Amikor beírtuk a keresőbe Margot Robbie nevét, az oldal két másodperc múlva rózsaszínre váltott, és temérdek csillám terítette be a képernyőt. A harminchárom éves ausztrál sztár a filmvásznon kívül is mindent megtett azért, hogy maga legyen a testet öltött Barbie baba. A forgatáson hetente egyszer rózsaszín napot hirdetett, és ellenőrizte is, hogy sikerült-e mindenkinek betartania a dress code-ot. A Barbie-rajongók örömére a nyilvános eseményeken és filmbemutatókon a baba ikonikus ruháit ölti magára, pontosan ügyelve az összes részletre. Lehet persze a film marketingeseit dicsérni, de vitathatatlan, hogy a szereppel való ilyen mértékű azonosulásra csak az képes, akinek rendkívül stabil a személyisége.
LEVELET ÍR, POFOZKODIK
Margot Robbie az ausztráliai Dalby városában cseperedett, édesanyja egyedül nevelte őt és három testvérét, így természetes volt számára, hogy a tanulás mellett egyszerre akár három helyen is dolgozik. Sportos volt, szeretett versenyezni, járt drámaszakkörre, és szerepelt az összes iskolai színdarabban. Jó tanuló volt, különösen az etikával és joggal kapcsolatos tantárgyakban remekelt. Amikor tizenhét évesen leérettségizett, mindenki arra biztatta, hogy menjen jogi egyetemre, de más utat választott. Észrevette, hogy gyógytornász édesanyja a fiatalkoráról mesélve soha nem a tanulást emlegeti, hanem a kalandokat, a hátizsákos utazásokat. Nem akart annyi pénzt elkölteni, amennyi nem volt nekik, egy olyan szakmára, ami nem érdekli, hogy majd éveken át nyomassza a hitel. Melbourne-be költözött, munkát szerzett egy szendvicseket áruló gyorsétteremben, reklámokban szerepelt, majd levelet írt az Ausztráliában rendkívül népszerű Szomszédok rendezőjének, aki a meghallgatás után azonnal szerződtette. A készítők csak pár részben gondolkodtak, ám állandó szereplő lett, több mint háromszáz epizódban alakította Donna Freedmant. A forgatások után továbbra is két mellékállásban dolgozott, így összegyűlt annyi pénze, hogy a barátaival a vágyott hátizsákos európai körutat is megejtse.
Húszévesen úgy döntött, Hollywoodban folytatja. Hamar szerepet kapott a Pan Am című sorozatban, majd az Időről időre című romantikus vígjátékban. 2013-ban, A Wall Street farkasa szereplőválogatásán nem félt improvizálni: a veszekedős jelenet végén egy káromkodás kíséretében emberes pofont kent le Leonardo DiCapriónak. A levegő megfagyott, majd Scorsese és DiCaprio nevetésben törtek ki. A filmnek és benne Robbie-nak óriási sikere volt, a gázsijából kifizette az édesanyja jelzálogkölcsönét. A Tarzan legendája című film forgatása előtt jelezték neki, hogy jó lenne kicsit lefogynia, de visszautasította a kérést, mondván, sportos és egészséges akar lenni, nem sovány. (Ezen a forgatáson sem fogta vissza magát, amikor partnerét kellett képen törölnie, Alexander Skarsgård arca bánta a lendületet.) Fokozatosan egyre ígéretesebb szerepekkel keresték meg a rendezők, de maga is tett azért, hogy álmait valóra váltsa. Például levelet írt Quentin Tarantinónak, be is került a Volt egyszer egy… Hollywood című filmbe, ő alakította Sharon Tate-et. A tragikus körülmények között elhunyt fiatal nő ma is élő testvére sírva nézte végig a jeleneteket, azt mondta, Robbie a nővére hangján szólalt meg.
EGYÜTT LENNI JÓ
Saját bevallása szerint egy nagyon hangos és nyüzsgő házban nőtt fel, ezért érzi magát biztonságban és komfortosan bármilyen munkahelyi káoszban. A Szomszédok forgatásán nem volt a szereplőknek külön öltözője; a színészek, világosítók, öltöztetők mind együtt voltak reggeltől estig, osztoztak a konyhán, mosdón, közösségi téren. Ehhez képest óriási váltás volt a Pan Am forgatása, ahol a szünetekben mindenki behúzódott a maga apró szobájába. Robbie eleinte próbálkozott, sokak ajtaján bekopogott, hogy lógjanak együtt, majd rájött, hogy otthonosabban érzi magát a sminkesek, díszletmunkások, asszisztensek között. Egy jó barátra azért szert tett: Christina Riccivel egy idő után közösen béreltek lakást is.
