Mindig is foglalkoztatott a kérdés, miként lett a Velencei-tónak, az ország második legnépszerűbb tavának ugyanaz a neve, mint Itália egyik legjelentősebb kereskedővárosának. A ma uralkodó teória szerint azért, mert a korábban fontos kereskedelmi útvonal mentén fekvő tó környékén sok velencei (kalmár) telepedett le, róluk nevezték el a tavat, és a hozzá tartozó várost is. Nekem ez sokkal hihetőbbnek tűnik, mint a másik elmélet, amely szerint a tó német nevéből – Wellen See, magyarul hullámos tó – alakult volna ki a Velence név. Ez azért is valószínűtlen, mert a tavat több évszázaddal ezelőtt még a német nyelvű térképeken is Velencer Seenek nevezik. A Gárdonyi Antikvárium munkatársa, Kárpáti Miklós velencei lakos szerint pedig „a Wellen See teóriát pusztán néhány éve találta ki valaki, és szerencsétlen módon sikerült belevetetnie egy újságcikkbe”. Azóta idézik. 

Őseink a Velencei-tavat eredetileg Fertő tónak hívták, akárcsak a nyugati országszélen található tavunkat. (A „fertő” szónak csak később lett erkölcsi tartalma, korábban azt jelentette, hogy lápos, mocsaras, lefolyástalan víz.) Hogy elkerüljék a félreértéseket, eleink elhatározták, hogy az egyiket átnevezik. Ekkor tűntek fel a színen a venéciai kereskedők…

Velence városa az első település a tó partján, ahol megáll a Budapest felől érkező vonat. A Déli pályaudvarról óránként indul szerelvény, a menetidő 43 perc. Természetesen lehet autóval is menni, vagy akár gyalog: a Google maps szerint röpke kilenc óra az út a festői 7-es út mentén. Kerékpárral azért reálisabb, az 57 kilométeres útra nagyjából három óra tekeréssel kell számolni. Ez annál is inkább vonzó lehet, mert szépen felújított bicikliúton mehetünk, amely olyan látnivalókon halad át, mint Magyarország egyetlen kettős vasúti völgyhídja, a biatorbágyi viadukt, ahonnan pazar kilátás nyílik. 

A kerékpáros tókerülés mára önálló műfajjá nőtte ki magát, a túrautak közül a velencei-tavi a belépő­szint. A nagyjából harminc kilométeres utat különösebb edzettség nélkül is teljesíteni lehet. Velencéből érdemes Agárd felé venni az irányt, tehát először a déli parton haladni, hogy aztán Pákozd után már (szinte) csak gurulni kelljen vissza a starthelyig. 

A síkabb déli part bővelkedik szabad, illetve fizetős strandokban, büfékben és településekben, és itt ismerkedhetünk meg igazán a tó valódi arcával, a bicikliút ugyanis közvetlenül a parton halad. A Velencei-tó harmadát nádas borítja, a part mentén több helyütt található magasles vagy kilátó, amelyeknél érdemes megállni és gyönyörködni a látványban. A tó legjelentősebb kilátója viszont pont átellenben, az északi parti Sukoró melletti Bence-hegyen épült. Igazán különleges az alakja, és esténként a legkülönbözőbb színekben pompázik. A tetejéről nyíló körpanoráma lélegzet­elállító. 

De kicsit előreugrottunk, tekerjünk csak vissza Gárdonyig, ahonnan a híres író, Ziegler Géza is származik, aki később születési helye előtt tisztelegve nevet változtatott. Az Isten rabjai szerzője valójában Agárdpusztán született, de az Agárdpusztai Géza helyett végül a Gárdonyit választotta. Tehette, mert az egész tó mentén lényegében egymásba érnek a települések, alig lehet tudni, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. Agárdpusztai szülőházában 1988-ban alakították ki a Gárdonyi Géza Emlékházat, ahol a látogatók a kiállított dokumentumokon és relikviákon keresztül ismerhetik meg az író életét. 

Gazdag vízi világ

Noha a halászat a tavon a múlt század 70-es évei óta tiltott, horgászni szabad. A hozzáértők szerint nem annyira a partról, mint inkább a csónakból történő pecázás lehet itt eredményes. Csónakot több helyen is bérelhetünk. 

Akik mélyebben szeretnék megismerni a tó élővilágát, azoknak az Agárdon található Chernel István-féle madárvártán nyílik erre lehetőségük. Az első madárvárta közel száz évvel ezelőtt létesült tudományos célzattal. Viszontagságos története során többször lerombolták, majd a 2010-ben történt felújítását követően lassan kezd visszatérni a köztudatba, hogy létezik a Velencei-tó partján egy parányi csendes öböl, ott egy nádfedeles házikó és kilátó, ahonnan páratlan betekintés nyílik a tó vadvilágára. És ha már erre járnak, sokan kedvet kapnak, hogy megtekintsék az „új” Madárdal-tanösvényt, amelyen végighaladva a tó és a különálló, de hozzá tartozó Dinnyési-fertő természeti­ értékeit csodálhatjuk meg három szakaszban, mintegy tizenöt kilométer hosszan. Tudományos eredmények is születtek a madárvártán: itt fedezték fel a hagymaburok (ami egy növény) egyetlen hazai lelőhelyét, és innen jelezték a kék fú (ami egy madár) első hazai előfordulását.

Az északi part

Dinnyésnél járunk tehát, ahol nem követjük a 7-es utat, mert akkor Székesfehérvárra jutnánk, hanem egy jobbkanyarral a Velencei Madárrezervátum Természetvédelmi Terület mellett elhaladva eljutunk Pákozdig, amely már a tó északi partján fekszik. Aki Magyarországon járt iskolába, annak e helységnévről minden bizonnyal eszébe jut az itt lezajlott csata, amelyben Móga János altábornagy diadalmas győzelmet aratott Jellasics horvát bán serege felett. A csatát a magyar tisztek már a tervezőasztalon megnyerték, közelharcra nem került sor, a veszteségek mindkét oldalon csekélynek voltak mondhatók. Ám ez a győzelem a magyar szabadságharc szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyult, ezért is szenteltek neki egész emlékparkot Pákozdon a Mészeg-hegyen, mely 2010-ben nyitotta meg a kapuit, és a „mindenkori magyar katonáknak” van szentelve. Külön emlékhelye van itt a világháborúk halottainak, a Don-kanyarban elesett magyar honvédeknek és a békefenntartásban részt vevő magyar katonáknak. 

Pákozdtól északra különleges természeti jelenséget vizsgálhatunk meg testközelből. A Velencei-hegység Magyarország egyetlen gránit­alapú hegysége, ahol a felszínre került kemény kőzet kisebb-nagyobb sziklacsoportokat alkot. A felszín mállása folytán a gránittömbök sarkai legömbölyödtek, a sziklák elváltak egymástól, és sajátos képződmények jöttek létre, az úgynevezett ingókövek, amelyek nem véletlenül kapták a nevüket. Vannak tömbök, amelyek pusztán az élükkel támaszkodnak a sziklára, és úgy látszik, hogy bármelyik pillanatban eldőlhetnek. De nem.