„Fogyatékkal élek. Néha elesem. Leejtek dolgokat. Az agyam ködös. Olyan, mintha a bal oldalam egy meghibásodott GPS-től kapná az irányítást” – írta 2018-ban egy Instagram-posztban, amiben nyilvánosságra hozta, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. A hosszú bejegyzésben ígéretet tesz, bár nem tudja, merre viszi ez az út, de minden tőle telhetőt megtesz majd. Sok évvel később és egy megrázóan személyes dokumentumfilm – a Bemutatjuk Selma Blairt – után tudjuk, nemcsak hogy megtartotta ígéretét, de megmutatta, megannyi kínkeserves apró lépés árán hogyan épülhet fel újra egy romjaiba dőlt élet.
A michigani, zsidó származású Selma ügyvéd szülők negyedik leánygyermeke, és mindössze hétéves volt, amikor betegsége első tünetei jelentkeztek: jobb szemével nem látott jól, húzta az egyik lábát, és vizeletmegtartási gondjai is voltak, ám a diagnózis elmaradt, a fiatalkori szklerózis multiplex tüneteit édesanyja lánya feltűnési viszketegségének tudta be. „Ha fiúként vannak ilyen panaszaid, beutalnak MRI-re, ha lány vagy, őrültnek titulálnak” – nyilatkozta a színésznő a brit Vogue-nak idén tavasszal. Míg Selma gyerekként „csak” fura volt a külvilág számára, felnőttként már egy sötétebb oldala kerekedett felül: gyakran semmiből fakadó, fékezhetetlen sírás tört rá, amit a színésznő túlzott érzelmességének tudott be. Persze szó sem volt erről, valójában negyven évig a nem diagnosztizált betegsége károsította homloklebenyét. „Úgy néztem ki, mint egy »normális« lány, de egész idő alatt fogyatékkal éltem” – emlékszik vissza a ma ötvenegy éves, egyedülálló édesanya, aki Los Angeles-i birtokán él tizenegy éves kisfiával, Arthurral, és terápiás kutyájával, Scottal. A színésznő és gyermeke apja, a dizájner Jason Bleick útjai bár 2012-ben különváltak, barátságban nevelik közös fiukat.
Őszintén a függőségről
Selma nemcsak a betegség küzdelmeibe enged betekintést, de élete sötét bugyrait is őszintén feltárja. 2022-ben megjelent önéletrajzi könyvében nyíltan vall hétévesen kezdődő alkoholproblémáiról, az ellene elkövetett szexuális erőszakról és öngyilkossági kísérleteiről. „Nem tudom, túléltem volna-e a gyerekkorom alkohol nélkül” – nyilatkozta a People magazinnak, majd elmeséli, szédert ünnepeltek, amikor először találkozott az alkohol békét hozó hatásával. Nagyon berúgott aznap, testvére, Katie ágyába fektették le. Másnap nem emlékezett semmire. Ezt követően mindig csak aprókat kortyolt az italból, rendszerint akkor, ha elborította a szorongás. Egy ideig jól titkolta alkoholfüggőségét, az italozás azonban a húszas éveiben eszkalálódott, miután az iskolai szünetben egy átitalozott nap után szexuálisan bántalmazták. Könyvében dermesztő részletességgel ír az esetről: nem tiltakozott, egyszerűen várta, hogy vége legyen a borzalomnak. „Bárcsak azt mondhatnám, hogy mindez csak egyszer esett meg velem, de nem. Többször is megtörtént, mert túl részeg voltam ahhoz, hogy azt mondjam, »Kérlek, hagyd abba!«”, írja le megrázó történetét.
Zseniális mellékszerepek
Selma bár a démonaival küzdött, mosolygósan és katonásan helytállt a mindennapokban. Huszonegy évesen megkezdte tanulmányait a New York Egyetemen, ahol egyszerre három, a fotográfia, a pszichológia és az angol szakon is végzett magna cum laude minősítéssel. Tanulmányai mellett színészkurzusokra járt.
„Író akartam lenni. Bálványoztam az irodalomtanáromat, aki egy előadás után azt mondta: »Te színésznő vagy!« Teljesen összetörtem, hiszen ha egy irodalomtanár, aki tudja, hogy író akarsz lenni, azt mondja, hogy színésznő leszel, azt jelenti, hogy csapnivalóan írsz” – emlékszik vissza Selma. Hosszú évek kisebb szerepei után az 1999-es Kegyetlen játékok című dráma hozta el számára a világsikert, Sarah Michelle Gellarral való közös csókja pedig beírta magát a legemlékezetesebb filmjelenetek közé. Hollywoodban a legígéretesebb fiatal tehetségek között tartották számon: 2001-ben a Doktor Szösziben kapott szerepet Reese Witherspoon oldalán, három évvel később Guillermo del Toro nagy sikerű, Pokolfajzat című filmjéért kapott vastapsot, és sokan szerették Charlie Sheen mellett a Nyugi, Charlie! című sorozat neurotikus terapeutájaként is. A kritikusok szerint élete alakítását a The Poker House-ban nyújtotta, amiben egy alkoholista édesanya szerepét osztották rá.
