A kócos, világítóan kék szemű fiatalember öt perce még azt kiáltotta az éterbe: Hagyjatok magamra, távozzon mindenki el… És most itt ül mellettem 2023 István királya, Koltai-Nagy Balázs. Hosszú volt az idáig vezető út?

Hosszú, ha az én koromban ez kimondható, de nem göröngyös.

Dombok és síkság, kaposvári gyermekkor, kecskeméti ­kiteljesedés. Nagyot lépett ebben a kis országban.

Az embert az élet, a munka elszólítja, távol kerül a családi otthontól, de ez így van rendjén. Magyarországon egyébként nincsenek távolságok, néhány óra, és hazaérek.

Gyakran látogatja a szüleit?

Sajnos nem, kevesebbszer, mint ahogy szeretném. Sokat dolgozom, és ez az ára. A gyakorlat az, hogy inkább az én drága szüleim jönnek hozzánk Kecskemétre.

És, gondolom, hozzák a jó házi kosztot, a fiuk kedvenceit.

Persze. Amit az anyukám készít, azt mind szeretem.

Kedvence azért biztosan van.

Igen, a hortobágyi palacsinta.

Sokat foglalkoztatott színész az anyaszínházában, a Kecskeméti Katona ­József Nemzeti Színházban. De most extra feladata van. 

Egy olyan lehetőséget kaptam az István, a király című rockoperában, amiről álmodni sem mertem. Hihetetlen feladat, nagy kihívás eljátszani a főszerepet. István szerepe azért is óriási kihívás, mert a negyven év alatt egy ország ismerte meg őt a különböző előadásokon keresztül. Mindenkiben él róla egy szubjektív kép. A mostani változatban, Novák Péter rendezésében, az én megformálásomban talán egy kicsit más Istvánt láthatnak majd a nézők. Nagy tisztelettel, mérhetetlen alázattal kell a feladathoz állnom, úgy érzem.

Pedig korban passzol a szerep, ha jól tudom, első szent királyunk a koronázásakor huszonöt, esetleg huszonhét éves lehetett.

Harmincéves vagyok, tehát valóban, korban stimmelünk. Elképzelni sem tudom, abban az időben hogyan merte elvállalni ilyen fiatalon egy ország vezetését. 

Hogyan történt a szereplőválogatás?

Csak magamról tudok beszélni. Tavaly nyáron Szlovákiában forgattam, amikor Rosta Mária producer felhívott, akivel két évvel korábban a West Side Story kapcsán dolgoztam már, és kérte, azonnal küldjek neki hanganyagot, mert nekem szánja István szerepét.

Hogyan fogadta a felkérést?

Emlékszem, egyszerre fáztam és izzadtam. Reszketve – a pillanat törtrésze alatt – futott át rajtam, hogy ez egy olyan szerep, amiről álmodni sem illik. Aztán arra, hogy ezt a történetet mindenki ismeri, erről mindenkinek van véleménye. Végül feltettem a kérdést magamnak, hogy méltó vagyok-e a szerepre. Mikor úgymond feleszméltem, amikor alábbhagyott a meglepetés sokkja, hazatelefonáltam az anyaszínházamba. Megkérdeztem a főhangosítót, van-e bármi anyaga, amit el tud nekem küldeni. Igent mondott, én pedig másnap elküldtem Máriának.

Rosta Mária az egyik legjobb producer. Mivel bűvölte el?

Nem tudom, ezt tőle kérdezze meg. 

Mit küldött neki?

Az Elisabethből a Haláltáncot. 

Hogy milyen István lesz, az a hétvégén kiderül. Most inkább mesélje el, milyen gyerek volt, aki ma az egyik legnépszerűbb kecskeméti művész.

