A startup nem pusztán egy nulláról induló üzleti vállalkozás, hanem valami olyasmit csinál, amit addig senki. És mivel forradalmi újításokról van szó, ezért üzleti titokra hivatkozva a startupok gyakran nem árulják el, hogy az újítás miként is működik, ahogy azt sem, hogy miként lehet belőle pénzt kivenni. A tapolcai használtcikk-piacon kinevetnék a vevők azt az eladót, aki így árulná a portékáját, ezzel szemben rengeteg olyan induló startupcég van, amelyik milliárdokat képes begyűjteni befektetőktől lényegében úgy, hogy a legfontosabb dolgokat nem árulja el magáról. Ez pedig azért lehetséges, mert sok kis vállalkozás indult el úgy a semmiből mindössze egy jó ötlettel és egy új üzleti modellel a tarsolyában, hogy aztán világcég lett belőle. Iyen volt az Apple, a Microsoft, az Amazon vagy a Google. Aki időben befektetett ezekbe a cégekbe, nagyot kaszált. Az ilyen garázscégek mítoszából alakult ki aztán a mai startupkultúra. A járatlan út, amelyért ezek a cégek a jól kitaposott ösvényeket elhagyják, óriási hitet és elköteleződést követel mind az alapítóktól, mind a munkavállalóktól. Egy startup gyakran jobban hasonlít egy vallási szektához, mint egy vállalkozáshoz. Számos ilyen cégre jellemző a messianisztikus küldetéstudat, hogy nem elég pusztán sok pénzt keresni, meg is kell váltani, de legalábbis változtatni a világot. És az ilyen vizionáriusok vak hite az, ami meggyőzi az egyébként hidegfejű és racionálisan gondolkodó befektetőket, hogy pénzt adjanak homályos projektekre. Működésbe lép ugyanis a FOMO-jelenség, azaz az attól való félelem, hogy az ember kimarad valamiből, amiből mások hasznot húznak. A titkolózás és a törvényfelettiség – sok esetben valóban annyira új fejlesztésről van szó, hogy arra még nem született szabályozás – eme kultúrája abszolút kedvez az őrülteknek és a bűnözőknek is, akik akarva vagy akaratlanul, de becsapják a hitelezőiket. A becsapottak között olyan nagyságok vannak, mint Rupert Murdoch médiacézár, a nemrég századik születésnapját ünneplő volt amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger, a szintén egykori amerikai külügyminiszter George Shultz, Bill Gates, vagy éppen a Goldman Sachs vállalat, amelyik a világ második legnagyobb befektetési bankja. Szóval a csalással szemben senki nem immunis, a különbség annyi, hogy amíg a kisbefektető mindenét elveszti, addig a nagy leírja a veszteséget, és továbblép. A következőkben az utóbbi idők legarcátlanabb csalásaiból adunk közre egy csokorra valót.
Egy csepp vér
Elizabeth Holmes kisgyerekként patológiásan félt az injekciós tűtől, és innen jött az az ötlete, hogy ki kellene küszöbölni a laboratóriumi vizsgálatoknál a vérvételt. Egy olyan gépet álmodott meg, amely közel háromszáz laboratóriumi tesztet képes elvégezni egyetlen csepp vér felhasználásával. A gépet Edisonnak nevezte el, és az volt az elképzelése, hogy minden háztartásban lesz belőle egy. A diagnosztika privatizálása – grandiózus ötlet, és rengeteg pénz! Dőlt is hozzá a befektetés számolatlanul a legdörzsöltebb pénzemberektől. Fénykorában a nő által alapított vállalat, a Theranos tízmilliárd dollárt ért, nyolcszáz embert foglalkoztatott, és a Palo Altóban, a tech startupok Mekkájában volt a székhelye. És hogy mire alapozta Holmes a grandiózus tervét? Arra, hogy nagyon szerette volna valóra váltani. Közben pedig felépített maga köré egy mítoszt. Előszeretettel mesélte, hogy a Theranost a Stanford Egyetem egyik diákotthonának garázsában alapította, azon az egyetemen, amelyen Steve Jobs a leghíresebb beszédét tartotta, és amelyet az Apple alapítója otthagyott, hogy az „álmait kövesse”. Holmes szintén otthagyta a Stanfordot, hogy minden idejét és energiáját a Theranosnak szentelje. És igyekezett mindent megtenni, hogy a cégéről mindenki az Apple-ra asszociáljon. Ugyanolyan fekete garbót kezdett el hordani, mint Jobs, és, ami talán még ezeknél is furcsább, egy oktávval mélyebbre vitte a beszédhangját. Mindez remekül működött is – ellentétben a termékkel, ami viszont nem. Holmes folyamatosan hazudott a hitelezőinek, miközben a munkatársait ostorozta, hogy csinálják meg végre a gépet. Ez azonban lehetetlennek bizonyult. Elizabeth Holmes idén május 30-án kezdte meg tizenegy éves büntetését a texasi szövetségi börtönben.
A WeWork-életérzés
A coworking vagy közösségi, megosztott (esetleg alkalmi) iroda ötlete azon alapul, hogy magánszemélyeknek, illetve kisebb cégeknek nagy luxus állandó irodát fenntartani, elég számukra, ha évente néhányszor kibérelhetnek egy irodahelyiséget. Számos ilyen cég van világszerte, de közülük is kiemelkedett a WeWork, amelyik fénykorában a világ 39 országának 124 városában 779 megosztott irodaépülettel rendelkezett. És a cég alapító-vezérigazgatójának ez sem volt elég, egy olyan világot álmodott meg, amelyben a kuncsaftok nem pusztán irodát bérelnek, hanem WeWork-életmódot folytatnak. WeWork-étteremben esznek, WeWork-edzőteremben edzenek, WeWork-óvodába jár a gyerekük, és így tovább. És Adam Neumann, miközben tudatosan mosta el a határokat a vállalatvezetés és a hullámszörfözés között, példát is mutatott, hogy milyen a WeWork-életmód: a legdrágább autókkal a legdrágább New-York-i klubokba járt, miközben az alkalmazottainak megtiltotta, hogy céges számlára hústartalmú ételeket vegyenek. 2019-es távozása előtt Neumann egy sor sötét üzleti tranzakciót bonyolított le coworking cégével. A WeWork körülbelül hatmillió dollárt fizetett Neumann-nak azért, hogy a vállalat nevét The We Companyre változtassa, mely név Neumann tulajdonában volt. Eközben ingatlant vásárolt, hogy bérbe adja a WeWorknek, miközben a cég adott neki kölcsönt a vásárlásra. Közvetlenül a távozása előtt pedig részvényeladások és kölcsönök révén hétszázmillió dollárt vett ki a cégéből, mindezt abban az évben, amikor a WeWork 1,9 milliárd dollár veszteséget könyvelt el. Neumann ellen jelenleg hivatalos eljárás nem folyik.