„Mindig is tudatában voltam annak, hogy csak mellékszereplő vagyok. Minden, amit csináltam, a főszereplő árnyékában történt – emlékszik vissza Selma, és eszébe jut anyja reakciója, amikor a Seventeen magazin címlapján meglátta lányát: »Jaj, Selma, annyira jelentéktelennek tűnsz!« – Már akkor tudtam, hogy soha nem leszek igazi filmsztár, nem illettem bele a sztárság imázsába. Tényleg rögtön tudatosult ez bennem.”
A dokumentumfilmben az édesanya alakja újra és újra visszatér. „Mindig is próbáltam megérteni, miért vagyok ennyire boldogtalan. Anyám belém táplálta a sötétséget – hangzik el a fájdalmas felismerés. – Amikor egy anya nem felel meg az elvárásoknak, úgy érezzük, megfosztottak minket egy lehetőségtől, hogy jobb emberré váljunk. A lehető legjobb emberré. Egészséges lelkületű emberré. Én az anyámat hibáztatom azért, mert nem adta meg a szükséges eszköztárat – vallja a színésznő, aki korábban bálványozta az édesanyját. – A düh, amit a génjeimben megörököltem tőle, ami befelé fordult és szomorúsággá vált, az anyukámról szól. Sosem voltam elég jó neki, és soha nem is leszek. Mindentől meg akarok szabadulni, amit tőle örököltem.”
Tiszta lappal
Karrierje bár a 2000-es években virágzott, állapota miatt folyamatos félelemben élt. A forgatásokon elhallgatta, hogy nincs jól, szorongását alkohollal csillapította, egy-egy munka után pedig teljesen szétesett. 2009-ben, miután leforgatta a Kath & Kim című ausztrál sorozat amerikai televíziós remake-jét, végleg búcsút vett a filmipartól. Kisfia születése után kicsúszott a kezéből a kontroll.
„Orvostól orvosig jártam, de csak annyit mondtak, hogy depressziós vagyok, nyilván az anyaságot érzem túl megterhelőnek. Képtelen voltam összeszedni magam” – meséli a színésznő, aki sokat sírt és aludt akkoriban, egy éven keresztül pedig a házat sem hagyta el.
Szklerózis multiplexszel csak 2018-ban diagnosztizálták, ekkor tudta meg, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegség áldozata, amely a gerincvelőt és az agyat támadja meg. Későbbi vizsgálatok kimutatták, sérült a szürkeállománya, ami a mozgást, a memóriát, az érzelmeket és a beszédet is befolyásolja. Bár a diagnózis megkönnyebbülést hozott a színésznő számára, bármerre is indult el, segítséget semmi nem jelentett, idővel pedig elfogytak a lehetőségei. Az utolsó esélyt az egyáltalán nem veszélytelen őssejtbeültetés jelentette számára. A kezelés során az immunrendszert mintegy „lekapcsolják”, az állapotjavulás pedig évekbe is beletelhet. Selma úgy döntött, belevág.
„Tiszta lappal szeretnék indulni” – mondta a kamerába a beavatkozás előtt. Selma ekkor már pontosan tisztában volt azzal, nincs garancia rá, hogy túléli ezt a kezelést. A dokumentumfilm egyik legmegrázóbb pillanata az, amikor elköszön a fiától, talán örökre.
„Egészséges testben akarok élni. Azt akarom, hogy az őssejtek szeretetben növekedjenek ebben a negyvenhét éves rossz testben. Szeretném megváltoztatni a gondolkodásmódomat, sokáig csak arra tudtam gondolni, hogy a halál a végső cél az életben” – vallotta kijózanító őszinteséggel, és hozzátette, az egész életét úgy élte azelőtt, hogy fogalma nem volt arról, mit jelent örömben élni. – Gondoltam, majd boldog leszek az épp aktuális filmem után, vagy ha bizonyos mennyiségű pénzt megkeresek, vagy ha lesz pasim, ha kijózanodom. Mindig nagyon kényelmetlenül éreztem magam ezen a világon” – mondja Selma, aki a kezdetektől felvállalta fogyatékosságát, a 2019-es Vanity Fair Oscar-partin bottal a kezében vonult fel a vörös szőnyegen, és bevállalt egy táncos tévéműsort is, amit ugyan az állapota miatt fel kellett adnia, utolsó keringőjén egy ország pityeredett el. A színésznő tisztában van vele, fontos ügyet képvisel, sokan az ő kiállása miatt merik felvállalni tulajdon betegségüket, és többek között barátja és kolléganője, Christina Applegate is neki köszönheti a korai diagnózist. Selma persze nem csak a betegségről tanít:
„Van egy mottóm: nagyon sok időt fogunk még holtan eltölteni. Sok időt töltöttem azzal, hogy eltompítsam, feladjam magam, vagy szinte félig holtan próbáljak rájönni, hogyan éljek. Most csak segíteni akarok másoknak” – a színésznő meggyötört testtel ugyan, de makacsul ragaszkodik az élethez, és ma már talán azt is tudja, hogyan adja át magát az öröm érzésének.
Fotó: Reuters, Getty Images, Profimedia.hu, Europress/AFP
