Nem tudhatod… Ez is lehetne a címe ennek a cikknek, hiszen mennyi mindent nem tudunk egymásról, amikor véleményt mondunk, ítélkezünk. Azért kezdett el foglalkoztatni a téma, mert nemrég egy velem készített interjúban a halál került szóba, de nem szívesen ejtettem ki a számon a szót, megtorpantam, szinonimát kerestem helyette. Később akadt olyan kommentelő, aki pont ebbe kötött bele. Nem tudhatta, hogy éppen olyan időszakon megyek keresztül, amikor a halál esetleg nehéz téma számomra. Nem tudhatta, de ez nem akadályozta meg abban, hogy odaszúrjon.

Az emberek sokszor nem gondolnak bele abba, hogy azért nem tudják értelmezni a másik cselekedeteit, reakcióit, szavait, mert hiányzik számukra egy információ. Nem értik, miért tesz vagy nem tesz, mond vagy nem mond valaki valamit. Látszólag apróság, érzelmileg azonban mindennek jelentősége van, akár egyetlen szónak is. 

Korábban rengeteg olyan történetet hallottam, amikor valaki az egészségügyi problémája miatt nem tudott olyan módon részt venni egy eseményen, vagy olyan hangulatban belemerülni egy helyzetbe, mint mások, és azonnal kritikát, elutasítást kapott, anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, mi áll ennek a hátterében. 

Réges-régen az egyik női kliensem sorra megkapta a partnereitől, hogy frigid, mert képtelen volt felszabadultan beleengedni magát a szexbe. Csak a sokadik kapcsolatában tudta elmesélni a türelmes és empatikus párjának, hogy milyen traumákat hordoz: gyerekkorában abúzus áldozata lett. Miután felkeresett, és együtt dolgoztunk, már meg tudta fogalmazni a partnerének, miért nem képes átadni magát egy adott helyzetnek, mit él át ilyenkor. 

Persze sokkal könnyebb valakiről azonnal véleményt alkotni, rádobni az ítéletünket, fröcsögni. Mert nem olyan, mint mi, nem úgy gondolkodik, nem úgy fejezi ki magát. De olyan jó lenne egy picivel több érzékenység, kedvesség és jóindulat a világban. Ha egy-egy pillanatra belegondolnánk: fogalmunk sincs az illető életéről, hogy mit élt meg régen, hogy mit hoz magával, hogy az elmúlt időszakban vagy éppen aznap milyen hatások érték, ami miatt mások a reakciói egy helyzetben, mint ahogyan azt mi várnánk. 

Időt kérek!

Aki nyitott erre a témára, és idáig elolvasta ezt a cikket, az valószínűleg eleve nem tartozott a fröcsögő kommentelők vagy beszólogatók közé… De nézzük meg a másik oldalt is: mit tehetünk, ha mi vagyunk a rosszindulat céltáblái? Hogyan lehet jól reagálni? 

Megtehetjük például azt – akár már előzetesen is –, hogy pár szóban jelezzük, mi a helyzet velünk. Ezzel kifogjuk a szelet a másik vitorlájából, mert érthetőbbé válik a szituáció. Persze csak annyit mondjunk, amennyit jólesik, és ne érezzük úgy, hogy mentegetőznünk kell!

Rengetegen számolnak be arról, hogy az adott pillanatban, egy „támadás” után szinte lefagynak, és csak utólag jut eszükbe valami frappáns válasz. Ez teljesen érthető és gyakori jelenség. Jó módszer lehet ennek a tehetetlenségnek a kivédésére, ha időt kérünk. Reagálhatunk például így: „Hú, ez most mélyen érint, ­nem tudok rá mit mondani, de később szeretnék rá visszatérni.”

Ha nem is vagyunk képesek ütős választ adni, már az is valami, ha csak megismételjük, amit a másik mondott: „Tehát úgy érted, nem áll jól nekem ez a ruha?” Tükröt tartunk elé, amibe lehet, hogy kellemetlen lesz belenéznie. A saját szavait visszahallva esetleg még szabadkozni is fog…

Humorral is oldhatjuk a helyzetet, ez sok mindenen átsegíthet, persze ehhez már kell némi lélekjelenlét. 

