18. forgatási nap, péntek, 10 óra. Az autó hőmérője 38 fokot mutat. A ráckeresztúri Brauch-kastély felé gurulunk, körülötte őspark, a kovácsoltvas kapun címer: Pirandello Színészotthon. A kastély magántulajdonban van, filmforgatások céljára szokták bérbe adni, most éppen nyugdíjas színészek menedékévé változott. Mögötte konténerek, öltözők, sminkszoba, fodrászat, egy ponyva alatt ebédlő. Még egy utolsó simítás a jelmezeken, és belehasít a levegőbe: „Kezdünk!” Bálint András felhörpinti a kávéját, és gyors léptekkel indul a kastély felé, Kern András inkább egy golfautót választ, abból integet ki teátrálisan: „Isten áldjon meg benneteket ezért a pápamobilért!” Alighanem egész napra meg van alapozva a jó hangulat.

Csapó 1.

A kastély szalonja. Öt legendás színész kvaterkázik a színen: Pogány Judit, alias Csillag Ági és a Tímár doktort játszó Bálint András kártyáznak, Takács Kati, azaz Körtéssy Emese dívapózban olvas a kanapén, Koltai Róbert, a filmben Szalay Levente dramaturg, egy írógépen pötyög. Már mindenki túl van a reggelijén, csak Bodrogi Gyula csoszog egy pohár kakaóval barátja, a Jordán Tamás alakította Heltai Hugó szobája felé. Csakhogy amit lát, attól ijedtében elejti a csészét, és fejvesztve rohan ki a folyosóra: „Segítség, mentő!” Többször is megismétlik a jelenetet, a rendező felhívja az idős színész figyelmét, hogy nézzen mindig a kamerába, és ő a legnagyobb alázattal követi az utasításokat. Bodrogi Gyula ezúttal Boldog György nyugdíjazott színművész bőrébe bújt, de a maszk mögül időnként kikacsint a nézőre.
– Nem véletlen a névhasonlóság: Bodrogi – Boldog – fejtegeti Köbli Norbert forgatókönyvíró a hátsó szobában, ahol Fazakas Péter rendezővel digitális képernyőn figyelik, amit a kamerák a szalonban rögzítenek. – A filmben szereplő művészek előre megírt szerepeket játszanak ugyan – mondja –, de időnként óhatatlanul összemosódik a szerep és a valódi énjük. Fogalmazhatunk úgy is, hogy önmaguk fiktív alteregóját játsszák. Eleve úgy jutott eszembe a film alapötlete, hogy éppen a Félvilág című mozihoz kerestünk helyszínt, és betévedtünk az Ódry Árpád Művészotthonba. Addig soha nem gondoltam bele, hogy ezek a gyereklelkű színészek is megöregedhetnek. És hova lesz a glamour, a csillogás? Még nem tudtam, mi lesz a műfaj, de abban biztos voltam, hogy a témával kezdeni fogok valamit. Amikor az Apró meséket forgattuk, Kern András megüzente, hogy szeretné, ha írnék neki is egy krimit. Akkor pattant ki a fejemből a történet. András Tolnai Tivadart, egy kiérdemesült színészt játszik, aki alakított már nyomozót egy tévésorozatban, ezért amíg új felkérésre vár, mert ő csak ideiglenesen tartózkodik az otthonban, gondolja, felgöngyölíti a gyilkosságot. Kern humorára alapoztam a filmet, de minden szereplőnek lesznek magánszámai, az önjelölt detektív mindenkit kihallgat. Nincs könnyű dolga, a gyanúsítottak fekete öves hazudozók, nem véletlenül színészek. Figyelje csak!

„Én öltem meg!”

