Csilla vagyok, mehetünk! – Bus István írása

Tudom-tudom, régen minden jobb vót, nem volt ennyi elektronikus kütyünk, nem voltunk ennyire megbolondulva tőlük.

Jobban használtuk az agyunkat: például megjegyeztünk százhúsz telefonszámot, meg az összes születésnapot-névnapot. És különben is, brit tudósok kimutatták, hogy a londoni taxisok agya meg volt nagyobbodva. Méghozzá azon a részen, ahol az emberi agy a térbeli eligazodást irányítja. Vagyis a londoni taxisok a saját fejükbe építették be a város térképét. Hogy a brit főváros személyszállítóinak agynagyobbodásáról mi a hír, mióta megjelentek az okoseszközök, arról nem szól a fáma. Vajon mire használhatják ezt a kis agyzsebet, mióta a telefonjukon nézik, merre kell haladniuk a megadott címre?

Az okostelefon okostérképe amúgy meg veszélyes: egy friss híradás szerint egy amerikai család beperli az egyik legnagyobb, térképpel rendelkező techcéget, mert az nem frissítette jól a jelzéseket. Miközben egy híd összeomlott már öt éve, a térkép mégis azon keresztül akarta átnavigálni Philip Paxson kétgyermekes családapát, aki végül autóstul a vízbe zuhant, és ott lelte halálát. Ez tényleg megrázó és tragikus eset. Ráadásul igazolja azon ismerőseim történeteit,­ akiknek egy további ismerősük ismerőse mesélte, hogy az okostelefon térképe egy tóba vezette egy gyanútlan ismerősét!

A gépektől és okoseszközöktől mégsem kell félnetek. (Jó lesz!) Egyes filozófiai-tudományos irányzatok már a tudatunk kiterjesztéseként értelmezik az okostelefont, és ha mélyen magamba nézek, én is együtt élek a telefonommal, és vakon bízom a térképapplikációkban, amelyek eddig még egyszer sem húztak csőbe – de legalábbis az életemet nem veszélyeztették. Mielőtt ezek megjelentek volna, magam is térképek alapján tájékozódtam, valamint támaszkodtam a mellettem ülők segítségére. Utóbbiból természetesen gyakran orbitális veszekedések és sértődések támadtak: akkorák, mint egyetlen más témán sem.

Ezért is örülök, hogy mióta vannak ezek az alkalmazások, béke és boldogság honol az autóban. Nincs annál megnyugtatóbb, mint amikor a kedves géphang közli: „Szia! Csilla vagyok! Minden megvan, mehetünk!” (Hogy miért női hangot állítottam be, hogy dirigáljon nekem, arról külön jegyzetet lehetne írni.)