A csodatévő aranylány ikonja
Két éve, amikor Cipruson nyaraltunk, ellátogattunk a Kykkos kolostorba. Az UNESCO világörökség részét képező épületegyüttes ezerháromszáz méteren található a Tróodosz-hegységben, és a rendkívül kanyargós utat is érdemes bevállalni, mert igazi csoda várja az erdő közepén a látogatókat. A kolostort a 11. században alapították, sokáig remeteként éltek itt a szerzetesek. Egyikük, a csodatevőként tisztelt Ézsaiás meggyógyította az uralkodó lányát, és jutalmul a legenda szerint Lukács által festett Szűz Mária-képet kért. A szent helyet többször felgyújtották, lerombolták, ám a kép mindent túlélt. A kolostorban ma is nagyon sok szerzetes él, akik szigorú arccal járnak-kelnek a folyosókon. A múzeumban megcsodálhattuk a több száz éves miseruhákat, könyveket, hímzéseket és ikonokat, de a templom még emelni tudta a tétet, belépve azonnal tátva maradt a szánk. Több tucat négy-öt méteres gyertyatartó, körülbelül húsz óriási csillár, füstölők rengetege, temérdek arany – belekáprázott a szemünk. Többször is körbejártunk, de nem találtuk a csodatévő szüzet, ezért megkérdeztük az ott felügyelő pópát, aki rámutatott a fő helyen álló, bársonnyal lefüggönyözött képre. Kiderült, hogy az ikont ezüsttel vonták be, majd egy gyönyörű hímzéssel is letakarták, és csak az alsó harmadát hagyták szabadon, így a látogató pusztán Szűz Mária – gyémántokkal és smaragddal díszített – kezét láthatja. A műalkotást arany lányként is emlegetik; a legenda szerint egy emberi hangon csiripelő madár repkedett a kolostor körüli erdőben, és ezt dalolta: „Kykkou, Kykkou, Kykkos dombja / A kolostorral a hely megtelik, / Egy arany lány fog belépni, / és soha többé nem jön ki.” Ez az arany lány az emlékezet szerint rengeteg csodát tett az évszázadok során, véget vetett az aszálynak, elpusztította a környéket megtámadó sáskákat. Az ikont azért kell letakarni, mert a legenda szerint aki ránéz, megvakul. Állítólag Jerászimosz pátriárka látta utoljára 1669-ben, azóta mindenki vigyáz a szeme világára. A szerzetesek a 21. században is tiszteletben tartják az intelmet, és vészhelyzetben sem szegik meg. Néhány éve nagyon súlyos szárazság sújtotta az egész szigetet, ezért kivették a megszokott helyéről az ikont, az oltárra helyezték, és fellibbentették róla a hímzést, de a szerzetesek szigorúan más irányba néztek, és úgy imádkoztak az esőért.
A tudomány nevében
A magasabb jó, az emberiség jövője, a közös érdek – csupa olyan dolog, ami előtt meghajtjuk a fejünket, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tudománynak, azon belül is a kutatásnak, kísérletezésnek ne lennének határai. A bioetika olyan izgalmas területekkel foglalkozik, mint a mesterséges megtermékenyítés, az abortusz, a klónozás, de számos dilemmát vetnek fel a genetikai kutatások és az eutanázia is. A génmódosított növények és állatok soha nem lankadó vita tárgyai, mert amivel egyik oldalról sok helyen meg lehetne szüntetni az éhezést, az a másik oldalról a természetbe való durva beavatkozás, és lehet, hogy hosszú távon egészségkárosító hatása van. Amikor például a lepényhal hidegtűrésért felelős génjét beültetették az eperbe, hogy fagyállóvá tegyék, a gyümölcs kék színű lett, hamar kimutatták azonban, hogy a kék eper allergológiai problémákat okoz. Több helyen kísérleteznek génmódosított állatokkal is, ilyen a fluoreszkáló GM- nyúl vagy a fluoreszkáló zebradánió, amelyet Ázsiában fejlesztettek ki eredetileg az óceán szennyeződéseinek kimutatására, most már azonban díszhal funkciót tölt be, és illegálisan kereskednek vele, hiszen ez az állat nincs engedélyezve az Európai Unióban.
Akadnak olyan szabályok, amelyeket a Földön kívül is be kell tartaniuk az embereknek, például a vörös bolygón nem lehet csak úgy mindenhová bekukkantani, sem embernek, sem robotnak, sem Mars-járónak. Kicsi, de nem elhanyagolható az esélye annak, hogy a Marson egykor mikrobiális élet volt, vagy még van ma is. Ha ezt ki akarjuk deríteni, akkor ügyelnünk kell arra, hogy ne szennyeződjön be a felszín földi mikrobákkal. A Mars nagy részén nincsenek megfelelő körülmények a földi élet számára, de akadhatnak olyan területek, ahol az űrhajóval érkező mikrobák a jövőben a marsi élet téves kimutatásához vezethetnek. Ennek elkerülése érdekében a tudósok kidolgozták a különleges régiók ötletét. Oda nem lehet menni, ahol a földi mikroorganizmusok túlélhetnének, például megfelelő a hőmérséklet, és nem kizárható a víz jelenléte. A meghatározás pontos és nagyon fontos, de a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig nem találtak ilyen régiókat.
Tiltott vagy kötelező
Hiába a filmek és az internet térhódítása, a döntéshozók mintha még mindig a könyvektől félnének a legjobban, ezért hallunk rendszeresen olyan híreket, hogy melyik országban tiltottak be klasszikusokat vagy épp kortárs műveket. Az ókortól kezdve császárok, királyok, politikai vezetők és vallási csoportok igyekeztek könyvégetéssel eltántorítani az olvasókat bizonyos tartalmaktól, de ezzel sok esetben csak azt érték el, hogy azok is kíváncsiak lettek, akik korábban nem érdeklődtek. A 21. században új erőre kapott a könyvek betiltása, különösen az USA-ban, ahol több iskolában is áldozatul esett Harper Lee mesterműve, a Ne bántsátok a feketerigót!, de támadások kereszttüzébe került a Tamás bátya kunyhója, a Huckleberry Finn és a Harry Potter-sorozat is. A világ többi táján tetten érhető tendencia, hogy ami az egyik országban tiltott, az egy másikban kötelező olvasmány. George Orwell két leghíresebb könyve, az Állatfarm és az 1984 számos európai ország irodalomóráján tananyag, de az Egyesült Arab Emírségekben, Kenyában, Kínában és Kubában tiltott. Akad olyan kötet, amely egy országon belül is képes erre a bravúrra: a dán Janne Teller Semmi című könyvét először betiltották Dániában, majd miután számos irodalmi díjat nyert, kötelező olvasmánnyá tették a középiskolákban.
