Érettségi előtt anyám azt kérdezte, milyen ajándékot szeretnék. Mondtam, hogy vágjanak hozzám egy kis valutát, és már itt sem vagyok. Nem hitték el, pedig akkor már javában terveztük legjobb barátommal, Marcell-lel, hogy elmegyünk Franciaországba, Bretagne-ba, és az Atlanti-óceánba lógatva a lábunkat, isszuk majd a hűs calvadost. Végül Várpalotánál kezdtünk el stoppolni. Egy katolikus pap vett fel, aki elvitt bennünket a nyolcas főúton a Vas megyei Kámig. Kámnál is lengettünk az út szélén, de nem állt meg senki. Este nyolc körül már szerettem volna sátrat verni, és kinyitni egyet a tizenhét babkonzervből és löncshúsból, ami a hátizsákban lapult. De ekkor lefékezett mellettünk egy olasz rendszámú autó. Bent ült egy joviális figura – később kiderült, hogy gyerekgyógyász –, és kérdezte, hová megyünk. Mondtuk, hogy oda, ahová ő. Hát, ő Velencébe ment. Ugrott tehát Bretagne, jöjjön akkor az olasz túra. Másnap reggel kinyitottam egy sóletkonzervet – Mario, a vendéglátónk csak csóválta a fejét, mi ez a hülyeség –, és aztán megnéztük Velencét.

Az alapműveltség éppen érettségi után áll a legmagasabb szinten mindenkinél, úgyhogy kentük-vágtuk a kvatrocsentót, és gyönyörködtünk a világ legszebb városában. Továbbindulva valószínűleg rossz helyen stoppolhattunk, mert senki nem vett fel – így aztán vásároltunk vonatjegyet Nápolyba. A vonat éjszaka ment, nekünk pedig csak a folyosón jutott hely. Végül a rázkódó peronon, újságpapírokra ledőlve szundítottunk, aztán érkezés után egy gazosabb nápolyi közparkban, kartondobozokon. Megnéztük Pompejit – mellbe vágott az egész –, és kivonatoztunk a sorrentói félszigetre. Vico Equensében, a világ legfestőibb szikláján csöveztünk tovább. Felettünk a barokk, mediterrán kisváros, alattunk az azúrkék tenger, előttünk meg, uszadékfából rakott tűz felett, bográcsban az utolsó babkonzerv – mi lehet ennél csodálatosabb tizennyolc évesen?

Rómában a Termini pályaudvaron aludtunk, körülbelül kétszáz másik hátizsákos turistával. Reggel kifinomult olasz módon ébresztettek: a bakter egy nagy slaggal diszkréten lelocsolt mindenkit. Lett is nagy vidámság, gyorsan összekaptuk magunkat, és indultunk az Angyalvárba meg a Sixtus-kápolnához. Aztán jött Firenze. Fagyi a Ponte Vecchión, az Uffizi képtár, a dóm, és mellette Giotto tornya…