Három kameraállás – az egyik egy sínen mozog, rajta az operatőr, Balázs István Balázs – és a padlón tekergő vezetékkígyók között botladozva igyekszem vissza a szalonba. Élőben szeretném látni a játékot. Boldog György, kiérdemesült bonvivánként, nyakában selyemkendővel üldögél a kanapén, arca feszült:
– Vallomást akarok tenni!
Mire Pogány Judit:
– Milyen vallomást akarsz te tenni?!
Erre már mindenki felkapja a fejét.
– Meg kell mondanom Tivadarnak – pattan fel Bodrogi.
– Nyugodj meg, menj fel a szobádba, pihenj egy kicsit! – lép oda hozzá támogatóan Bálint András. Ekkor toppan be az ajtón Kern:
– Hallgatlak. Mit akarsz mondani?
Ennél a mondatnál azonban a „nyomozó” le is fújja a folytatást, mert szerinte „hat tökhülye öreg színész nem tud több szöveget egyszerre megjegyezni”. Pedig nagyon is fókuszáltak. És szemlátomást maratonisták. Mindennap estig dolgoznak, és van, aki utána még lenyom egy színielőadást. A rendezőnek azonban nincs ellenvetése, akkor eddig veszik fel a jelenetet.
– Csendet kérünk, csapó!
Valaki mindig eltéveszti a szövegét, de ez minden forgatáson így van. Nincs két egyforma felvétel, a film a rögtönzés művészete, egyetlen kivágott kocka az időből. Megismételhetetlen. Ezt Bálint András magyarázza el nekem ebéd után az öltözőjében:
– A színházban két hónapig próbálunk – magyarázza –, minden mozdulatnak kötött rendje van, és az még száz előadáson keresztül így is marad. A filmet azonban csak egyszer kell jól megcsinálni, a lényeg, hogy hiteles legyen az ember. Nagy adomány az élettől, hogy ez a forgatás még az ölünkbe pottyant. A legtöbben már nyolcvanévesek vagyunk, talán csak Kern Andris meg Takács Kati fiatalabbak. Mindannyian a barátaim. Majd meglátja, az átállások szüneteiben mekkora sztorizások folynak! A filmbéli színészotthon nem olyan, mint egy valódi. Én viszonylag gyakran járok az Ódryban, amit Gobbi Hilda alapított, és sajnos sok szomorúságot, betegséget látok. Ebben az otthonban viszont mindenki életerős. Jómagam is igyekszem: naponta biciklizem, úszom, muszáj odafigyelni a kondí­ciómra, ha aktív akarok maradni.

Csapó 2.

Kern int, hogy azonnal hívjanak ide valakit, aki segít összeolvasni a szöveget. A rendezőasszisztens ugrik, és készségesen végszavaz, közben a színészek próbálgatják a beállásokat. Hat színészegyéniség, hatféle munkamódszer. A szabályok azonban kőbe vannak vésve. Fegyelmezettek, figyelnek egymásra, és ügyelnek, hogy ne zavarják a másik poénját.
Kernnek folyton új ötlete támad: ne így fordulj, mert én innen jövök be, így hatásosabb lenne stb., Norbi bólint, és már bele is írta a forgatókönyvbe. Az, hogy az író és a rendező is jelen van a forgatáson, csak nálunk újdonság, Hollywoodban megszokott. Norbi és Péter már az ötödik filmjüket forgatják együtt, félszavakból is értik egymást. Csak ez a hőség ne lenne! Kern végül nem bírja tovább, lekapja az ingét, és félmeztelenül próbál. Végül feláll a jelenet, Andrásra zakó kerül, Bodrogiról viszont leveszik a kalapját. Élénken tiltakozik.
– A kalap tudja a szöveget, mi? – élcelődik vele András, és Gyuszi bácsi veszi az adást. A rendező elmosolyodik: felvétel indul!
– Hallgatlak. Mit akartál mondani? – kérdezi flegmán Tivadar, miközben belép a szalonba.
– Én öltem meg! – hajtja le a fejét bűnbánóan Boldog György.
– Ne hallgass rá, nem látod, hogy szenilis? – jegyzi meg epésen Emese.
– Gyuri, fáradt vagy! – szól rá az idős színészre aggódva az Ágit játszó Pogány Judit.
– Tegnap még azt mesélte, Kádárral kártyázott az aligai pártüdülőben! – froclizza Koltai Róbert az idős színészt.
Tivadar azonban leinti őket:
– Hadd beszéljen! Hogy ölted meg?
Mire Boldog döbbenten:
– Kit?
– Hát a Hugót!
– Hogy kerül ide a Hugó?
A stáb szakad a nevetéstől, a rendező elrendeli az ebédszünetet.