mennyi cukrot eszem egy nap. A hajamat segítség nélkül meg fogom tudni csinálni. A hétvégéket szeretem majd a legjobban, mert akkor nincs munka, és élvezhetem a gyerekeimmel együtt töltött időt. A mostani életemből viszont hiányozni fog, hogy kevesebbet találkozhatunk a barátaimmal, a testvéremmel, apával és anyával.
Évente öt ajándék – Botond (7 éves)
Azért jó nekem, hogy még gyerek vagyok, mert egy évben ötször kapok ajándékot. Mondjuk, ami meg a felnőtteknek könnyebb, hogy rengeteg idejük van játszani. Anyukámmal például úgy is tudunk játszani, hogy közben palacsintát süt. Szerintem a szüleimnek az a legjobb, hogy sok szeretetet kapnak tőlem. Karácsonyra például azt találtam ki, hogy amikor anya lemegy a boltba, nekem pedig otthon kell maradnom, fagyit készítek neki. Betettem a tálba, vágtam hozzá a gyümölcsöket, csak közben elkezdett felolvadni a fagyi. Mondom, ez szuper… Kinyitottam a mélyhűtőt, nagy nehezen betuszakoltam a tálat, utána vágtam tovább a gyümit. Éppen az utolsónál tartottam, amikor anya hazaért. Rohantam a mélyhűtőhöz, gyorsan rászórtam a gyümölcsöt a fagyira, és azt mondtam: „Anya, meglepi!” És anya volt olyan kedves, hogy nekem is adott belőle. Ha felnőttként dolgozni fogok, a pénzt elektromosversenyautó-pályára és focikártyára költöm. A focikártyából már a negyedik albumnál tartok. Gyűjtöm a madártollakat és a kavicsokat is. Meg a járműveket szeretem, anyával sokat villamosozunk, buszozunk, metrózunk; végállomástól végállomásig megyünk, és közben felírjuk a megállók nevét.
De az is jó, amikor a sulival elmegyünk a Kiscelli erdőbe, és a barátaimmal építkezünk: van ott egy titkos bunkerünk.
Tévézés a családdal – Kristóf (12 éves)
Felnőttként nem fogok dolgozni senkinek. Saját cégem lesz. Addig maradhatok fenn, ameddig akarok, és nem kell korán kelnem. Saját autóm lesz, és mindenről magam dönthetek. Mindent megveszek, amit csak szeretnék. Viszont akkor már nekem kell fizetnem a számlákat is, és rengeteg papírmunka vár rám. Annak sem örülök, hogy akkor már nem találkozhatok mindennap a családommal. A mostani életemből hiányozni fog a tanárok megviccelése is, az iskolai osztálykirándulás, az esti tévézés a tesókkal és anyáékkal, és hiányozni fognak a régi videójátékaim is. Gyerekként jó, hogy ha valami rosszat teszel, nem büntetnek meg annyira, mint ha felnőtt lennél. Az szintén előny, hogy nem kell főznöm, takarítanom, bevásárolnom, és a hosszú utakon nem nekem kell vezetnem. Nagyon szeretek utazni a családommal, kedvenc helyeim: Velence, Dubaj, Törökország, Egyiptom, de leginkább Magyarország. Boldoggá tesz a boksz és a kondizás, és amikor anya a kedvenc ételemet főzi.
Magunkba szívhatjuk a tudást – Lili (14 éves)
Sok minden érdekel, még nem döntöttem el, hogy mi szeretnék majd lenni. Egy jó kémiaóra után azt mondom, hogy vegyész leszek, egy jó magyarórán azt érzem, irodalommal foglalkoznék. Versenyszerűen sakkozom. Itt minden a kreativitáson múlik. Célom, hogy jövőre válogatott szintű játékos legyek, és szerepelhessek a budapesti sakkolimpián. Kikapcsolódásképpen csellózom, és a zenehallgatás szintén örömöt ad. Néptáncolok is. A tanulás csodálatos. Szeretek új dolgokat megismerni, és úgy látom, a felnőttektől sok időt elvesz a munka meg az, hogy a családról kell gondoskodniuk, és egyre kevesebb lehetőségük marad a tanulásra. Ezért gyerekként szeretném kihasználni az időt, hogy minél több olyan tudást szívhassak magamba, amit később hasznosíthatok. Mostanában, főleg, hogy gimis leszek, elkezdett érdekelni, hogyan tanulhatnék könnyebben, hogyan oszthatom be okosan az időmet. Az egyik szolfézstanárom mondta, hogy gyerekként jó, ha korán megszokjuk, hogy be vannak táblázva a napjaink, mert akinek túl sok a szabadideje, könnyebben elkallódik. Szerencsére a szüleim még szólnak, ha például annyit csevegünk a barátaimmal az interneten, hogy az a feladatok rovására megy.
(Fotó: Falus Kriszta, családi archívum)