Arégi balatoni nyarakon akár két hétig, családostól lubickolhattunk a tóban, élvezhettük a teljes ellátást, majszolhattuk a főtt kukoricát és nyalhattuk a sokgombócos fagyit a strandon – a mai árakhoz képest elképzelhetetlenül olcsón. 

Vonaton érkeztünk, aki először meglátta a tó kék csíkját, boldogan kiáltott fel: „Látom a Balcsit!” A nyaralás általában ismerkedési esttel kezdődött, a gondnok­ feldíszítette az éttermet, került valahonnan egy régi magnó is, és kezdődhetett a tánc a magyar slágerekre, KFT-re, Bikinire, Bergendyre. A gyerekek fennmaradhattak késő estig, boldogan rohangásztak, ugrabugráltak a felnőttek közt. Akkoriban még nem féltünk a nap sugaraitól, órákat hevertünk mozdulatlanul, sőt még bergamottos napolajjal is alaposan bekentük magunkat, hogy még jobban égjünk. Bár tudtuk volna, milyen következményekkel járhat… Amikor pontban fél egykor megszólalt a gong, kihalásztuk a kicsiket a vízből, és irány az étterem. Jó étvággyal megették, amit kaptak. És persze mi is, két hét alatt több kilót híztunk… A délutáni csendes pihenő után olvastunk, sakkoztunk, pingpongoztunk, a horgászok visszaballagtak a botjukhoz. Este meleg vacsora, kártyázás, tábortűz vagy séta. Majdnem minden balatoni településen működött kertmozi, ahol viszonylag új filmeket nézhettünk meg a csillagok alatt, együtt a szúnyogokkal – néhány forintért.

Ha kirándulni akartunk, kimentünk a kikötőbe, és felültünk valamelyik balatoni hajóra, a Csobáncra vagy a Csongorra, és átkeltünk Tihanyba, Balatonfüredre. Vagy a vonatot választottuk, ami vidáman átpöfögött velünk valamelyik szomszédos településre. Ki nem hagytuk volna a Badacsonyt, tűző napon caplattunk fel a Kisfaludy-házhoz, megittunk pár pohár fröccsöt, majd a szállásra hazafelé menet felfújható gumijátékokat szereztünk a gyerekeknek az állomáson lévő bódék valamelyikéből.