Elnézést, hogy nem értem ide időben, be kellett ugranom egy kolléganőm helyett a Mary Poppins próbájára, mert nem érzi jól magát, és a ma esti előadásban is szükség lesz rám, úgyhogy csak egy órám maradt.

Űzött vadnak érzed magad?

Á, csak most. Mi itt, a Madáchban a pandémia után úgy belehúztunk, hogy ki se látszunk a munkából. Minden előadásban játszom, kivéve az Aranyoskámat. Utoljára februárban lett volna lélegzetvételnyi időm, mert két hétig ez az előadás volt repertoáron, de végül mégsem sikerült elutaznom. Azóta ki se mozdulok a színházból. Most különösen leterheltek vagyunk, mert új musicalt próbálunk, a Sixet, október 14-én lesz a bemutató. Ez egy hatalmas koncertmusical, olyasmi, mint, mondjuk, a Spice Girls fellépése volt az Arénában. Az előadás kezdetétől a végéig mindenki színpadon áll, ami nagyon megterhelő, más előadásokban a jelenetek között kicsit kifújhatjuk magunkat, ihatunk, mondjuk, egy pohár vizet, ebben a darabban erre nincs lehetőség. Nincs tánckar, mindent mi csinálunk, a hat királyné egymásnak vokálozik a szólók alatt, és nyújtja a táncos hátteret. Kemény meló, de nagyon élvezzük.

VIII. Henrik, Anglia királya és hat felesége botrányokkal teli története legendává vált. Kettőt a hatból lefejeztetett, kettőtől elvált, egy meghalt gyermekágyi lázban, s az utolsó feleség, Parr Katalin özvegyen maradt. Katalin karaktere állt a legközelebb hozzád, vagy Szirtes Tamás rendező ezt osztotta rád? 

A castingra négy királyné dalát tanultam meg, monológokkal együtt, mert korban ezek illettek hozzám, aztán idővel kikristályosodott, melyikre vágyom igazán. Az nem megy, hogy az ember kívülállóktól várja, hogy lássák valamilyennek, magadnak kell tudnod, hogy mi rejlik benned. Aragóniai Katalint túl harsánynak és erőszakosnak éreztem. Henrik nem fejezteti ugyan le, csak eltávolítja az udvarból, de az asszony hithű katolikusként képtelen elfogadni a válást. Én azonban sokkal testre szabottabbnak éreztem a hatodik feleség, Parr Katalin személyiségét. A fiatal lány eredetileg Seymour Johanna (a harmadik királyné – a szerk.) öccsébe, Thomasba szerelmes, de amikor Henrik szemet vet rá, búcsút kell mondaniuk egymásnak. A király szava törvény. Katalin férjhez megy Henrikhez, és azontúl következetes marad a házastársi esküjéhez. Henrik leesik a lóról, a sebe elfertőződik, és a szepszis olyan változásokat okoz az agyában, hogy időnként őrjöngésközeli állapotba kerül, de Katalin ekkor is mellette van, ápolja, nyugtatgatja… Ez az a pont, ahol leginkább összeérünk a karakteremmel. Én is minden párkapcsolatomban elkötelezett és megbízható voltam, mindenkinek a nyűgét-baját ugyanígy az utolsó pillanatig vittem a hátamon. Pontosan tudom, miről szólhat ennek a nőnek az élete.

Nem lehet, hogy az ember minden párkapcsolatában más nőt játszik?

De. Még viccelődtünk is Szirtes Tamás tanár úrral, nem lehetne-e, hogy mind a hat nőt egy színésznő játssza.­ Ugyanakkor vannak alapvető személyiségvonások. Én erős lelki támaszt tudok nyújtani, ez minden párkapcsolatomban beigazolódott. Nyilván mindegyik kapcsolati mintázat más, minden egyes partnered különböző személyiségvonásaidat hívja elő belőled. Gondoltam is már rá, hogy egyszer meg kellene írnom a párkapcsolataimat és azok bonyodalmait, de soha nem vágtam bele. 

A kétszeres Tony-díjas Broadway-musicalben ráadásul nem hat, hanem tizenkét királyné születik újjá! Lekettőzve játsszátok a szerepeket hat popénekesnővel. Miért? 

