Dióhéjban a múltról… Imádtam úttörő lenni, gondolom, ezzel nem vagyok egyedül a korosztályomban. Minél vadregényesebb volt a helyszín, annál jobb. Nem kellett nekünk se folyó víz, se villany, pont az volt az izgalmas benne, hogy éjszaka zseblámpával, egymás kezét szorongatva osonhattunk ki a faházból. A legszebb emlékeim a bátorságpróbák maradtak. Egyszer, emlékszem, „elraboltak” az éjszaka közepén, és a többieknek meg kellett keresniük az erdőben. Végig azon izgultam, hogy mire megtalálnak, felfalnak a hangyák, egyéb állatokra gondolni se mertem, és még csak nem is kiabálhatok, mert olyat csak a gyáva nyulak csinálnak. Minden jó, ha a vége jó, megleltek, és a sokat szenvedett áldozat kapott egy zacskó Dunakavicsot. És a záró tábortűz! Addigra már jól összemelegedtünk, és a szikrák bűvöletében fújtuk, hogy „A börtön ablakába soha nem süt be a nap…”. A tábor azóta is őrzi a tiniszerelmek lábnyomát…

De két hét táborozás a szülők gyerek­elhelyezési gondjainak csak az egyötödét oldja meg, a további nyolc hetet valahogy ki kell sakkozni a nagymamákkal és a rokonokkal. Emlékeim­ szerint engem mindkét nagynénémhez hetekre lepasszoltak. Ami ezenfelül maradt a vakációból, azt meg a húgommal a lakótelep játszóterén töltöttük el. Valaki mindig akadt, aki uzsonnára lekváros kenyeret kent nekünk, mi pedig élvezettel szürcsöltük a nyár kiüríthetetlen élményserlegét, úgymint titkos levelek elásása dugihelyekre, gyümölcslopás a szomszéd kiskertekből és a játszótéri mászókatorony megvédelmezése a támadó gyerekhadaktól. A hetvenes években még nem volt szégyen kulcsos gyereknek lenni. Végre senki nem figyel ránk! Legalábbis mi azt hittük. Ám valamelyik szomszéd néni mindig leselkedett a négyemeletes panelház függönyei mögül, kérés nélkül is szemmel tartották a szabadjára ­engedett nebulókat.
Na ez az, ami ma már nincs! A városokban a szomszédok nem ismerik egymást, másrészt óriási a forgalom, veszélyes a gyerekeket egyedül hagyni a közterületeken. A „kulcsos gyerekségnek” tehát befellegzett. Minden egyéb viszont ugyanaz maradt. A vakáció első napján elkezdődik a gondolkodás: hova tehetnénk a gyerekeinket a következő tíz hét során? A nagymamák és a rokonok talán még ma is hadra foghatók, bár én még nem láttam olyan nagyit, aki két hétnél tovább kibírta volna a sajtkukac unokáját. Azonkívül lehet csereberélni a srácokat egy barátnővel, de ahhoz egyívású gyerekek kellenek, az meg ritka. Maradnak a táborok. Lássuk a kínálatot!

