Úgy alakult, hogy életem során az összes franciaországi utamba jutott egy csipetnyi Normandia, és mégsem értem a végére, a listámon még jó sok tétel szerepel, köztük városok és finomságok is. Ha erre a vidékre gondolok, akkor egyszerre jutnak eszembe a szélfútta homokdűnék, a középkori hangulatot árasztó macskaköves sikátorok és az a masszív, semmihez sem hasonlítható vajillat, ami belengi az utcákat, és amitől kényszeres sóvárgás alakul ki szegény utazóban, hogy azonnal beleharapjon egy croissant-ba vagy palacsintába.
TAPINTHATÓ TÖRTÉNELEM
Normandia nevéhez elválaszthatatlanul hozzánőtt a partraszállás, ez volt a második világháború legfontosabb hadművelete. Regények és filmek (A piszkos tizenkettő, Az Overlord hadművelet, Ryan közlegény megmentése) tömege szól az egész Európa történelmét meghatározó eseményről, de ahhoz, hogy valóban megértsük, mi történt itt, fontos tisztában lenni a számokkal. 1944. június 6-án a szövetséges csapatok hídfőállásokat foglaltak el Caen közelében, a Német Birodalom által megszállt Franciaországban. Hatezer hajóból álló flotta sorakozott fel a parton, majd több mint százötvenezer szövetséges katona lépett francia földre az öt elfoglalt partszakaszon, amelyek Utah, Omaha, Gold, Juno és Sword kódnéven szerepeltek a tervekben.
Az első nap tízezer szövetséges katona esett el, sebesült meg vagy tűnt el. Az angolszászok az invázió első hat napján háromszázhuszonhatezer embert, ötvennégyezer járművet és száznégyezer tonnányi hadianyagot szállítottak partra.
Érdemes a Mémorial de Caen múzeummal kezdeni, az itt látható kiállítás minden korosztály számára érthetően, érzékenyen meséli el a második világháború és a környéken lezajlott csaták történetét. Nem szépít, nem hatásvadász, egyszerre él a klasszikus tárlatok eszközeivel és a modern technika vívmányaival, miközben végig a megbékélés fontosságát hangsúlyozza. A bejárat felett Paul Dorey, a helyi költő Normandia nevében megfogalmazott mondata olvasható: „A fájdalom összetört, a bajtársiasság feloldozott, sebeimből a szabadság folyója fakadt.” A másik fontos helyszín az Omaha Beach, ahol harmincmillió dollárból alakítottak ki emlékhelyet. A csodálatos parkban már messziről feltűnik a fehér keresztek tengere, amelyek mint megannyi felkiáltójel állnak a gondosan nyírt füvön. A kereszteken a nevek és a nemzetiségek is szerepelnek, itt-ott virágcsokrok jelzik, hogy a leszármazottak nem felejtenek, sokan jönnek a tengerentúlról is, hogy leróják a tiszteletüket. A parton sétálva – hiába láttuk a korabeli képeket, és nézzük a hatalmas lemezekből álló emlékművet – mégis nehéz erre az idilli tájra odaképzelni a temérdek katonát, hajót és áldozatot.
KISVÁROSI TEMPÓ
Ebben a régióban olyan sok különleges látnivaló akad – például a tengerből kimagasodó Mont-Saint-Michel, a roueni katedrális vagy Giverny, amit Monet tett fel a térképre –, hogy hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az egyik legjobb program, ha csak úgy sétálgatunk a nyaralóhelyeken, kisvárosokban, tengerpartokon. Nagyjából fél óra elég bármelyik településen ahhoz, hogy az ember egy francia művészfilmben érezze magát, és egyenes derékkal, felszegett fejjel kezdjen lépdelni, miután gyorsan feldobott a szájára némi vörös rúzst.
Aki a klasszikus francia regények miliőjére vágyik, vegye az irányt Deauville és Trouville felé, garantáltan mindkét helyen szájtátva fog naphosszat bámészkodni. Ezek a nagyvilági fürdőhelyek megőriztek valamit a 19. század hangulatából, és remek bizonyítékot nyújtanak arra, hogy a legjobb kombináció, amikor a jó ízlés találkozik a pénzzel. Lenyűgöző hotelek, elegáns éttermek, színes faberakással díszített hófehér épületek, és ehhez szépen gondozott fák, bokrok, virágok minden mennyiségben. A promenádon kedvünk szerint sétálhatunk a fapallókon vagy a puha homokban, és örüljünk, ha szelesre fordul az idő, mert olyankor a parton kergetőznek a szárazföldi vitorlázók, a kerekekre szerelt kis kocsikat csak úgy repíti a szél!
Az impresszionizmus és Arsène Lupin szerelmesei vigyázó szemeiket Étretat-ra vessék! Fel lehet keresni Maurice Leblanc, az úri betörő megálmodójának villáját, és gyönyörű a Les Jardins d’Étretat, ahol a precízen formára nyírt bokrokat muszáj megtapintani, hogy elhiggyük, ezek valóban élő növények, de a lényeg mégiscsak a tengerparton van. Az sem számít, hogy az év minden napján hömpölyög a tömeg, a hullámok nyalta mészkősziklákat látni kell. Claude Monet több mint ötven festményt festett a normandiai partokon, a legtöbbet közülük Étretat-ban. A sziklák tetejét borító füves területre nem nehéz felsétálni, innen egészen gyönyörű a kilátás, a sziklaképződmények mellett a városra is rá lehet csodálkozni.
A zavartalan és hamisítatlan francia hangulatért Honfleurbe kell menni, ez az egykori halászfalu, majd kereskedelmi központ ma egy kis ékszerdoboz. A régi kikötő (Vieux Bassin) a nyüzsgő városka lüktető szíve, a kiülős éttermekben a parkoló hajók, csónakok mellett lehet ebédelni, vacsorázni. Ezen a helyen mintha mindenki ráérne, lustálkodó turisták heverésznek a padokon, a helyiek pedig jóízűen beszélgetnek a boltokban, sarkokon, ablakokból egymásnak átkiabálva. Ennek a városnak megkegyelmezett a háború, ezért szinte pontosan olyannak látjuk az utcákat, házakat, mint száz-kétszáz évvel ezelőtt.
FELEJTSÜK EL A DIÉTÁT!
A régióban kilencmillió almafa ad termést, így az almás finomságok Kánaánjában járunk. Teszik süteményekbe, salátába, hús mellé a mártásba, és persze a sok vajjal készülő normandiai almás pitébe. Karakteres italok is készülnek a finom gyümölcsből, először kóstoljuk meg a cidre-t, vagyis almabort, ebből lehet kapni édes és száraz verziót is. (Ez egészen más ízvilágú, mint az itthon kapható, palackozott ciderek.) A leghíresebb almás ital a calvados, története a 15. századig nyúlik vissza. Az erős, almaborból készülő párlat készítésének ma már nagyon szigorú szabályai vannak, és csak Calvados környékén szüretelt almából készülhet. A Pommeau izgalmas aperitif, almalé és calvados keverékéből készítik, majd tölgyfa hordóban érlelik, alkoholtartalma 16 és 18% között van.
