Maradt egy elvarratlan szál a testvérféltékenység témakörben. (Emlékeznek talán, a nagyobb gyerek viselkedéséről volt szó a kistestvér érkezésekor.) Több olvasó rá is kérdezett a levelében: mi van akkor, ha az említett segítőkészséget – mármint a nagyobb gyerekét a kisbaba körül – nem sikerül elindítani, és regressziós (visszaeső, már túlhaladott) viselkedések sora indul el. A már szobatiszta gyerek újra bepisil, elkezdi szopni az ujját, holott addig nem szopta, gügyög, pedig már szépen beszélt, és így tovább.
Nem szabad pánikba esni, de tudni kell, ez jelzés arra, hogy a nagyobb gyerek felkészítése a kicsi érkezésére nem egészen sikerült. Az előző alkalommal említettem, hogy ilyenkor a figyelmet – az úgynevezett értő figyelmet – jobban kell sugároznunk a nagyobb gyerekre. Hogy érezze: őrá nagyonfigyelünk, ő nagyon fontos nekünk – akkor is, ha itt a kicsi. Sőt!
Ha a nagyobb testvér úgy érzi, hogy ezt a figyelmet nem kapja meg, nem mindig tetsző módon, de ki tudja vívni magának. Idétlenkedik, bohóckodik, szándékosan rosszalkodik. Néha még direkt kárt is okoz (összetör valamit, belevágja a labdát az ablakba, és így tovább). Ilyenkor a szülők kétségbeesnek, mert a gyereknél korábban ilyen durva viselkedést nem tapasztaltak. Ennek is a féltékenység áll a hátterében – a nagy arra törekszik, hogy egyedül csak rá figyeljenek. Mindegy, milyen áron. Róla beszéljenek, vele és viselt dolgaival foglalkozzanak. Ellentmondásos helyzet, mert ilyenkor a nagyobb gyerek már egyáltalán nem törődik azzal, hogy szidják, dorgálják, vagy megvonják tőle a jutalmat, a játékot. Csak az a lényeg, hogy ő áll a figyelem középpontjában.