Forró volt a nyár?
Balázs Klári: Minden tekintetben. És egy boldog diadalmenet itthon és külföldön. Az augusztusi erdélyi szabadtéri koncertünket tizenháromezren hallgatták.
Korda György: És háromezren nem fértek be. Bárhova megyünk, Dombóvártól Szikszóig, egyetemekre, Balatonra, orvoskongresszusra, szeretettel fogadnak.
Örülnek, buliznak. Elbírható ennyi szeretet?
Klári: Örülünk, ha megszólítanak, ha fotózkodnak velünk, imádjuk, tiszteljük a közönséget. Jólesik kedvesen beszélgetni, idősekkel, fiatalokkal.
György: Ez éltet! És a közönség szeretete mellett Klárika! Ha ő nem jött volna az életembe, régen nem énekelnék. Bevallom, sose gondoltam, hogy közel nyolcvanöt évesen színpadra állok, és azt se, hogy hatvanöt pályán töltött év után tombolnak a fiatalok.
Koncert előtt és után skandálják: Gyuri bácsi! Gyuri bácsi!
György: A fiatalok neveztek el így, és én nem bánom. A feleségem nem örül ennek, de mondtam, Klárika, ne kérd ki magadnak, ez jó, ez a szeretet jele.
Klári: Értem én, de művészekre nem szokás ezt mondani, és nem bánom, ha engem nem néniznek.
György: Persze hogy nem! Neked azt skandálják: Klárika! Klárika!
Nyolcvanöt év…
György: Ne folytasd! Nem engedem, hogy eljusson az agyamig.
Klári: Nem kell ezzel foglalkozni! Gyuri egészséges, nem fáj semmije, jól van. Fáj valamid, Gyurikám?
György: Igen! (Hangos, kordás nevetés.) Reggel, ha fölkelek, érzem, hogy élek.
Az jó! Meg talán az is, hogy az évek bölcsebbé tesznek, a kor megtanít dolgokra.
Klári: És szembesít! Például azzal, hogy sokat áldoztunk az egészségünkből a munkáért. Stressz, utazás, éjszakába, hajnalba nyúló hazaérkezések, a fölborult biológiai óra, rendszertelen élet – mind hat a szervezetre.
Mi történik egy koncert után otthon?
György: Fölpörgött állapotban nem tudunk lefeküdni aludni. Eszünk valamit, és leülünk operát hallgatni. A tenorok a kedvenceim, Klárika Franco Corellit szereti. Máskor egész éjjel sorozatot nézek. Most egy brazilt. Három fiatal – két fiú és egy lány – igaz barátságáról, kalandos életéről szól. Aztán az útjaik elválnak, az egyik az egyház felé fordul, a másik énekes lesz, a harmadik gengszter marad. Néha több részt végignézek, mert izgat a folytatás. És odakint pirkad…
Klári: Nekem erre nincs időm, ezalatt glédába vágom a lakást. Hazaérünk, elrendezem a kutyáimat, eszünk, és bármilyen késő van, összepakolom a konyhát, elmosogatok. Ha ott maradna, Gyuri nem látná, hisz én kelek korábban, de szeretem, ha rend fogad.
Bölcsesség. Szembesítés. Elengedni is tanítottak az évek?
Klári: Hogyne! Elengedtük a Szigeten való fellépést, megváltunk a Korda-villától. Már nem bírtuk a fellépések mellett. Az új hely, ahol élünk, tökéletes számunkra, megszerettük. Élvezem a zárt környezetet, hogy már nem fotóznak le reggel, ha pizsamában locsolom a virágaimat.
György: Több mint háromszázötven négyzetméterből költöztünk százba, de van egy mesés, százötven négyzetméteres teraszunk, látjuk az egész várost. Jó ez így.
Mi lett a berendezéssel?
Klári: A szálloda teljes berendezését jótékony célra ajánlottuk föl. Adtunk a Cseppkő utcai gyermekotthonnak, idősek otthonába kerültek tárgyak, és két kórház nővérszállójába.
György: Jó volt látni az örömöt! Hogy a világ legjobb dolga adni, azt életemben először most éreztem igazán.
Ezt nem hiszem el!
