Kutyavilág

Vidékiként mindig volt kutyánk és macskánk. Ennek köszönhettem, hogy kutyakiképző lettem a határőrségnél. Miután bevonultam katonának, egyszer megkérdezték, kinek van otthon kutyája. Jelentkeztem, hogy hát nekem van, és kérdezés nélkül elvittek három hónapra a Belügyminisztérium kutyavezető-kiképző iskolájába. Aztán Budapestre kerültem, és kutyakiképzési segédelőadó voltam egy évig. Leszerelés után azt gondoltam, kutyákat fogok tenyészteni és kiképezni, de nem lett belőle semmi. Most is van kutyánk, egy labrador retriever. Nyugodt, megbízható, veszélytelen fajta, és még vicces is. Egyszer szóltak a gyerekek, hogy csipog a kutya, megnéztem, és a szájában tartott egy kis madárfiókát, amelyik a fészekből esett ki, ez a kutya ennyire nem bánt senkit és semmit.

Az elrontott nyelv

Mindennap olvasok könyvet, és általában nemcsak egyet, hanem párhuzamosan többet is. Mostanában amolyan „világvége” típusú olvasmányok vannak terítéken. Egyébként meg Parti Nagy Lajos Sárbogárdi Jolán – A test angyala című kötete volt az, ami talán a legnagyobb hatást tette rám. Mert így elrontani a nyelvet, ahogy Parti Nagy teszi, megtanulhatatlan. A könyv a műveletlen ember nyelvezetét használja, amit egyszerűen nem tudok megtanulni, pedig nagyon vicces lenne, ha tudnék így beszélni a színpadon. 

Mikuláskor kezdődött

Volt egy barátom, Fülöp Attila, aki azt találta ki még a nyolcvanas években, hogy csináljunk Mikulás-esteket, mert van rá igény, és december 5-én és 6-án valóban le is nyomtunk öt Mikulás-estet. Aztán jön Attila a következő héten, hogy megint lesz fellépésünk. De hát már nincs Mikulás! Ne aggódjak, mondja, mert nem is az lesz, hanem vicces fellépés. Egy egyórás műsort várnak tőlünk, ma megírjuk, holnap megtanuljuk, holnapután előadjuk. Attila volt az, aki megérezte, hogy ebből lehet valami. Így jött össze az első fellépésünk, és ezt több száz követte még, tizenhárom évig dolgoztunk együtt.