Hitchcock filmjének volt valóságalapja.

A késő tavaszon és a kora nyár heteiben a városlakók néhányan úgy érezhették magukat, mint Alfred Hitchcock híres horrorfilmjében, a Madarakban. Budapesten többször is varjak támadtak az emberekre. Többnyire hátulról, és legtöbbször nem okoztak túl nagy bajt. Egy pillanatra ragadták csak meg az „áldozatot”, és vadul károgtak. Nem bagatellizálnám el persze az ilyen eseteket. Mert az ijedtség hatalmas lehet, és tudunk olyan esetről is, hogy valakit a mentők vittek el vérző fejjel. Szerencsére csak nagyon kis számban történik valódi sérülés egy varjútámadás kapcsán.

A brit rendező filmjének volt valóságalapja: a mozit egy olyan eset ihlette, amikor a tengeri madarak mérgező hatású algát ettek, és ez okozta agresszív viselkedésüket. Magyarországon a varjak viszont egészen más miatt pöccennek be. Azok az állatok, amelyek kiszorultak a parkokból, és az utcai, épített környezetben kénytelenek költeni, a fiókáikat féltve esnek neki mindennek és mindenkinek, akiről-amiről úgy érzik, hogy veszélyeztetik a csemetéi­ket. Így már jóval nagyobb empátiával dolgozhatjuk fel a történteket. A varjak költésének lassan vége, de mégis érdemes megjegyeznünk, mit kell tennünk támadás esetén: szembefordulni az agresszív állattal, és klasszikus madárijesztő, széles mozdulatokat tennünk. A varjú egyébként az egyik legokosabb madár, így hiába dolgoznak benne a kicsinyeit védő ösztönök, hamar felméri, hogy ebben a csatában nem ő áll nyerésre.

Persze harcolni az állatokkal nem érdemes. Az egyik budapesti kerületben egyenesen varjúcsapdákat helyeztek a közterületre – amiket aztán, miután az állatvédők tiltakoztak, gyorsan fel is számoltak. Érdemesebb megtanulni együtt élni egymással. Ott, ahol ma a város van, a varjak, a fák, a rókák éltek elsőként. Tehát tulajdonképpen mi költöztünk be az ő élőhelyükre. Van olyan ismerősöm, aki a Covid előtt még ki akarta vágatni a fát, amely eltakarta előle a panorámát, és azt vallotta: a városban a legjobb, amit láthat, az a beton. A járvány közben kezdett túrázni, és megbecsülni a maradék természeti környezetet, ami körülveszi. Minden fa, minden gyík, minden apró bogár hatalmas értéket képvisel. A varjú is – még ha költés táján egy kicsit idegesebb is a szokottnál.