1989 őszén, a rendszerváltozás évében léptem be először a Nők Lapja szerkesztőségének ajtaján. Az akkoriban a Hírlapkiadó Vállalat gondozásában megjelenő Nők Lapja harminckét oldalát akkor harmincvalahány újságíró, fotós, tördelő készítette, a példányszáma még ekkor is megközelítette a háromszázezret. (Korábban elérte az egymilliót.) Ha átlapozzuk az ötvenes évek elején és végén megjelent, megsárgult lapokat, határozott változást vehetünk észre. Eltűnnek a traktoroslányok, a szovjet és magyar politikusok a címlapokról, kevesebb az agitáció, a nyílt propaganda. Többet olvashatunk egyéni sorsokról, sőt, időnként már kritikus hang is feltűnik itt-ott.

Változások 1956 táján

Árleszállítás

„Idén májusban 6500 cikk lett olcsóbb. Bizony nehéz volt a családokban a télikabát beszerzése eddig. A férfi télikabátok ára 14–24, a női 8–19 százalékkal csökkent. Több száz forint megtakarítást jelent egy-egy családban a kész ­öltönyök, kosztümök, cipők, fehérneműk árának leszállítása. (A havi átlagkereset ekkor 1235 Ft / hónap – a szerk.) Olcsóbb lett a kanna- és a pasztőrözött tej, a szappan, a fogkrém, a babaápoló szerek, a Szidol (fémtisztító szer), a VIM (súrolópor) és sok háztartási eszköz.”

Egy kalauznő küzdelmei 

Anyás szám címmel jelent meg a cikk 1956 júniusában; ez az őszinte, kritikus hang korábban elképzelhetetlen volt. 

„Keglovics Anna kalauzasszony:
– Múlt héten is hajnali ötkor kezdtem a munkát. A kicsit már négykor kellett keltenem. – Ébredj, aranyom – szólítgattam halkan. Csak kinyitotta kis szemét, és már hunyta is be megint. Mit volt mit tennem, bebugyoláltam, és mint egy ruhát vittem az álmos göngyöleget a bölcsődébe. Sírt, nyöszörgött egész úton.
És este kezdődött elölről az egész. Mert ha hajnalos vagyok, azt jelenti, hogy akkor csak négy órát dolgozom, késő délután folytatom újra, és este végzek. Tehát kilenc után kerülök újra a bölcsődébe, és Annuskát öreg este tehetem csak ágyba. Pár órát alszik, és már jön is a hajnali keltés. Nappal szeretnék dolgozni, osztatlan munkaidőben. Csakhogy a férfiak dolgoznak nappali beosztásban, az évek alatt kialakult szokásjog miatt.” 

Hát nem az a szocialista hazát dicsérő írás…

A forradalom után

Újra itt a Nők Lapja! 

 1957. január 31-én, bő két hónapos szünet után jelent meg a lap. Február 14-én gyerekarcok szerepeltek a címlapon: „Az első mosoly az október-novemberi (forradalmi) események után a Szigony utcai óvodában ragyogott fel. Százöt gyermek ismét óvodába járhatott.”

Remek címlapok 

 Az ötvenes évek végén megjelent címlapok némelyike ma is érdekes: Nádor Ilona képén egy szülésznő, karján három pólyás újszülöttel, vagy egy másik, hátitáskás, copfos kislány, amint belép az iskola kapuján, Rédner Márta felvételén. Nádor Ilona a divatrovatot is sokáig vezette: 

„A manökenek megszerettek, mert gyorsan dolgoztam. A fiú fotósokkal lassabban ment nekik a munka, mert azok csak másodszorra látták rajtuk a ruhát” – mesélte. 

Ha átlapozom például az 1958. július 17-i számot, sok érdekes anyagot találok. Csinos nyári ruhákat is, francia modellek fotóival, egyszerű, négyzethálós szabásmintával, habár azt homály fedi, hogy milyen méretre volt alkalmas… A heti étrendben töltött kelkáposztát, töltött tököt és ribiszketortát ajánlottak. Kapnak az olvasók házi praktikákat is: a szerkesztő szerint a gyümölcsfoltot eltávolíthatjuk a ruhából, ha jól megsózzuk, állni hagyjuk, végül nyers tejjel átmossuk. 