És ha már a jóindulat és az empátia jegyében születik ez a cikk: ha egyszer a másik nem gondolkozik a mi fejünkkel, megpróbálhatjuk mi feltérképezni, megérteni és elfogadni, hogy mi zajlik a beszélgetőtársunkban. Ez nem könnyű, hiszen ha a másikból fröcsög az indulat, erőfeszítés kell ahhoz, hogy sírva menekülés helyett közelebb lépjünk egy ilyen emberhez, de olykor megéri. Az is lehet, hogy valami, ami velünk vagy az adott helyzettel kapcsolatos, benyomott rajta egy olyan „gombot”, ami előhívta az ingerültségét. Olyan indulati állapotba került, hogy nem képes reálisan látni a szituációt, és szavaival túllő a célon. Megpróbálhatunk „átülni az ő székébe”, és az ő koordináta-rendszerében értelmezni, hogy mitől lett dühös vagy frusztrált. Szerintem sok mindent fel tudunk dolgozni, ha megértjük a másik érzelmi állapotát. 

És persze van az a pont, amikor belátjuk, hogy nem lehet mindenkit megérteni vagy meggyőzni, amikor érdemes hátrébb lépnünk, és levonni a következtetést: ez az egész nem rólunk szól. Ha valaki haragudni akar, akkor ebben senki nem tudja megakadályozni.

Tudom, hogy nagyon tud fájni egy-egy kritika vagy bántó megjegyzés. Nagy követőtáborral rendelkező, ismert emberek is gyakran számolnak be arról, hogy hajlamosak figyelmen kívül hagyni száz kedves hozzászólást, és belekapaszkodni abba az egybe, ami negatív. Ezen tudatosan is dolgozhatunk: ne csak a rosszat vegyük észre, hanem töltekezzünk a jó és építő visszajelzésekből is. Bizony aktívan oda kell fordítanunk a figyelmünket a kedves, jóindulatú megjegyzésekre. Ami persze nehéz, mert a rossz­indulatú beszólások sokszor erőteljesebbek, durvábbak, harsányabbak, feltűnőbbek. Ráadásul, ha az ember a megértés szándékával reagál, az is sokszor csak olaj a tűzre, és nem csitítja, hanem épp felszítja az ellentétet, további negatív megjegyzéseket generálva – abban az esetben ugyanis, ha valaki dühöngeni akar, kevésbé nyitott a békés megoldásokra. 

Abba is érdemes belegondolnunk, hogy a negatív megjegyzés esetleg azért bánt bennünket annyira, mert van benne valami igazság. Mert dolgunk van vele. Lehet, hogy olyasmire mutat rá, amit szégyellünk, vagy amit hibának gondolunk, és a kritika által lelepleződünk. Ebben az esetben a visszajelzés a fejlődés lehetőségét is magában hordozza.

Pozitív spirál

Nagyon szomorú, amikor valaki időt, energiát nem kímélve ontja magából a rosszindulatot. Valójában saját magára is negatív hatással van, és az áldozat energiáját is leszívja. Ez egy negatív láncolat. Én igyekszem minél többször a pozitív spirálról beszélni. Amikor a negatív, lehúzó örvény helyett elkezdünk felfelé törekedni. Például­ gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek negatív képet festenek az életükről, panaszkodnak. Mi megtehetjük, hogy nem állunk be ebbe a sorba, hanem a jóra koncentrálunk. 

Úgy látom, itthon az a jellemző, hogy az energiatartalékaink megtapasztalása negatív helyzetekhez, kihívásokhoz kapcsolódik. Krízisben mintha könnyebben felszínre bukkanna az erőfeszítés, összefogás, a segítő szándék, ami nagyszerű, de mi lenne, ha valaminek a létrehozására, építésére használnánk fel?

És végezetül néhány gondolat arról, hogy a pozitív spirál azzal kezdődik, hogyan gondolkodunk magunkról. Igyekezzünk pozitívan gondolni magunkra, akár csak pici dolgokban is, és ez szépen lassan elkezd majd visszagyűrűzni a mindennapjainkba. Erre a környezetünk is pozitívan fog reagálni, és ez még nagyobb lendülettel visz majd tovább. Szebb lenne a világ, ha empatikusabbak lennénk – kezdjük magunkkal!