Tematikus napközis

Először is vannak az önkormányzati napközis táborok. Minden tankerület köteles kijelölni egy iskolát, ahol egész nyáron felügyelnek a gyerekekre. A gyerekeim többször kipróbálták, és nem haltak bele, de azért zokon vették volna, ha egy hétnél tovább tart. Gyakorlatilag a felvigyázó tanár ambícióján múlt, hogy az udvaron unatkoztak-e, vagy egybegyűjtötték őket társasjátékozni, focizni. Mindazonáltal ez a legolcsóbb megoldás, csak az étkezést kell kifizetni. Hevenyészett házi felmérésem szerint az átlagszülő ezenkívül legfeljebb még egy „tematikus napközis” vagy egy „ottalvós tábort” tud finanszírozni. Legfeljebb a kettőt együtt, de ez nemcsak a pénztárcájától, hanem a gyerekei számától is függ. A táborok árát elnézve – öt nap / főre 45–150 ezer forintba kerülnek – egy gyerek táboroztatása alsó hangon százezer forintba kerül a szülőknek. Ha egyedül nevelik a gyerekeiket, az nehezíti a helyzetet, még akkor is, ha mindkét szülő vállalja a gyerekkel való időtöltést. Egy ismerős, elvált anyuka gondját az oldotta meg, hogy a fia egyesületben sportolt, és az edzőtáborban biztonságban tudhatta, a barátai között. (De hát nem mindenkinek sportol aktívan a gyereke!) Aztán évről évre elküldte egy napközis úszótáborba, meg egy hétre állatkerti táborba, így a srác legalább megtanult úszni, meg az állatokért felelősséget vállalni. A nagyszülőknél is nagyon szeretett, de ahogy kamaszodott, egyre inkább a korosztálya társaságában érezte jól magát.
Természetesen egy tábor nemcsak arra való, hogy a szülő biztonságban tudja a szeme fényét, hanem arra is, hogy az a vakáció alatt feltankoljon élményekkel.
Erről Fekete István ifjúsági regénye, a Tüskevár jut eszembe, mert ötödikes koromban arról kellett olvasónaplót írnunk, és én ettől kezdve azt vártam, hogy egyszer talán hasonló romantikus kalandok részese lehetek a Kis-Balatonnál. (Ez a vágyam sajnos soha nem teljesült.) De belátom, hogy a gyerekek különböznek. Vannak, akik inkább festeni, szobrászkodni szeretnek, esetleg királylánynak, lovagnak öltözni, bájitalt keverni, kincset keresni, ahogy a zuglói Köszi Nap­vető mesés (napközis) élménytábor kis hősei. És olyanok is akadnak szép számmal, akik különböző digitális technikákkal vagy éppen progra­mozással szeretnék bővíteni az ismereteiket a nyár folyamán. Megkérdeztem egy klinikai szakpszichológust, Labancz Dánielt, akinek nemrég jelent meg szülőknek szóló kamaszkönyve Nyugi! címmel, megnyugodha­­­tunk-e­­­­ afelől, hogy az is lehet építő jellegű kikapcsolódás, ha a gyerekeinket az otthoni „kockulás” után hasonló jellegű táborba íratjuk.
– Miért ne lehetne „kockulni” is egy kicsit? Elég hosszú a vakáció – válaszolja a szakember. – És bőven akadnak korán szárba szökkenő informatikai tehetségek, akiknek az ismereteit bővítheti egy ilyen tematikus tábor, sőt akár irányt is szabhat a szerteágazó érdeklődésnek. A lényeg, hogy gondoskodjunk ellensúlyról! Egy ilyen tábor általában nem ottalvós, és csak délelőtt, korlátozott időben folyik az oktatás, délután szabad foglalkozások vannak, játék, sport, ami a gyerekek fizikumát edzi. Ugyanez igaz a nyelvi táborokra, ahol szintén nem arról van szó, hogy a gyerekek visszaülnek az iskolapadba, hanem arról, hogy másképp, játékosan, sokszínű módszerekkel sajátítják el az idegen nyelveket, amitől megszeretik a nyelvtanulást, és közben még szocializálódnak is. Hosszú az a két és fél hónap, ha a fiataloknak igényük van rá, beleférhetnek az oktató jellegű táborok is. A legjobb, ha együtt választunk a lehetőségek közül, figyelve arra, srácaink mit szeretnének. Nyilván az anyagi határokat mi húzzuk meg.

Csak az erszényünk szab gátat

Roblox, Minecraft, drón, military,­ gokart, detektív, időutazó, fantasy,­ bróker, farmgazda – soroljam még, milyen témájú táborokat találtam­ a taborfigyelo.hu weboldalon? Az a benyomásom, hogy a táboroztatás a hazai piac leginnovatívabb szegmense. És melyik szülő ne ­szeretné valóra váltani a gyereke vágyait?
– Jelzem, már a negyede sincs fenn a kínálatnak, mert akadnak táborok, amelyek már az első hetekben beteltek – hangsúlyozza Tóth Béla, a portál tulajdonosa.
– Azok a szülők jártak jól, akik április 15-ig lefoglalták a táborokat, mert ők kedvezményben részesültek. Tizen­nyolc évvel ezelőtt kezdtük el gyűjteni a táborokat, amikor még csak lámpaoszlopokra kiragasztott cetlikről lehetett róluk tájékozódni. Akadtak köztük egészen kiválók, és olyanok is, amelyek nem ütötték meg a mércét. Sok szülő panaszkodott például, hogy a háromszori étkezés helyett csak kettőt kapott a gyerek, vagy hogy 1800 forintért árulták a nyalókát a büfében. Ezért dolgoztuk ki azt a feltételrendszert, amelynek egyik sarkalatos pontja a rendezett jogi háttér, a másik a szakképzett táborvezetők, pedagógusok, a harmadik pedig az egészséges környezet. Természetesen egy erdei tábort egy kézművessel nem lehet összehasonlítani, és mások a kívánalmak a napközis és az ott­alvós táborok esetében is, mégis érdemes figyelni a választás során a sátor alakú minősítő logót. Azt jelzi, hogy a tábor legális, megbízható, és a szülő nyugodt lehet a gyereke felől. Az a tapasztalat, hogy a hat–tíz éveseket napközis táborba fizetik be, míg a tíz–tizenhat éveseket inkább ottalvósba, fele-fele arányban. Számunkra is meglepő, hogy bár a táborok évről évre drágulnak, mégis egyre többen jelentkeznek. Miért van szükség a túlhajtottnak tűnő kínálatra? Nos, a mai gyerekeket a virtuális térben annyi inger éri, hogy a táborszervezőknek egyre több ötlettel, fejlesztéssel kell előrukkolniuk ahhoz, hogy elérjék az ingerküszöbüket. Jelenleg az egyik legnépszerűbb táborunk a katonai. Szerintem egy idegenlégiós megirigyelné a felszereltségüket.

