Ahhoz, hogy Renoir képeit élvezzük, nem kell művészettörténésznek lenni, nincs szükség tárlatvezetésre vagy magyarázatra, odaállunk a festmény elé, és örülünk, gyönyörködünk. Nem tudni, pontosan mikor fogalmazta meg az ars poeticáját, de élete végéig tartotta magát hozzá: „Szerintem egy képnek kellemesnek, vidámnak és szépnek, igen, szépnek kell lennie! Túl sok kellemetlen dolog van az életben már így is, nem kell még többet gyártanunk.”
Egy szabó és egy varrónő negyedik gyermekeként született 1841-ben Limoges-ban, majd a család a jobb munkalehetőségek reményében Párizsba költözött. Renoirt rendkívüli hanggal áldotta meg a sors, a tanára arra kapacitálta a szülőket, hogy taníttassák a fiúcskát énekesnek, ám a családnak nem tellett rá, így a tizenhárom éves Pierre-Auguste egy porcelánfestő műhelyben helyezkedett el. Már az inaséveiben kiderült, mennyire tehetséges, néhány hónap után rábíztak olyan feladatokat, amelyeket addig csak a mesterek végeztek, munkatársai Monsieur Rubensnek csúfolták. Ebédszünetben és szabadidejében a Louvre-ban tanulmányozta a műalkotásokat, közben jegyzeteket, rajzokat készített. Amikor a gépesítés miatt megszűnt az állása, legyezőket, ponyvákat festett, és vallásos témájú képeket misszionáriusoknak. Huszonegy éves volt, amikor megkezdte művészeti tanulmányait az École des Beaux-Arts-ban, de nem sajnálkozott, hogy lemaradt valamiről. Később úgy vélte, ha értelmiségi családba születik, akkor évekbe telt volna, hogy levetkőzze azokat az eszméket, amelyeket a felmenői hangoztattak, és nem lett volna alkalma a kézügyessége fejlesztésére.
Összebarátkozott Sisley-vel, Monet-val, Bazille-jal, éveken át együtt dolgoztak. Néha dönteniük kellett, hogy ennivalót vesznek, vagy kifizetik a modellt, máskor fényűzően éltek Bazille otthonában, és esténként a Guerbois kávéházban mulatoztak olyan művészekkel, mint Monet, Manet, Pissarro és Degas. Mindannyian fürdőztek az impresszionizmusban, meggyőződéssel vallották, hogy a pontos látványnál fontosabb a benyomás. Kialakult egy meghatározott színskála, a szaggatott ecsetvonások elmosták a szilárd körvonalakat, és visszaadták a levegő rezgését. Renoirhoz a plein-air irányzat még közelebb állt, a szabad levegőn egészen mások a fények, benyomások, így boldogan vette be magát barátaival a fontainebleau-i erdőbe, de Párizsban is inkább a kertben festett, a parkban vagy a teraszon. Ebben az időszakban születtek olyan híres festményei, mint a Bál a Moulin de la Galette-ben, a Két nővér a teraszon vagy az Evezősök reggelije, melyen a barátait, pártfogóit és az aktuális szerelmét, Aline Victorine Charigot-t is megörökítette, utóbbi a bal alsó sarokban játszik a macskával. A húsz évvel fiatalabb varrónő 1885-ben gyermeket szült a festőnek, majd 1890-ben összeházasodtak.
KORLÁTOK NÉLKÜL
Bár Renoirt alapvetően impresszionista festőként emlegetjük, ő nem szerette magát beskatulyázni, gyakran kísérletezett különböző technikákkal, stíluselemekkel. Rajongott a természetben való festésért, de mindenben megtalálta a kihívást, így szívesen festett enteriőrjeleneteket és portrékat is. Az impresszionisták elutasították a feketét és a földszíneket, ő azonban használta ezeket a képein, sőt egy idő után újra visszatért a kontúrokhoz is. Hitte, hogy a festészetet csak úgy lehet megérteni, ha sokat nézegetünk képeket, és ha a millió közül csak egy ember is akad, akinek egy kiállított műalkotás jelent valamit, akkor van értelme a múzeumnak. A tájképek közül azokat szerette, amelyek láttán elfogta a vágy, hogy ott sétálgasson, ha pedig nőt ábrázolt a kép, akkor hogy megsimogassa.
Rengeteget utazott; járt Algériában, Olaszországban, egy ideig a a Manche-csatorna vadregényes szigetén, Guernsey-n élt, sokat időzött Cézanne-nál Dél-Franciaországban. Bármerre vetődött, engedte, hogy az élmények hassanak rá és a festészetére. Az impresszionizmust hátrahagyva jöttek az élesebb vonalak, visszafogottabb színek, ez volt az „Ingres-korszak”, majd a kontúrok ismét lágyabbá váltak, megjelentek a melegebb árnyalatok és a gyöngyházszínű fények, ez a „gyöngyöző korszaka”. A századfordulón Cagnes-sur-Mer mellé költözött a családjával egy tanyára, és megszületett a harmadik fia. Élete végéig itt élt, és festette a csodálatos tájat, valamint a szeretteit.