György: Pedig így van, mert én nagyon szerettem kapni. De most, könnyű szívvel, jólesett a lelkemnek adni. Nem hiszed? Jó, hazudok, korábban is adtam. Úgy tizenöt éven át jártunk az Ódry Árpád Művészotthonba, karácsonyok előtt, de az rendkívüli módon megviselt. Szörnyű volt látni betegen, elesetten, öregen a híres művészeket, Kossuth-díjasokat, akikkel korábban fölléptem, akiket jól ismertem. Belegondoltam: Te jó isten! Ez lesz az én sorsom is? Ennyi a művész élete?
Klári: Moldován Stefánia opera-énekesnő; Balogh Erzsi, Kazal László felesége. Mind ott voltak, és mindig örültek nekünk. Igyekeztem nőknek való, hozzájuk illő ajándékot vinni. Erzsinek a kedvenc parfümjét vettem. Könnyes lett a szeme.
György: A művészlét egy felhő, amit elfúj a szél, és soha többé nem látod ugyanazt. Nagy nyomot kell itt hagyni, hogy emlékezzenek…
Klári: Sokat foglalkozol ezzel a gondolattal. Nem kell, ez az élet. Színészóriásokra sem emlékeznek bizonyos idő után, te csak tudod, Gyurikám!
György: A Rátkai színészklubba, a Fészekbe óriásokkal jártam. Nem énekesként, a kártya miatt. Huszárik Zoltán aludt a vállamon, Kálmán Gyuri, Ráday Imre, Kellér Dezső sokszor kérdezték: „Kezdhetünk, Gyurikám?”
Klári: Boldogság, hogy ott voltam vele, hallgathattam őket, de soha nem mertem odamenni hozzájuk.
Nem? Miért?
Klári: Szorongtam. Nem tudtam, mit gondolnak rólam. Csak azzal beszélgettem, aki odajött. Báró Anna színésznővel például gyakran.
Kérhetek egy emlékezetes történetet?
György: Rengeteg van. A Fészekben, huszonnyolc évesen épp presszókávét kértem, mikor mellém lépett egy hetvenes, kopasz úr. „Apuci! Adjál egy forintot!” – mondta. „Nesze, kisfiam!” – válaszoltam, és adtam. Hónapokon át játszottuk ezt, mire megtudtam,
Ferenczy György zongoraművész hülyéskedik velem. Aranyos, drága ember volt. Ő és sok híresség – Kadosa Pál, Gabos Gábor, az operaénekesek – a kártyaszoba melletti helyiségben találkozgattak. Leülni ilyen óriások közé, mámorító volt.
A kártya még játszik az életetekben?
György: Természetesen. Ötévesen már pénzben játszottam a nagyapámmal. Így lettem kétszeres magyar ultibajnok. Pókert huszonhárom éve kommentálok.
Klári: Én Gyuri miatt tanultam meg pókerezni. Báró Anna például úgy ment férjhez, hogy odalépett a József Attila Színház világosítójához, és azt mondta: „Árpád, hallom, maga szeret kártyázni.” „Igen” – hangzott a válasz, mire a művésznő kijelentette: „Akkor maga lesz a férjem.” Harminc évig éltek boldogan. Anci azt mondta nekem: „Drágám, tanulj meg kártyázni, boldog öregkorod lesz.”
György: Ezzel szemben én azt mondom: tanulj meg kártyázni, és nem leszel demens öreg. Látod, én hetven évvel ezelőtti nevekre, sztorikra is emlékszem.
Úgy érzem, a Balázs–Korda páros sosem unatkozik.
Klári: Jól érzed, mindig van téma, sztori, sokat beszélgetünk. És a házasságunk ideje alatt úgy tíz évet külföldön töltöttünk. Ez sok élményt adott, óriási változatosságot jelentett, jelent máig.
Pedig amikor ez a frigy nyilvánossá vált, nem jósoltak nektek hosszú, boldog éveket.
Klári: Tudom, és nem értettem, miért.
György: A korkülönbség miatt. Pedig akkor még én is úgy néztem ki, mint egy adonisz. Tizennégy év sok?
Klári: Nem a kor miatt. Azt hihették, meggondolatlanul ugrottunk bele a kapcsolatba. Pedig évek teltek el az Ifjúsági Park-béli találkozás és a nyolcvanas évekbeli balatoni Korda-turné közt. Én a vokálban énekeltem, és akkorra kezdtem Gyurit igazán, emberként is megismerni. A turné végére kialakult egy bensőséges kapcsolat.
György: Félelmetes volt fölismerni, hogy ez nagy szerelem, hiszen én kis kalandra gondoltam, nem házasságra.