Mások is szeretik ezt a daliát…

 Okos Kata Lelki Patyolata Iluskának, Juliskának és Piroskának válaszolt:

„Hárman összesen hét gyermekkel és természetesen három férjjel rendelkeznek, s emellett nincs más gondjuk, mint hogy az ugyancsak nős és gyermekes szomszéd-falubeli férfiú után epekedjenek. Nevessünk vagy bosszankodjunk? Inkább mulatunk az ügyön, ha önök, három gráciák, meg is sértődnek miatta. Bár enyhítő körülmény, hogy mint írják, »rajtunk kívül még mások is szeretik ezt a daliát, úgy lányok, mint asszonyok«. Minden tiszteletünk és ámulatunk a fent említett férfiúé, aki bizonyára egészen kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, maguknak mégis azt ajánljuk: törődjenek férjükkel és gyermekeikkel, s a tizenöt éves lányokhoz méltó érzelmeket hagyják meg azoknak.” (1958. március 13.)

Ügyek, bajok, panaszok

 Ebben a rovatban írja a lap, hogy „Egerben nincs zippzár, Kaposvárott nem kapni 9-es és 10-es számú rövidnadrágos fiú szövetruhát – tudósítanak olvasóink. Mi csak annyit tehetünk hozzá a panaszokhoz, hogy a zippzár Pesten is ritkaság, s a fiúruha-ellátás sem kifogástalan. Érdemi választ, illetve intézkedést a Belkereskedelmi Minisztériumtól várunk.” (1958. július 10.)

Párizsi pompa

 Lovas Olga tollából kritikus hangú riport jelent meg Párizsról, 1959. december 17-én: ekkoriban igen kevesen utazhattak Nyugatra. Az újságíró elégedetten szögezte le, hogy a hús kétszer-háromszor olyan drága, mint Magyarországon. (A szerző a jövedelmek különbségéről nem ejtett szót.) Cipőhöz is jóval drágábban jutnak a franciák: egy jó női cipő 10–15 ezer frank, azaz 500–750 forint. (Nálunk ekkoriban még hiány volt lábbelikből, de ha éppen érkezett, egy úgynevezett típus női cipőért 190 forintot kellett a boltban hagyni.) Megtudhattuk azt is, hogy mivel kevés a fürdőszobás lakás, az egyszerű párizsi, ha rendesen mosakodni akar, fürdőbe megy. A riporter is kipróbálta, de nyomát sem találta a párizsi fénynek és pompának; mindenütt szürke beton, a langyos víz csak szakaszosan folyik a zuhanyozóban; „hiába, a párizsi városi vállalat még a vizet is sajnálja a szegény embertől…” 

Párizsban a cipők hegyesek, a nők magasított frizurát viselnek, a szoknya általában szűk, de vannak, akik abroncsszoknyát hordanak. Fodrászhoz viszont nem járhatnak, mivel az nagyon drága. A fodrász nálunk nem számított luxusnak, sok nő hetente járt berakatni a haját…

1963-ban megújult a Nők Lapja

Színes mélynyomású címlappal, 32 oldalon jelent meg a korábbi 24 helyett. Illyés Gyula, Déry Tibor, Pilinszky János, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő, Nemes Nagy Ágnes és mások publikáltak a lapban, és mindig volt az újságban „olvasócsalogató” tartalom is.

Folytatásokban közölték például Bajor Gizi életrajzát. A kiváló színésznő korának egyik legnagyobb sztárja volt, a Nemzeti Színház örökös tagja, Kossuth-díjas művész. A színésznő tragikus körülmények között halt meg. Férje, attól való félelmében, hogy a feleségét teljes süketség, agydaganat és kínos halál fenyegeti, morfininjekcióval megölte, majd saját magával is végzett. 

 Népszerű olvasnivalónak számítottak ebben az időben az úti riportok, a kézimunkaleírások, a heti menü és a praktikus háztartási tippek. Rendszeresen vettek át cikkeket nyugati lapokból, így a filmsztárok, királyok, királynők, pletykák sem hiányoztak a Nők Lapjából. Szerették az olvasók a vitákat, a házasságok válságáról például, a nemrég bevezetett gyermekgondozási segélyről, a házasságközvetítésről.
Az új tudományról, a szexológiáról közölt sorozathoz levelek ezrei érkeztek a szerkesztőségbe. Létezett már konkurencia is, a standokon kínálták az Új Tükör, az Ország-Világ, a Képes Újság című hetilapokat, de ezek népszerűsége nem közelítette meg a Nők Lapjáét.

Fotó: NŐK LAPJA ARCHÍVUM