A Francia szvit című film mérsékelt sikert aratott, viszont rendkívül jó hangulatban telt az európai forgatás, Margot szoros barátságot alakított ki a stábtagokkal. Hatan közülük a brit fővárosba is elutaztak, amikor nagy csinnadratta közepette bemutatták A Wall Street farkasát. Együtt ünnepelték Robbie sikerét, és arról beszélgettek, milyen jó is volna újra együtt élniük. Szó szót követett, két nappal később kivettek egy háromszobás londoni lakást közösen, és a színésznő újra élvezhette a kollégiumi hangulatot. Amikor az egyik lakótársával, a rendezőasszisztensként dolgozó Tom Ackerley-vel közelebb kerültek egymáshoz, próbálták eltitkolni kapcsolatukat a többiek elől, mert ők sem merték bevallani maguknak, hogy több ez, mint futó kaland. Amikor lebuktak, a többiek felháborodtak, és azon sopánkodtak, hogy az affér tönkre fogja tenni a bandát, de ahogy lecsillapodtak a kedélyek, kiderült, hogy egyáltalán nem sérült az egység. 2016-ban egybekeltek, ám a közös albérletből csak később költöztek el. A házasságkötésük óta rendszeresen felteszik nekik a kérdést, hogy mikor vállalnak gyereket, ami frusztrálja a színésznőt, szerinte nem helyes, hogy a társadalom elvárásként fogalmazza meg a családalapítást a nők felé.
MAGAD URAM, HA SZOLGÁD NINCS
Margot Robbie-t nehéz lenne beskatulyázni; az elegáns, vörös szőnyeges eseményeken csak úgy ragyog, de imádja azt is, amikor koszosan, szakadt ruhákban napi tizenkilenc órát forgat. Sokan azt hitték, leragad a csinos szőke szerepeknél, de ő élvezi, ha mindig más lehet. Harley Quinnként egyszerre mókás és hátborzongató, I. Erzsébetként rideg, mégis esendő. Egy interjúban bevallotta, hogy zsigerből reagál, ha „dobozba akarják zárni”. Abban a pillanatban, hogy valaki két szóval próbálja jellemezni őt, azonnal meg akarja mutatni, hogy pont az ellenkezője. „Amint sikereket érsz el egyfajta szerepben, az emberek azt akarják, hogy továbbra is azt csináld. Szerintem ez unalmas.”
2014-ben a férjével és két albérlőtársukkal együtt megalapították a LuckyChap produkciós céget. Legfőbb céljuk az volt, hogy női történeteket meséljenek el, és a színfalak mögött női alkotókat támogassanak. Első vállalkozásuk az Én, Tonya című mozi volt, amelyben Robbie alakította Tonya Harding műkorcsolyázót. A film alapvetően változtatta meg a sportolóról szóló narratívát, addig Harding a becsületes versenyzés ellenpéldája, a műkorcsolyázás vérszomjas botrányhőse volt, de a dokumentumfilm-szerű életrajzi dráma megmutatta, mi zajlott a háttérben, hihetetlen érzékenységgel nyúltak a családon belüli erőszakhoz, a transzgenerációs traumákhoz. A film három Oscar-jelölést kapott, a mellékszereplőnek járó díjat el is nyerte Allison Janney, Robbie-ék cégét pedig elismeréssel kezdte emlegetni a szakma. 2021-ben az Ígéretes fiatal nő öt Oscar-jelölést és Emerald Fennellnek köszönhetően forgatókönyvírói győzelmet hozott, most pedig a Barbie-filmmel döntenek meg számos rekordot.
A BEFOLYÁSOS SZOMSZÉD LÁNY
Az én, Tonya és a Botrány című filmekben nyújtott alakításáért többek között Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték, a Barbie-filmmel 12,5 millió dollárt keresett, ő lett idén a legjobban fizetett színésznő, mégsem viselkedik dívaként. Készségesen áll a riporterek rendelkezésére, a filmbemutatókon kedvesen, természetesen viselkedik a rajongókkal, de a munkán kívül igyekszik radar alatt repülni. Az Instagramról törölte magát, a többi közösségi médiás platformját évek óta nem frissítette, nyaralni minden évben Spanyolország egy eldugott szegletébe megy. Szabadidejében szörfözik, motorozik, snowboardozik, de az ő élete sem egy rózsaszín álom. Gyerekkora óta küzd migrénnel, és néha rátör a szorongás a munka, a teendői, az évekkel ezelőtti traumái vagy a globális felmelegedés miatt.
Bár a színjátszás sok szempontból ugyanolyannak tűnik, mint a többi szakma, amit nyolctól ötig végeznek, a színészek nem tudják azonnal levetkőzni azt, amit átélnek egy-egy figura bőrébe bújva. Margot Robbie-t mélyen megérintette, amikor a bántalmazott Tonya Hardingot, a kegyetlenül meggyilkolt Sharon Tate-et játszotta, vagy amikor a Fox Newsnál történt szexuális zaklatást vitték vászonra a Botrány című filmben. Azt mondja, hiába tudja az agya, hogy csak eljátssza a történéseket, azok nyomot hagynak a lelkében. A szuperhősfilmek korát éljük, ezekből ő is sokat profitált, éppen ezért próbál a hősiességből valamennyit átültetni a valóságba is. Azt szeretné, ha a hősök, akiket a filmekben csodálunk, megvédenék az embereket a gonosztevőkkel szemben a politikában, a munkahelyeken, a szórakoztatóiparban és a legalapvetőbb emberi kapcsolatokban is. Minden alkalmat megragad, hogy a kisemberek üzeneteit felhangosítsa, ezért ír nyílt leveleket, és keresi az érzékeny témákat a produkciós cégük számára.
Fotó: Getty Images, imdb.com