Klári: Sokáig kitartottam. Nem mentem bele kalandokba, nálam nős férfi, vagy akinek érzelmi kötődése van, szóba sem jöhetett. Nem akartam csak strigula lenni.
György: Akkoriban csajoztam, de érzelmileg nem tartoztam senkihez.
Klári: Utána az életünk egy repülés volt, a színpad és az ágy közt. A gyönyörű időszakot a sok utazás, a változatosság még szebbé tette.
A világ mely pontja a kedvencetek?
György: Fiatalon Athén, mikor az olimpiai stadionban százezer embernek énekeltem, és Demis Roussos volt a díszvendég. Klárikával New York, Sydney, Torontó, Kuba, Szentpétervár. Nem lehet választani.
Klári: Csatlakozom! Mind csoda! A föld körüli forgatás (a Kordáék a Föld körül reality show – a szerk.) során sokfelé megfordultunk, imádtuk.
Akkor már nincs bakancslistátok.
Klári: De van! Róma!
György: Nekem Madrid, Barcelona.
Irigykedhet a baráti kör.
György: Nekem egy barátom van, Klárika. Igazi barátom nincs, de sok kártyapartnerem igen.
Klári: Koncertek, rohanás, utazások mellett mi nem tudtunk mély baráti kapcsolatokat ápolni. Mi egymásnak vagyunk.
Akkor nincs kinek a vállán sírni, nincs kinél kiengedni a gőzt.
Klári: Nekem ott a Gyuri válla, neki meg az enyém. Gőzkiengedésre nincs szükség, nem szoktam bosszankodni.
György: És tegnap?
Klári: Képzeld, Gyuri belenyúlt a méregdrága arckrémembe, és bekente vele a lábát. Tényleg mérges lettem.
György: Engem a kütyük idegesítenek, nem tudok velük bánni. A múltkor ledobtam egy telefont.
Klári: Földhöz vágtad! És én kértem, taposd meg! Megtapostad! Gyuri telefonkezelése abból áll, hogy fölveszi, leteszi. Akkor valami nem sikerült…
Jól elkalandoztunk. Térjünk vissza az adakozáshoz.
Klári: Hogy megosztani, adni öröm, gyerekként tudtam, hiszen öt testvér mellett cseperedtem. Hétévesen éltem át az adás örömét először, amikor az egyetlen alvós babámat – amit épp kezdtem megszeretni – odaadtam egy osztálytársamnak, ő meg sírt örömében. Most, a villa holmijait a Szent Ferenc kórház és a Szent János kórház nővérszállóinak adtuk. Szinte minden új, mert a pandémia előtt felújítottunk, bútort cseréltünk. Örömmel adtuk, és mi nem lettünk szegényebbek.
György: Volt néhány régi bútor, amihez ragaszkodtam. A szüleim bútorai, azokat elhoztuk a lakásba, itt remekül ötvöződik a modern és a klasszikus, a múlt és a jelen.
Mi tudja meglepni Balázs Klárit és Korda Györgyöt?
Klári: Hogy a fiatal generáció mennyire másképp viselkedik a színpadon, nem bírom megszokni, hogy rendszeres a csúnya beszéd, a káromkodás.
György: Eluralkodik a közönségesség, és ez szomorú. Azt mondják, ez trendi. És engem az is meglep, hogy a mi életünkről mást gondolnak, mint a valóság.
Mást? Például mit?
György: Feltételezik, hogy nagy lábon élünk. Például azt hiszik, imádunk étterembe járni. Minek? Klárika remekül főz! Egy nagy adag húslevest vagy egy lecsót napokon át eszünk.
Klári: Nem smucigságból főzök, hanem mert az otthoni kosztnak nincs párja, főleg falusi csirkéből, falusi tojásból. A kiskertben termő zöldség is más. Gyerekként kiszaladtam a kertbe, kihúztam a leveshez a répát, a hagymát, letéptem a zellert, a petrezselymet. Örülök, hogy Jánkmajtison ezt megélhettem. Sajnos kevés időm marad a főzésre.
Szép, ha a gyermekkori íz, élmény megmaradt. Az első fellépések, a kezdet is elevenen él még bennetek?
