Emlékeznek Stendhal, a zseniális francia regényíró halhatatlan hősére, a tehetséges, szép és gátlástalan Julien Sorelre, aki asszonyok-lányok szerelmének grádicsain lépegetett egyre feljebb, hogy ő, az ács fia, egy magasabb társadalmi osztály elismert szereplője lehessen? Bizony, Sorel jut eszembe, míg Nórát, a sikeres, ötvennégy éves üzletasszonyt hallgatom a leendő vejéről, pedig lehet, hogy valódi a fiú ragaszkodása, igaz a szerelme, és csak beszélgetőpartnerem szemüvege sötét. Persze a gyerekek párválasztásakor kevés anya tudja távolságtartó józansággal értékelni a veszélyes jeleket.

– A huszonhét éves Levente magabiztos, kedves, imponálóan magas, izmos, gyönyörű fiú, aki vagánynak, mégis szerénynek mutatkozott az első találkozásunkkor, amit ő kezdeményezett, mert már a szerelmük kezdetén meg akart minket ismerni. Tetszett, hogy kíváncsi ránk, és nívós éttermet választott, az őszintesége is rokonszenves volt – meséli Nóra lemondó legyintéssel, miközben belekortyint a kávéjába. – Elmondta, hogy képzőművészeti középiskolában érettségizett, de nem jelentkezett egyetemre, mert családi támogatás híján nem tanulhatott még öt évig, hiszen az apja nevelte egyedül, az anyukája korán meghalt. Sokfelé dolgozott, nyaranta népszerű olasz városokban és a tengerparton készített portrékat turistákról, ezzel remekül keresett, majd egy tanára segítségével biztos állást talált. Rendezvény-előkészítőként dolgozik egy egyetemen, ahol megbecsülik a kiváló rajzkészségét, ízlését, az útközben megszerzett számítógépes és grafikai tudását meg a biztos angol nyelvismeretét. Vonzónak találtam az életrevalóságát! Én sem tanultam tovább érettségi után, felnőttként ültem vissza az iskolapadba. Persze leginkább attól olvadtam el, hogy szeretettel, tisztelettel vette körül a szintén huszonhét éves, komoly lányomat, amivel a zárkózott férjemet is meghódította. Ám amikor fizetni kellett, és ő magabiztosan elővette a kártyáját, gyorsan kiderült, kevés rajta a pénz. Nagy zavarában kihívta a lányunkat az előtérbe, csakhogy Fanni otthon hagyta a kártyáját, tehát együtt kértek, egészítsem ki Levente pénzét. Nevettem, mert gyereknek tartottam őket, és kifizettem a teljes összeget. Sőt, amikor a szeretett férjem morgolódott a történtek miatt, lelkesen védtem Leventét, mert örültem, hogy a csinos, de fiúkkal nem foglalkozó Fanninknak végre imádója akadt. 

Megfelelés és szabálykövetés  

Nem véletlenül örült Nóra a lánya hódításának, hiszen Fanni egész életében csak bizonyított. Már az óvodai ünnepségeken ő mondta a leghosszabb verseket, és kitűnő tanuló volt a középiskola befejezéséig. Nórát aggasztotta, hogy ritkán látja felszabadultnak a lányát, de aztán megnyugtatta magát, befelé forduló természet, mint az édesapja. 

– Ha kevésbé szabálykövető, a férjemnek nem lett volna ideje arra, hogy jelentős találmánnyal lepje meg a nemzetközi cége vezérkarát – ezzel alaposan felvirágoztatta az anyagi helyzetünket –, nekem sem maradt volna erőm a ma is sikeres kozmetikai szalonom létrehozására és arra, hogy rengeteget tanuljak. Kevés időt töltöttem Fannival, de mindig éreztettem vele a fenntartás nélküli szeretetemet.  

Ilyen előzmények után a szülők természetesnek tartották, hogy Fannit első nekifutásra felvették egyetemre, mire ők rögtön vásároltak neki egy garzont, hogy ne legyen kollégista vagy albérlő. – Lakása és kocsija van, okos, csinos, diplomája is lesz, gratuláljunk egymásnak szülőként – ölelte meg az édesapa Nórát, aki nem volt olyan boldog, mint a férje, mert érezte, semmit sem tud a lányáról.

 Szabad vagy, lazulj!

 – Fanni tavaly ősszel beszélt velem először őszintén, amikor halálosan összevesztünk Levente miatt – sóhajtja Nóra. – Ugyanis egy közös vásárláskor kiderült, egyetlen fillér sincs a belsőépítész lányom bankszámláján, mert ő fizette a krétai nyaralásukat és a tíznapos balatoni vitorlázásukat is. Felháborodtam, mire ő azt hajtogatta, elege lett abból, hogy mindig megfelelt nekünk, miközben az osztálytársai és évfolyamtársai önfeledten „züllöttek”. De most megtanulta Leventétől, ő is szabad ember, akinek joga van lazulni, és többé nem fog a homlokráncolásainktól pánikba esni. Mondta a magáét, én éreztem, sok mindenben igaza van, tehát csak szelíden tettem szóvá, hogy meg kellene osztani Leventével az anyagi terheket, erre a jól nevelt lányom kiabálni kezdett. Szerintük mi a pénz bűvöletében élünk az apjával, és ha nem lennénk mohó újgazdagok, kiegészítenénk a közepes fizetését némi apanázzsal, továbbá észrevennénk, milyen szűkös számukra a garzon. És igaz, hogy Levente keveset keres, de egyre többen rendelik meg tőle a portréjukat. No, ekkor jöttem rá, élete első szerelme teljesen átformálta a lányunkat, és a fiú ellenünk dolgozik.