A színésznő Koncsics Vilma néven született 1901-ben, és gyermekkorát igen szerény körülmények között a józsefvárosi Práter utcában töltötte. Iskolái elvégzése után egy ideig gépíró kisasszonyként dolgozott, és mellette elvégzett egy színjátszó tanfolyamot is, ahol hamar kiderült, mennyire tehetséges. Mivel szőke hajával, kék szemével, hófehér bőrével és szabályos, finom vonásaival megtestesítette a kor szépségideálját, felfigyeltek rá, és maga a legendás színészóriás, Somlay Artúr vette a szárnyai alá, akinek idővel a magántanítványa lett.
Magyar rapszódia
Ekkoriban, a „beszélő” filmek kora előtt a mozi igazán nemzetközi műfaj volt, hiszen egyáltalán nem számított a színészek anyanyelve – a filmvásznon a gesztusok mindenki számára érthetők voltak, a feliratokat pedig könnyedén ki lehetett cserélni bármelyik nyelvre. A magyar filmgyártás az aranykorát élte, és a legtehetségesebb, legelőnyösebb külsejű színészek bízvást számíthattak világraszóló karrierre. Mégis, ami Vilmával történt, az még ebben az időben is valóságos tündérmesének számított.
A különleges szépségű lányra hamar felfigyeltek külföldön is, és hamarosan már osztrák és német filmekben is szerepeltették, sőt, egy ízben a francia sztár, Max Linder oldalán is megjelent a filmvásznon. Ekkoriban egy időre ki is költözött Berlinbe, és 1921-ben már több európai filmgyár is versengett érte. Az egyszerű családból származó, szerény Vilma számára már ez is szinte hihetetlen fejlemény lehetett, ám még csak ekkor jött a java! 1925-ben Samuel Goldwyn, a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) stúdió egyik vezetője európai körútján Budapestre is ellátogatott, kifejezetten azzal a céllal, hogy a filmekben már látott szőke magyar lányt személyesen is megismerje. Vilmát jól jellemzi a tény, hogy kis híján elmulasztotta ezt a fontos találkozót, ugyanis el sem akarta hinni, hogy a „nagy ember” valóban őrá lenne kíváncsi. Végül állítólag az utolsó pillanatban a Keleti pályaudvaron csípte el Goldwynt, akit nyomban el is varázsolt természetes bájával, kedvességével.
A modern marketingben is ösztönös zsenialitással mozgó hollywoodi guru aztán elképesztő méretű és rendkívül hatékony kampányt indított Magyar Rapszódia néven, hogy az ekkor már a Bánky nevet használó Vilmát megismertesse az amerikai közönséggel. Vilma Banky arca szinte mindenhol „szembejött” a városokban; az utcai posztereken, az újságok címlapján, a nevét pedig villogó neonfények írták az épületek homlokzatára. A színésznő igaz történetét némileg kiszínezve valóságos Hamupipőke-sztorit kanyarítottak köré, a szegény családból a csodával határos módon álmai városába kerülő lány meséjét. Ezért, mire az első amerikai filmjét bemutatták a mozik, már szinte mindenki ismerte és kedvelte a messziről jött szépséget.
Nem is csalódtak benne, így Vilma Banky csillaga egyre szédítőbb magasságokba emelkedett. Hamarosan az egyik legjobban fizetett filmsztárrá vált, és olyan partnerek oldalán szerepelt, mint a kor férfiideáljának számító Rudolph Valentino. A napjainkig népszerű némafilmben, A sejk fiában nyújtott alakításuk és érzéki kisugárzásuk még a mai nézőkre is nagy hatással van.