György: Amikor énekelni kezdtem, azt sem tudtam, mit csinálok. Drága szüleim vegyésztechnikumba írattak, de otthagytam. Apukám azt mondta, akkor dolgozni kell, segédmunkás leszel, és betett a Kábel- és Sodronykötélgyárba. Udvaros lettem, óriási port kavarva söpörtem és dúdolgattam. A többiek röhögtek, dühöngtek a por miatt, majd azt mondták: „Gyurika, itt egy talicska, beleteszünk, te csak énekelj, mi söprünk helyetted.” Amikor néhány nap múlva bejelentettem, énekes akarok lenni, drága apám szeme kikerekedett. Micsoda? A mi családunkban csak becsületes, dolgos emberek voltak.
Aztán mégis…
György: Még abban az évben, 1958-ban, beírattak
Vécsey Ernő zeneszerző, zongoraművészhez, aki havi száz forintot kért. Azt mondta: „Fiam, ha jössz, ha nem, apádnak fizetnie kell.” Állandóan mentem… Azt hittem, könnyű pályát választottam. Álmomban sem gondoltam, mennyire nehéz, mennyire csodaszép. Nekem hatvanöt éve mindennap bizonyítanom kell. Úgy odaállni, úgy énekelni, hogy a mai fiataloknak is érdekes legyen. Különben nem érdemes.
Klári: Apám állomásfőnök volt, és a MÁV-igazgatóság gyerekeket hozott Budapestre, akkor énekeltem először a Mikroszkóp Színpadon. Előtte csak a faluban, ahol éltünk. Tiszta hangú kislány voltam, nulla gátlással, és ha kérték, Klárika, énekelj, elkezdtem az Új a csizmámat vagy a Csillagok, csillagokat. Az első gázsim öt krémes volt, amit hazavittem a testvéreimnek. Szép időszak volt, jó emberek közt, igazi falusi létben. Tizenöt évesen megnyertem egy versenyt, így énekelhettem az Ifjúsági Parkban Máté Péter zenekarával.
György: A talicskás dudorászás után híre ment, hogy énekelek. Az első nyilvános fellépésem ’58 karácsonyán, a Zeneakadémia Kit hozott a Mikulás? című, háromnapos rendezvényén volt, ahol tíz ismert csillag énekelt, és húsz ismeretlen mutatkozott be. Az első gázsis fellépés pedig annak az évnek a szilveszterén, Dorogon, a Bányász étteremben, negyven forintért.
Egy ismert, népszerű sztárt mi fog meg egy kezdő énekesnőben?
György: Az, hogy gyönyörű. Hogy izgalmasnak tűnik. Fogalmam sem volt, ki ő, de vizuális ember vagyok, és százszázalékosan kielégített a látványa. Persze további dolgokat is elképzeltem, fantáziáltam, mi lehet még Klárikában.
Talán a hangja?
György: Ugyan! Kit érdekelt? Ha őszinte akarok lenni, azt mondom, el voltam foglalva magammal. Hogy szépen énekel, arra menet közben jöttem rá. De ma már tudom, ennyi év együttéléshez, boldogsághoz, harmóniához sokkal több kell a pillanatnyi vágynál és érzésnél. Amikor megismertem a természetét, a lelkét, és szerelmes lettem, bevallom, megijedtem.
Klári: Kétszer elutasítottam Gyuri közeledését, mert abban az időben a hódítás volt fontos számára. Azt is láttam, hogy sok csinos nő forog körülötte.
György: Duettpartnert kerestem egy Barbra Streisand–Neil Diamond-dalhoz, két énekesnővel is tárgyaltam. Olyan szerelmes voltam egy gyönyörű nőbe, hogy nem vettem észre, milyen jó hangja van.
Klári: Én magamban mosolyogtam, mert tudtam, az én hangszínemet keresi.
Aztán elindult a közös út.
Klári: Félelmetes volt! Az első hónapban nyolcvan közös fellépés. Egyhavi gázsimból vettem egy kis Polski Fiatot.
György: Így indult, azóta egy pár vagyunk, együtt énekelünk, és ha Klárika nem ennyire tehetséges, mi akkor is együtt élnénk, de így kellemesebb.
Van titkotok?
Klári: Hogy nyitottak vagyunk az új dolgokra, készek a megújulásra, ám meg tudtuk őrizni azt az előadói stílust – művészileg, zeneileg, színpadképet illetően –, amire közösen letettük a voksunkat.
György: Titok? Nincs. Igényesség és alázat van, részemről hatvanöt, Klárika részéről negyvenhárom éve.
Fotó: Zsólyomi Norbert