A sakkozás egykori fenegyereke, az Európa-bajnok Vlagyiszlav Tkacsov nagymester egy interjúban így fogalmazott: „Minden, ami történik, sakknyelven él bennem tovább. Nehéz megfogalmazni. Rám néztél: a huszár f3-ra lép. Ott a lány mosolygott: huszár f6. Valaki elesik: gyaloggal a c4-re. Beszélgetek valakivel, uszodába megyek, játszom egy partit, megvacsorázom, és ez az egész sakklépésekre változik. Őrültségnek hangzik, de sok játékost megkérdeztem erről, és mind ugyanezt tapasztalják.” Ez rád is igaz?

Bennem ezek nem konkrét sakklépésekhez kapcsolódnak, hanem a játszma különböző szakaszaihoz. Például ha egy üzleti megbeszélésnek az elején már túl vagyunk, felmértük egymást, akkor azt érzem, hogy a megnyitásból áttértünk a középjátékba, ahol ezer irányba futhat minden, a végjáték pedig az, amikor, mondjuk, a szerződés aláírásánál tartunk, de még egy-két dolgot azért pontosítanunk kell. Tehát a kombinációk, stratégiák, döntések és újratervezések pörögnek bennem folyamatosan.

Megint Tkacsovot idézem: „Már a 20. század elején rossz irányt választottunk. Nabokov megírta novelláját a Luzsin-védelemről, és megalkotta a sakkjátékos képét: a négyszemű, neurotikus fickó, aki képtelen megvédeni magát a világ problémáival szemben. A karakter olyan jól sikerült, hogy máig így él az emberek fejében. De mi mások vagyunk! Ragadozók, vadászok, hús-vér emberek, akik bemásznak az ablakon, hogy lássák a szerelmüket. Könnyedebb, fiatalosabb imázsra lenne szükségünk.”

Nekem se esett jól, hogy sok filmben negatív dolgokkal társították a sakkot, mint például abban a krimiben, amelyben a sorozatgyilkos sakktáblaként használja a térképet. Az új dimenzió igazán a korábbi világbajnokkal, Kaszparovval jött el. Ő a külsőségekre már jobban adott, és ismert személyiség lett a sakkon túl is, elmélkedik a politikáról, a nagy konferenciákon rendszeresen megjelenik mint stratégiai­ gondolkodó. Ma már kevés az olyan „furi” sakkozó, mint például Ivancsuk, aki gondolkodás közben a plafont bámulja. A másik pedig, hogy legyünk reálisak, ha megnézünk más területeket, mindenhol találunk olyan személyiségeket, akik kívülről furcsának tűnnek. De a közösségi médiával és az on­line közvetítésekkel, bejelentkezésekkel extrém módon megváltozott a sakk. Régen a topjátékosokról csak egy-két fotót és nyilatkozatot láthatott a közönség, ma már újra meg újra meggyőződhetünk arról, hogy sok élsakkozó érdekes, megnyerő személyiség.

Így utólag hogy látod, A vezércsel hogyan hatott a sakkozók megítélésére?

A Covid alatt talán a sakk volt az egyetlen sportág, ami sportágként működhetett tovább, és hogy a járvány idején még népszerűbb lett, abban a sorozatnak nagy szerepe volt. Szimpatikus, hogy kihagyták belőle a politikát, a középpontjában a sakk állt, azon keresztül mutatták be a karakterek változásait. Ami, mondjuk, érdekes volt, hogy például a női-férfi sakkviszonyokat a valóságnál sokkal árnyaltabban ábrázolták. Tehát amikor a lány kezdőként elindulna a versenyen, a filmben az a válasz, hogy nincs Élő-pontja (a regisztrált versenysakkozók értékszáma – a szerk.), ezért nem játszhat. Azért ez a gyakorlatban sokszor úgy alakult, hogy „hát te meg mit akarsz itt lányként”.

Az első nagymester, akit legyőztél még kislányként, a parti után dühé­ben beleverte a fejét a lift falába. Manapság fordulnak még elő hasonló esetek?