Mert az angol szerzők úgy írták meg a musicalt, hogy a hat királyné hat kortárs popdíva képében szülessen újra, azaz a karakterekhez létező sztárok karaktereit­ hívták segítségül, akik hatalmasat tudnak énekelni, és ehhez popénekesekre van szükség. A musicalszínésznők másfajta éneklést tanultak. Én azt gondolom, mindkét műfajban otthon vagyok, mert van egy zenekarom, a Club 54, de a Six-előadásban Veres Mónika Nika énekesnővel vagyunk párban. Rengeteget tanulok tőle, remek a hiphopműfajban, de talán ő is elleshet tőlem egy s mást, például hogy a színházban minden mozdulatnak kötött rendje van. Egy énekesnő a koncerteken sokkal szabadabban mozog, mint mi. Egy előadásban minden meg van koreografálva, olyan nincs, hogy jobb kézzel kellene valami után nyúlnod, de te inkább a ballal csinálod. Remek társaság verődött össze, nagyon bírom a csajokat, boldog vagyok, hogy már mindannyian abban az életkorban vagyunk, amikor az ember tudja, mit ér, és nem rivalizálunk egymással. 

A te karakteredet melyik popsztár ihlette?

Parr Katalinnak két mintája is volt, Alicia Keys és Emeli Sandé. Nagyon szeretem a színes zenéket, apukám dzsesszzenész és zongorista volt, én pedig kicsi korom óta azt hallgatom, milyen „feketés” a hangom, meg hogy kreoljellegű az arcom, a szám. Bár szőke a hajam és kék a szemem, de a mélyben valahol mégiscsak ott bujkálnak a kreol vonások, anyukám teljesen kreol.­ A Destiny’s Childnak volt egy száma, a Survivor, és Katalin szerepében felfedezni vélem ezt a fílinget, hiszen végül túlélem a férjemet. Henrik egy őrült hedonista, aki belehal a féktelenségébe, pontosabban egy annak köszönhető fertőzésbe. Olvastam, hogy utána Katalin és Thomas Seymour újra egymásra találnak,
de ez már nincs benne a musicalben. Amiért még közel áll hozzám a szerep, az az, hogy Katalin is imádta a verseket, ahogy én is, bármilyen fájdalom ér, egész éjszakákat szoktam verseskötetek lapozgatásával tölteni. Azonkívül a királyné nagy Biblia-olvasó is volt, Henrik halála után bibliakört szervezett, ahol önálló gondolkodásra és a saját életükkel szembeni felelősségre buzdította a nőket. Ő volt az első, akiről kizárólag női festő készíthetett portrét, erre a korban nem volt precedens.

A feminizmus korai előfutára lehetett? 

Az. Amennyiben a feminizmuson azt értjük, hogy egyenlő jogokat a nőknek és a férfiaknak, maximálisan egyetértek vele. Ugyanakkor – és most óvatosan próbálok fogalmazni – kezdettől ambivalens érzéseket táplálok például az intimbetétreklámok iránt, amelyek mindig úgy kezdődnek, hogy „ez is egy olyan nap, mint a másik, pattanj lóra, mindent meg tudsz csinálni…” Ez egyszerűen nem igaz. Mert persze, csinálhasson mindent egy nő, ne legyen megbélyegezve a havi ciklusa miatt, de ne tegyünk úgy, mintha ez nem lenne különleges állapot! Nőnek lenni áldott dolog, de ezekben a napokban másképp észlelünk, megváltozik még a szaglásunk is, és vannak, akiket iszonyú görcsök gyötörnek. Én például­ ilyenkor korábban be szoktam jönni a színházba, hogy legyen időm összeszedni magam előadás előtt. Kicsit relaxálok, meditálok, mert lassúbb és dekoncentráltabb vagyok, mint máskor. A szervezetemnek dolga van, és megköveteli tőlem, hogy befelé figyeljek. Vagy ha, mondjuk, teli szatyrokkal jövök ki egy boltból, igenis jólesik, ha egy férfi előzékenyen kinyitja előttem az ajtót. Bár nyilván nem várom el. 

Mentálhigiénés szakemberként mit gondolsz az olyan hedonista férfiakról, mint Henrik?

