A budapesti atlétikai világbajnokság kabalaállata, Youhuu (Juhú), a rackajuh, egy reggeli élő tévéműsorban megölelte Rubint Rékát. Az ölelést azon nyomban ki is egészítette egy kis barátságos fenékpaskolással. Az apró gesztust a stúdióban talán észre sem vette senki. (Mondjuk, Rubint Réka biztosan észrevette.) Hol itt a baj? – kérdezhetnénk.
Youhuu „személyisége” eleve ilyen. Annak idején, amikor bemutatták, így jellemezték: „A hol kedves, hol pimasz, legfőképpen azonban mindig szórakoztató Youhuu a vébé vezérszurkolójaként a kilencnapos atlétikai ünnep állandó szereplője és mókamestere lesz…” Azóta Youhuu már egyenes adásban játékosan fenéken billentett egy időjóst, és elvégzett egy kezdőrúgást egy bajnoki mérkőzésen, ahol a csintalanságban annyira túllőtt a célon, hogy a biztonsági embereknek kellett kivezetniük a pályáról. (Természetesen a jelenet megrendezett volt.)
Sok ez, vagy nem? A legtöbb esetben döntse el mindenki maga. A fenékpaskolás viszont egyértelműen sok. Kultúrember (kultúrbirka) nem csinál ilyet manapság. A kéretlen érintés mindig valamiféle birtokviszonyt fejezett ki, és szexuális jelentéssel is bírt. Csakhogy ez most már egyáltalán nem fér bele. Normálisabb családokban ma már rendreutasítják a vicceskedő, nyálcsorgató nagybácsit, ha rokonlátogatáskor a tinilányok fenekére csap: „Bírjon már magával, papa!” Vasárnapi ebédnél sem mesélünk már anyós- és szőke nős vicceket. Nagyon megváltoztak a dolgok a férfi-nő kommunikációban: egy ártatlannak gondolt bók is lehet sértő, és meg kellene tanulnia mindenkinek, hogyan maradjon a jó ízlés határain belül. Miközben az is fontos, hogy ha túltoljuk a korrekt viselkedést, azzal sótlanná tehetjük a nemek közti párbeszédet. Nem könnyű megtalálni az új határokat.
Ezért aztán – miközben szerkesztőségünk egyöntetűen szorít a világbajnokság sikeréért, és persze a magyar versenyzőknek – nem lenne baj, ha Youhuu nem csapkodna a versenyző(nő)k vagy a (női) sportdiplomaták fenekére.
Az ugyanis tahóság. Nem vinné jó hírünket a világban.