Ezt nem tudom, biztosan akadnak olyan játékosok, akik nem feltétlenül reagálnak jól, de ennél a nagymesternél se tudom, miért viselkedett így. Lehet, hogy csak magára haragudott, mert hibázott, és frusztrálta, hogy egy kislánytól kapott ki. Ám az ilyen reakció nagyon ritka.

Néhány hete egy sakkos hír alatt a kommentelők között heves vita robbant ki a nők és a férfiak agyáról, és hogy miért rendeznek külön női versenyeket. Meglepett, hogy ez a téma még mindig ekkora indulatokat vált ki.

Ez olyan hálás téma, amelyen mindig lehet vitatkozni. Sok múlik azon, hogy az éljátékosok, a nők hogyan nyilatkoznak, és mit mondanak a következő nemzedéknek. Mindig probléma, amikor valakinek sérül az egója, az anyagi érdeke, az imidzse, bármije. Márpedig egy női világbajnok – vagy a többi nő a top tízből – úgy érezheti, hogy megküzdött az eredményeiért, jól megél a sikereiből, nem érdekük, hogy közös világbajnokságon induljanak a férfiakkal. Pedig attól a pillanattól, hogy összevonnák a kategóriákat, gyorsabban fejlődnének a női sakkozók is.

Tavaly a rendezvényetek, a Világsakkfesztivál témája a nők a sakkban, nők a tudományban volt. Össze tudnád foglalni a legfontosabb tanulságot?

Többek között azt jártuk körbe, hogyan motiválhatnánk a lányokat arra, hogy sakkozzanak, illetve hogy hol veszítjük el őket. Az egyik előadáson az oktatásszakértő David Smith a minták jelentőségét hangsúlyozta, hogy a lányok mégiscsak szeretnek a saját nemük közösségé­ben lenni, ezért lényeges, hogy legyenek ott példaképek, akiket követhetnek.

Neked mik a tapasztalataid, a saját gyerekeidet mennyire fogta meg a sakk?

Fontosnak tartottam, hogy óvodásként megtanulják a lépéseket, később játszottak is néhány versenyen, de igazán sokat nem tettem azért, hogy élsakkozók legyenek, hagytam, hogy a saját útjukat járják. Olivér tizenkilenc éves, most kezdte a fogorvosit, Hanna pedig jövőre érettségizik.

Az idei fesztiválon a döntés volt a fő téma.

Az egész életünk döntések sorozata, naponta sok tízezer döntést hozunk, és a sakk segíthet abban, hogy begyakoroljuk a helyes döntési stratégiákat. A fesztiválon például volt olyan közösségi sakkparti, ahol két influenszer sakkozó a közönséggel játszott egy nagy kerti sakkon úgy, hogy időről időre megálltunk, és átbeszéltük a nézőkkel a különböző lehetőségeket. A pedagógusoknak rendeztünk egy work­shopot, ahol többet megtudhattak a Sakkpalota-programról, amely a hatrészes új könyvsorozatom most megjelent első kötetének is az alapja. A Sakkpalota – Bumm Bástya kalandjai­ban, illetve a készülő további öt kötetben gyakorlatilag összefoglalom a tízéves, folyamatosan fejlesztett módszert, amivel a gyerekek a krea­tivitásukat, a memóriájukat, a logikus gondolkodást vagy például a döntéshozatalt fejleszthetik. A kétnapos fesztivál online részé­ben egy nemzetközi konferencián a sakk szellemén keresztül foglalkoztunk a modern oktatással, nagy hangsúlyt fektettünk a mesterséges intelligenciára és a matematikára is. Barry Hymer brit pszichológiaprofesszor pedig a forradalmi szemléletéről beszélt. Szerinte a gyereket ne általánosságban dicsérjük, hogy milyen szuper, mert akkor úgy érezheti, nincs szüksége további fejlődésre, hanem az adott tevékenységét ismerjük el. A sakk ennek a modellezésére kiváló, mert a partit elemeire bonthatjuk, és külön-külön értékelhetjük a lépéseket.