Trombitaszó

Zeneiskolát végeztem, de tizennyolc éves koromig nem igazán énekeltem. Gyerekkorom legmeghatározóbb zenei élményét a trombitálás jelentette. Pakson nőttem fel, ahol a fúvószenei életnek nagy hagyományai vannak. A sváb környezet megszerettette velünk a fúvószenét, heti két alkalommal jártunk próbára, és öt koncertet adtunk évente. Nagyatádra vonultam be katonának, ez rettegett laktanya volt, ám dandárkürtös lettem, ami védettséget adott, és kiváltságokkal járt számomra. 

A világot jelentő deszkák

A színpadot édesanyám (László­ Boldizsárné Csizmás Ágnes –  a szerk.) miatt szerettem meg. Tanárként anyák napi ünnepséget és sok minden mást szervezett, amelyeken rendre felléptem, szavaltam vagy trombitáltam. Rendkívül népszerű pedagógus volt Pakson. Anyai nagymamám (Krámer Zsuzsanna) is meghatározó szerepet játszott az életemben, ő sztepptáncosnő volt az Arizona mulatóban. Ők alapozták meg a színpad iránti vonzódásomat. Miután felvettek Kecskemétre a Katona József Színház kórusába, végleg megfertőződtem a színházzal.  

Saját zenekar

Kamaszkoromban Niagara néven alapítottunk egy zenekart, amiben trombitáltam és énekeltem. Funkyt játszottunk, saját számokat is. Még mindig létezik az az Új Hullám söröző Pakson, ahonnan a nyolcvanas évek végén nagyon sok banda elindult. Az ő nevükhöz fűződik a Gastroblues Fesztivál, ahol akkoriban mi is elég sokat felléptünk. Így tizenévesen én is átélhettem a saját együttes élményét.