Mentálhigiénés szakértő barátnőm – aki harmonikus házasságban él, és kimondottan tudatosan, odafigyelve igyekszik nevelni a gyerekeit – meséli, hogy mostanában sokszor megdöbben, hogyan vitatkoznak, esetenként veszekszenek nyolc- és tízéves lányai. Ámulattal figyeli, milyen messzire vezetnek ezek a párbeszédek, és amikor azt hiszi, az egyik végső csapást mért a másikra, annak még mindig van a tarsolyában egy válasz. Úgy állnak ki önmaguk igazáért, hogy az már szinte félelmetes, mondja.
Szakértőnk, Páli Patrícia szakpszichológus hasonló esetekről számol be, amelyeket a praxisában hall. Teljesen különböző hátterű és felfogású szülők szinte szóról szóra ugyanazt a karaktert írják le: nyolc-tíz éves gyerekeket, akik arcpirító módon képviselik magukat, és úgy védik énhatáraikat, ahogyan az emberiség történetében a gyerekek eddig talán soha. Sok szülő kérdezi magától, hol rontotta el, a valódi kérdés azonban, ahogyan a válasz is, nem ilyen egyszerű. Szakértőnk szerint a jelenség hátterében nem feltétlenül a gyereküket rosszul nevelő szülők állnak, hanem egy generációs jelenség, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. És azon túl, hogy folyamatosan megdöbbenünk rajta, van vele feladatunk is.
Kötődés helyett önvédelem
– A közösségi média azt sugallja, hogy milliárdnyi ember vesz körül bennünket – mondja a pszichológus. – A fiatalabb generációk emberi kapcsolatain már hatalmas nyomot hagyott ez az illúzió, ismerőseik jelentős részével sosem találkoztak, csak az online térben. Valódi, elmélyült emberi kapcsolataik kiveszőben vannak, nem küzdenek meg ezekért, nem játsszák végig azokat az emberi dinamikákat, amelyek a kötődés lényegét adják. A kütyük és ez a hihetetlen sebességre felgyorsult világ azt sugallja számukra, hogy csak magukra számíthatnak. Azt érzik, hogy önmagukban kell erősnek lenniük, és olyan erőforrásokkal és tulajdonságokkal kell magukat felvértezniük, amelyekkel kevésbé lesznek kiszolgáltatva a környezetüknek. Ennek van egy nagyon fontos pozitív hozadéka, miszerint az ember mostantól rá van kényszerítve, hogy kezdjen el jóban lenni önmagával. A felnőtt, idősebb generációkkal ellentétben ma a fiatalok és a gyerekek nem várnak a másik ember jóváhagyására. Megtanulják, hogy képesek önmaguk számára olyan értéket képviselni és amellett kiállni, hogy sokkal kevésbé lesznek támadhatók kívülről. Nem lenne rossz, ha ezt a társas kapcsolataikban is kamatoztatnák, de egyelőre ez a jelenség még nem más, mint túlélési stratégia. Nagyon stabil ént építenek fel a mai gyerekek, annak érdekében, hogy senki ne tudja őket kívülről megkérdőjelezni, de ebben jelenleg hatalmas rugalmatlanság is van – mondja szakértőnk, és hozzáteszi, hogy az önérvényesítő gyerekek úgy működnek, mint a nagyon szigorú vámellenőrök. Csak azt engedik be, aki minden szabályuknak megfelel. Ez pedig sokszor állóháborút jelent az idősebb generációkkal.
Szükségállapot helyett visszatalálás egymáshoz
Az elmúlt nemzedékek úgy nőttek fel, hogy a gyerekek számára az olyan tekintélyszemélyek, mint a szülők vagy a tanárok, vagy fiatal munkavállalók esetében a munkahelyi vezetők szinte megkérdőjelezhetetlenek voltak. Ma a HR-szakmában kimondottan sarkalatos kérdés, hogyan viszonyuljanak a munkaadók a munkavállalók új generációjához. A fiataloknak ugyanis igen határozott elképzeléseik vannak arról, milyen feltételekkel hajlandók munkába állni.
