A dallamos nevű Vittorina Bartolucci 1861-ben (egyes források szerint 1859-ben) született Firenzében, és a fekete hajú, bogárszemű, tűzrőlpattant lányról már tizenéves korában kiderült, milyen tehetséges, szép hangú énekesnő.

Vittorinából Viktória

Először tizenhat évesen lépett fel operában, és innen nem volt megállás: csakhamar bejárta a leghíresebb itáliai színpadokat. 1880-ban is a hazájában turnézott, többek között szülővárosában, Firenzében, de Pisában, Torinóban és Milánóban is, amikor egy olyan felkérést kapott, ami hamarosan gyökeresen megváltoztatta az életét. Nem egyértelmű, ki ajánlotta először a budapesti Nemzeti Színház intendánsa, Podmanicz­ky­ Frigyes báró figyelmébe – egyes források szerint Gerster Etelka énekesnő, máshol egy vak honvéd veterán, Blána Szilárd nevét említik –, mindenesetre már ebben az évben a lelkes magyar közönség is megismerhette a tüzes olasz szépséget Donizetti egyik művében, a La Favoritában, azaz A kegyencnőben.
A nagy siker eredménye pedig egy szerződés lett, amellyel Vitto­rina – aki hamarosan már magyarosan, Viktóriaként szerepel a tudósításokban – a Várszínházban található patinás színpad egyik legfényesebb csillaga lett.

Kiadó szerep

Búgó mezzoszoprán hangjával elsősorban alt szerepeket osztottak rá, így az akkoriban debütált Verdi-mű, az Aida tragikus sorsú egyiptomi ­királylányát, Amnerist alakította. Néhány hónap múlva már bájos olasz akcentussal, de magyarul adta elő a művet, ezzel is belopva magát a hazai közönség szívébe. Egész rajongótábora alakult ki, különösen a színházlátogató fiatal diákok körében, akik minden fellépése után zajosan ünnepelték a csinos, villogó fekete szemű olasz énekesnőt. Sikerrel énekelt szoprán szerepeket is, például a Faustban hosszú szőke parókában Margaritát, de a legnagyobb színpadi diadalát az ugyancsak újdonságnak számító francia operában, a Carmenben aratta.
Nem ő volt az első magyar Carmen, de a címszerepet elsőként éneklő magyar díva, Nádayné éppen ekkortájt Bécsbe szerződött, így a szerep „kiadóvá” vált. Eleinte a közönség némi fenntartással fogadta az első valódi főszerepébe csöppenő Viktóriát, ám hamarosan kiderült, hogy a forróvérű spanyol cigánylány alakját mintha csak róla formázták volna. Igazi déli szenvedéllyel, olaszos virtuozitással és átéléssel adta elő Bizet fülbemászó dallamait, és a megérdemelt siker nem is maradt el. Bartolucci Viktória szinte összenőtt ezzel a szereppel, és évekig csak a mi magyarrá lett olasz Carmenünkként emlegették őt.

Riválisok

A kollégái is hamar megkedvelték a vidám, szeretetre méltó lányt, ám mint minden közösségben, és különösen az érzékeny művészek között, nemsokára körülötte is felbukkant az irigység és a rivalizálás. Az Operának rajta kívül is volt egy fekete hajú olasz csillaga: Turolla Emma, akivel óhatatlanul egymás vetélytársai lettek. A Gioconda című műben együtt léptek fel, és Turolla fülébe eljutottak az operaházi pletykák, miszerint Viktória neheztel rá, amiért a függöny legördülése után szereti egyedül learatni a babérokat, begyűjteni a leghangosabb tapsvihart, a csokrokat, és nem várja meg a kolléganőjét. Ezek után a következő előadást követően Turolla kirohant a színpadról, megragadta riválisa kezét, és kivonszolta magával a függöny elé. Viktória hiába próbált szabadulni, a másik díva vasmarokkal fogta őt. Ezek után Bartolucci sírva menekült az öltözőjébe, és csak Podmaniczky hosszas rábeszélése után volt hajlandó folytatni a szereplést.