Gerrynek (vagy magyarosan Zserinek) illusztris család sarjaként felhőtlen gyerekkor adatott meg, de sajnos nem sokáig. Kislányként sok időt töltött a nagyapponyi reneszánsz családi kastélyban a Felvidéken, de külföldön is gyakran megfordult. Majd édesapja, Apponyi Gyula 1924-es halálát követően – mivel édesanyja, Gladys Virginia Stewart egy amerikai milliomos, dohányültetvényes családból származott – a lány az iskolás éveit az Egyesült Államokban és több európai országban is töltötte. Kislánykora nyarai azonban szerencsére Zebegényben, nagynénje, Apponyi Franciska idilli gyermektáborában, a Virágegyletben teltek, ahol minden kis lakót virágnéven szólítottak. Geraldine ekkor kapta először a Fehér Rózsa nevet, ami aztán rá is ragadt, és évek múlva új hazájában is így emlegették.

A harmincas évek elejére az Apponyi család egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, így Zserinek is munkát kellett vállalnia – azért grófkisasszonyként nem akármilyen helyre került; a Magyar Nemzeti Múzeum kioszkjába, ahol nemcsak képeslapokat árult, de műveltségével, nyelvtudásával és természetes kedvességével rendszeresen tájékoztatta, útba igazította a látogatókat. Emellett régi szenvedélyének, a színészetnek is hódolt, nem is sikertelenül. Ennek köszönhette az életében hamarosan bekövetkező sorsfordulatot, ugyanis egy ízben a Színházi Élet hetilap címlapján is szerepelt, és a bájos, szép arcú arisztokrata lány képe a legendák szerint valamiképpen I. Ahmet Zogu albán király kezébe került.

A negyvennégy éves uralkodó ekkor már régóta keresgélt megfelelő arát, addig sikertelenül – több menyasszonyjelölt is kikosarazta. A házassággal és egy reménybeli trónörökössel ingatag trónját szerette volna megerősíteni és a népszerűségét növelni. 1937 végén, amikor megismerte Apponyi Geraldine-t, nem is hitte volna, hogy a fiatal magyar lánnyal kötött frigy még az előzetes várakozásait és reményeit is felülmúlja majd.

Először szilveszterezni hívta Tiranába a fiatal nőt, ám a személyes találkozás után felgyorsultak az események, és néhány hónap múlva már a lánykérésre is sor került. A lehetséges akadályok – a nagy korkülönbség és az eltérő vallási, kulturális háttér – ellenére azonnal mély vonzalom alakult ki közöttük, amiből idővel őszinte, gyengéd szerelem is lett. Zogu a jövendőbelije kedvéért még magyar nyelvleckéket is vett, és albánra fordított tankönyvekből a magyar történelmet is tanulmányozta. Nem várta el Geraldine-­tól, hogy áttérjen az iszlám hitre, ami nyilván még tovább növelte a köztük kialakult bizalmat és kölcsönös tiszteletet. A király kedveskedve „biedermeier bébimnek” szólította menyasszonyát, és a lány szobáit mindig friss rózsákkal töltette meg. 

A többnapos esküvőt 1938. április 27-től tartották az albán fővárosban, világraszóló pompával és hírveréssel. A környező hegyekből népi viseletben egész albán törzsek karavánjai érkeztek a menyegzőre, és utcai énekesek a „magyar tündérkisasszonyt” éltették dalaikban. A menyasszony ruháját maga Coco Chanel tervezte, az ünnepségen cigányzene szólt, és magyar ételeket fogyasztottak. A magyar arisztokrácia színe-java is hivatalos volt a ceremóniára, ahogyan külföldi diplomaták és tudósítók egész hada. Tirana utcáin napokig tűzijátékkal és tánccal ünnepeltek. Hitler egy skarlátvörös Mercedes kabriót, Horthy Miklós pedig két lipicai lovat adott a királyi párnak nászajándékba. A vőlegény egyik tanúja Mussolini külügyminisztere, egyben veje, Ciano gróf volt.