Néhány hete egy tizenhárom éves floridai lány megvédte magát a rátámadó cápával szemben. A minap pedig egy szintén tizenhárom éves michigani fiú csúzlival verte vissza az emberrablót, aki felkapta nyolcéves kishúgát a kertből, hogy elszaladjon vele. Áprilisban egy másik michigani fiú lefékezte az iskolabuszt, amikor a sofőr szívinfarktust kapott. Ha az ember rákattan a témára, mert szeret borzongani, majd meghatódva megkönnyebbülni, számos videót és cikket talál a neten hasonló hőstettekről. A kétéves kisfiúról, aki eltolja az ikertestvérére borult komódot. A négyéves kislányról, aki feltárcsázza a segélyhívót, miután édesanyja egy súlyos roham következtében összeesik. A kilencéves fiúról, aki szakszerű újraélesztést alkalmaz a medencéből kihúzott kétéves kistestvérén. Számos hazai esetről is tudunk, amikor a gyerekek olyan lélekjelenlétről, határozottságról és talpraesettségről tesznek tanúbizonyságot, ami egy felnőttnek is a becsületére válna.

Csodálom őket. Hőssé váltak, és nemcsak azért, mert jókor voltak rossz helyen. Hanem azért is, mert bíztak az ösztöneikben, és volt némi tudásuk a világról – az már részletkérdés, hogy honnan. A négyéves telefonáló kislány anyukájának korábban fogalma sem volt arról, hogy a gyereke képes kezelni az eszközt. A buszt megállító fiú azt mesélte, mindennap figyelte, mit csinál a sofőr. A vízi mentő kisfiú bevallotta, hogy A sólyom végveszélyben című akciófilmből tanulta az újraélesztést. 

A szerkesztőségben néhányan arról beszélgettünk, mi vajon elég talpraesettnek neveljük-e a gyerekeinket. Ha cápával nagy valószínűséggel nem is találkoznak, vajon fel tudnák hívni a nagymamát vagy a mentőket baj esetén? El tudnák mondani a lakcímünket, telefonszámunkat? Képesek lennének kiabálni az utcán? Egyáltalán, mernének nemet mondani egy idegen felnőttnek? Akkor is, ha kiskutya van nála? Hogyan vértezzük fel őket a világ veszélyei ellen úgy, hogy ne is rémisszük őket halálra? 

Állítólag a mai szülők évekkel önállótlanabbnak, ügyetlenebbnek, éretlenebbnek vélik a gyerekeiket, mint amilyenek. Hát persze, hiszen annyira féltjük őket… De a féltés mellett érdemes a megfelelő tudással is felruháznunk őket, és bízni benne, hogy az adott pillanatban fognak tudni élni vele.