Azt, hogy aki ennyire habzsol, az előbb-utóbb elcsapja a hasát. Senkinek nem ajánlom, hogy ilyen ösztönvezérelten éljen, mert tönkreteszi magát és a körülötte lévőket… Az én problémáimra a mentálhigiéné adott választ. Néhány évvel ezelőtt végeztem el a képzést a Károli-egyetemen. Röviden arról szól, hogy térképezzük fel, honnan jövünk, kik vagyunk, mivé szeretnénk válni, a jelen pillanatban hol tartunk, és milyen kapaszkodóink vannak ahhoz, hogy továbblépjünk az ideális énünk felé. A képzéshez százötven önismereti óra is tartozik, amit én óriási ajándéknak tekintek. Elindított azon az önismereti úton, amely a mai napig tart, azóta vagyok képes fejlődni. Azzal is tisztába jöttem, hogy a testi-lelki egészségem attól függ, tudok-e­­ rendszeresen olyan dolgokat csinálni, amelyek örömet okoznak. Egyébként Parr Katalint is hozzám hasonló, analitikus alkatú nőnek képzelem, aki időnként felteszi magának a kérdést: Miért érzem ezt vagy azt? Jogosult vagyok-e ezt érezni? És mi váltotta ezt ki belőlem? 

Te mivel tartod karban magad?

Az ember az életkorral változásokon esik át. A Mamma ­Mia!-előadások alatt például elkezdett fájni a térdem. Gondolom, a platformcipők miatt. Régóta vágytam rá, hogy személyi edzőm legyen, és úgy sportoljak, hogy valaki figyel a különböző bajaimra, és most nem halaszthattam tovább. Szerencsém volt, mert a kozmetikusom olyan házba költözött, ahol konditermet is berendeztek, és felfigyeltem egy remek edzőre. Rendbe is tette a térdemet. Negyven felett nem kell már nekem a kardió, elég az erősítés meg a jóga, eleget szaladgálok én a színházban. Azonkívül imádok kutyát sétáltatni, bár az uszkárom tizenhat évesen elhunyt, és felugrott tetoválás formájában ide a combomra (fellebbenti a szoknyáját), így most egy ismerős család kutyusát ­sétáltatom.    

Nemrégiben ért véget a tizenhárom éven át tartó párkapcsolatod Bártfai Laura fotográfussal. 

Igen. Egy gyerekkori érzelmi hiány mentén kapaszkodtunk össze, és a mai napig közel állunk egymáshoz. Számunkra az érzelmi intimitás volt fontos. Amikor elváltunk egymástól, mert az eltérő bio­lógiai óránk teljesen ellehetetlenítette az együttélést – én bagoly vagyok, ő meg korán kelő típus, egymás idegeire mentünk –, még sokáig verejtékben úszva riadtam fel éjszakánként. De most már talán elmondhatom, hogy mindegyikünknek van egy másik csírázó kapcsolata. Nekem egy férfival. De az biztos, hogy pasiban is az érzékeny és intelligens típus jön be, aki nem azzal intéz el egy színházi előadást, hogy jó volt, csak a hangosítás kicsit gyenge, hanem alaposan kielemzi a látottakat. Nehéz engem tűzbe hozni, sokat kell velem beszélgetni, de nem vagyok jégkirálynő, ha felforrósodom, az sokáig kitart. Így vagyok a munkámmal is. Szenvedélyesen szeretem, amit csinálok.  

A Macskák című musical negyvenedik jubileumán átvehettél egy huszonöt éves társulati tagságról szóló díszoklevelet a Madách Színháztól. Mit jelent ez neked? 

Azt, hogy valahová tartozom. Jó érzés… Valóban huszonöt évvel ezelőtt álltam először a Madách színpadán, akkor még stúdiósként, mégpedig a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című előadásban. Nemtőt játszottam, azt se tudtam, mit jelent, állítólag védő tündért.
Egy szál pendelyben, gyertyával a kezünkben szaladgáltunk, a gyertyára kartonlapot szereltek, de persze a viasz lecsorgott belőle a hónaljunkig. Majd megőrültem tőle. De a színművészeti egyetem után visszatérve megértem arra, hogy elénekelhessem a mesélőt, aki gyönyörű keretbe foglalja az előadást. A folytatást már ismered. 

Fotó: Falus Kriszta