Utazás a valóságba

Azért abban minden szakember egyetért velem, hogy a gyerekek alapvetően ma is ugyanolyanok, mint negyven évvel ezelőtt. Nyitottak a kalandokra, bármelyik dimenzióban játszódnak is azok.
– Olyan még nem történt a lovas táboromban, hogy egy gyereknek eszébe jutott volna a mobilja – szögezi le Bacsák Viktória középiskolai tanár, lovasoktató, aki nyaranta lovas táborokat hirdet nemesrempehollósi lovasfarmján.
– A szülők engem szoktak felhívni, hogy mi van a lányukkal, mert nem veszi fel a telefonját. Hát azért nem, mert elvarázsolják az offline élmények: a lovaglás nyújtotta szabadság, a farmon megélhető hangulat, a barisimogatás, a tyúkok etetése, a lovak lemosdatása vagy az éjszakai bátorságpróba izgalmai. Nem beszélve a közös éneklésről a tábortűznél, ami az esték csúcspontja. Nyolc gyereknél többet nem fogadok, hiszen csak ketten vagyunk rájuk, én lovagoltatok, egy barátnőm süt-főz, és ő vezeti a csendes pihenő kézműves-foglalkozásait is. Első nap készítünk egy táborzászlót, kiakasztjuk a kapura, és ezt kell megkeresni az éjszakai bátorságpróba alkalmával is. Nyolctól tizenöt évesig minden korosztály előfordul a gyerekek között, és egy kemény mag évek óta visszajár. A tábor végére mindenki megtanul lovagolni, a gyerekek igazi lósuttogókká válnak.
Kamaszkoromban a kedven­ceim­ az erdei vándortáborok voltak. Azt nem lehet elmondani, mit jelent a hegyre fel, hegyről le, a madárfütty, a patakcsobogás és a sok-sok nevetés az esti sátortáborokban. Vajon van még ilyen lehetőség?
– Már hogy ne lenne? – lepődik meg Kovács Boldizsár, az Erdei Vándortábor projekt vezetője, az Országos Erdészeti Egyesület képviselője. – Tizenkét túraútvonalat kínálunk a Zselictől a Bakonyon át a Bükkig, átlagosan ötven–hetven kilométert tesznek meg a táborozók hét nap alatt. A csoportokat iskolák toborozzák, április 30-ig kell jelentkezniük, a helyi erdészet pedig megteremti számukra a hátteret. A gyerekek az indulásnál kapnak egy térképet, egy útikalauzt, egy textilzsákot a hidegélelemnek, és egy kulacsot, amellyel a környezettudatosságra hívjuk fel a figyelmüket. Maguk viszik a hátizsákjukat, és a szálláshelyeken, az erdő közepén melegétel, mosdási lehetőség várja őket. Egy feltételünk van: a kísérő pedagógusoknak előzőleg el kell végezniük egy akkreditált vándortáborvezető-képzést. A vándortáborainkon általában tíz–tizenöt éves gyerekek vesznek részt, és legtöbben évről évre visszatérnek. Elsajátítják a tudatos vízhasználatot, megtanulják, hogyan védjék a természetet, és a kalandok végére közösséggé kovácsolódnak. Mindezt negyvenháromezer forintért, mert a kezdeményezés állami támogatásban részesül. A cél az, hogy a vándortáborok szép hagyományát megőrizzük az utókor számára. Büszkén jelentem: sikerült!

Fotó: Getty Images