Mint a többi. Az utcabeliekkel bandáztunk, homokvárat, bunkert építettünk a domboldalban. Középiskolásként a sport felé fordultam, az edzések lettek a napi programok. Amikor úsztam, klórszagú, amikor atletizáltam, sebes térdű, amikor jéghokiztam, zúzódásokkal teli fiatal voltam. Lelkes, aktív gyermekkort éltem, a szüleim pedig óvtak, vigyáztak, és nagy szeretetben neveltek.

Több mint öt éve elhagyta Kaposvárt. Megmaradtak a barátságok?

Igen, épp most készülök egy esküvőre, házasodik egy régi barátom.

A családjában volt színész?

Nem, az én drága szüleim civilek, édesanyám közgazdász, édesapám egyéni vállalkozó, üzlete van, és a két csodálatos testvérem is civil. A gyönyörű szép nővérem gyógypedagógus, de nem gyakorolja, kutyatenyésztéssel és oktatással foglalkozik, a kishúgom pedig szakács Kardosfán.

Akkor az alma messze esett a fájától. Mit szóltak a pályaválasztásához?

Amikor kértem, hogy szögre akaszthassam a korcsolyát, és beléphessek a színjátszó körbe, hagyták. Amikor azt mondtam, színész akarok lenni, annyit válaszoltak: próbáld meg, fiam! 

De mi váltotta ki azt, hogy a sportnak vége, irány a színpad?

Erre magam is máig keresem a választ. Nem tudom, jött egy erős, meggyőző érzés, egy kattanás, hogy én ezt szeretném csinálni. Abban az évben veszítettem el az anyai nagyapámat. Talán ő sugallta. Talán belém költözött a lelke. 

Milyen volt az a nagyapa, aki erre képes?

Nagy tudású, műkedvelő, fülig száj, aki mindig mosolygott és szeretetet sugárzott. Aki vele egy légtérbe került, az minden baját, problémáját elfelejtette, és boldoggá vált. Talán ez az, amit szeretnék továbbvinni az emlékéből. Az életszeretetet, azt, hogy alázattal is lehet másoknak örömöt okozni. Az életben, a színpadon. Ezt persze, amikor tizenhat évesen azt mondtam, színész akarok lenni, még nem tudtam.

A szülei azt mondták, próbáld meg, fiam, és megpróbálta. Most pedig olyan szerepben is, amiről nem is álmodott. Az országban milliók dúdolják, éneklik a dalokat. Mit gondol, mindenki érti a mondanivalót?

Nem tudom, nagyon egyéni az, hogy egy-egy mondatból, dalszövegből ki mit ért, kiben milyen gondolatok, érzelmek keletkeznek. Az tény, hogy karaokebulikon gyakran éneklik például a Szállj fel, szabad madár kezdetű dalt. Bródy János szövegeiben egyébként, úgy vélem, nagyon sok a titok, a mély mondanivaló. A most készülő előadás egyik különlegessége, hogy megpróbál egy olyan verziót a közönség elé tárni, amivel eddig nem találkozott.

Ismerte korábban Novák Pétert, akinek a víziója alapján most próbálnak?

Nem, ez az első munkám vele, és igen reményt keltő. Péter nagyon meggyőző, a hozzáállása irigylésre méltó, és jól bánik velünk, színészekkel, táncosokkal, zenészekkel.

Ez mit jelent?

Péter nagyon határozottan irányít, mégis előzékeny és kedves is egyben. Ami pedig talán még ezeknél is fontosabb, hogy közös gondolkodásra hív, nem akar ránk kényszeríteni semmit, gyakran megkérdezi, miről mit gondolunk, mi hogyan képzelünk egy jelenetet. Igazi „együtt dolgozás” van a próbákon. 

Hányan játszották ön előtt ezt a szerepet?

Pontosan nem tudom, de az emlékezetes alakításokat ismerem. Számos nagy előd formázta Istvánt, de nincs bennem törekvés, hogy például Varga Miklóséhoz vagy Feke Páléhoz igazítsam a játékomat. Nem szeretnék hasonlítani senkire, nem akarok mintát követni.