Gyermekpszichodráma-csoportvezetőként dolgozó nőismerősöm egyszer ígéretes beszélgetésbe elegyedett egy férfival, aki, amikor meghallotta, mivel foglalkozik, közölte, hogy neki egy és ugyanazon szókapcsolatban a gyerek, a pszichó és a dráma túl sok, és fejvesztve elmenekült. Pedig a pszichodráma fantasztikus terápiás módszer, amelynek lassan százéves történelme van, valamint gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt sokat segíthet elakadásaikban. Jó volna, ha méltóbb helye lenne a köztudatban.
A valóság színpadán
„A pszichodráma eredetileg Jacob Levy Moreno orvos, pszichiáter, szociológus által a múlt század első felében kidolgozott akcióelvű, cselekvésközpontú, tüneti és feltáró jellegű csoport-pszichoterápiás módszer, melyet Mérei Ferenc honosított meg Magyarországon az 1970-es évek elején – szól a Magyar Pszichodráma Egyesület megfogalmazása. – A pszichodráma alkalmazása rendkívül szerteágazó, hiszen nemcsak eszköz arra, hogy megfelelő terápiás indikációval gyógyítsunk, hanem hatékonyan alkalmazható az önismeret fejlesztésében, szervezetfejlesztésben, közösségformálásban, jól használható az oktatásban, képzésekben is.”
Rendben, de mi történik a gyakorlatban? Hol itt a pszichó, és hol a dráma? A pszichodrámában a lelkünk történéseit, traumáinkat, elakadásainkat, vágyainkat egy rögtönzött színház keretei között bontakoztatjuk ki egyrészt szakértők, másrészt egy csoport segítségével.
– A pszichodrámában számomra az a legnagyobb varázs – mondja Kováts Dóra pszichodramatista –, hogy a valóság színpadán játszódik, a főszereplő saját életének színpadán, ahol meg tudnak történni azok a dolgok, amelyek az ő való életéből hiányoznak. Lehetnek szerető szülei, a bántalmazója elnyerheti méltó büntetését, legyőzheti azt, aki megnyomorította őt, ki tud állni magáért a munkahelyén, vagy épp abbahagyja a halogatást, és jelentkezik egy állásra, amire régóta vágyott. Mindez nem pontszerűen történik, hanem egy hosszú folyamat. Több tucat alkalom elteltével látni lehet, hogyan szabadítják fel az embert a pszichodrámán történtek, és hogyan épül be mindez a való életébe.
Lehetsz király!
Azt már sok pszichológus megmondta, hogy a gyerek nem úgy hívja fel a szülei figyelmét a lelkében zajló folyamatokra, hogy „anya, lelkizzünk!”, hanem úgy, hogy „anya, játsszunk!”. A kisebbek nem véletlenül szeretik annyira a szerepjátékokat, ez pedig kiváló alapot ad a gyerekpszichodrámának.
– Amikor velük dolgozunk, nem a valóság színpadán vagyunk, hanem egy varázsvilágban – folytatja pszichodráma-szakértőnk. – Ebben a szimbolikus térben ő bármi és bárki lehet. A gyerekeknél a dráma a szerepjátékon keresztül hat, és ezeket az azonosulásokat akcióba is viszik. Tehát nemcsak elképzelik, hogy a királyfi legyőzi a sárkányt, hanem ők lehetnek a királyfik. Ezáltal hozzáférnek az énerejükhöz, ami a hétköznapokban úgy hat, hogy fognak tudni barátkozni, nagyobb lesz az önbizalmuk, nem lesznek feszültek azzal, hogy magukba fojtják a nehéz érzéseiket. Nagyon jó látni, hogy valakinek, aki szorongó, önbizalom-hiányos gyerekként jön, és az elején ennek megfelelő szerepeket választ (például egy kisállatot, akinek gazdája is van), hétről hétre egyre tágul a tere, kisállatból nagy lesz, állatból ember, és egy fél évvel később már őt választják gazdának.
Együtt könnyebb
A pszichodráma egyik alappillére a csoport, amelynek megtartó ereje szintén jól ismert a pszichológiában.
– Mind a felnőtt-, mind a gyerekpszichodrámában nagyon fontos tényező, hogy a csoport tagjai úgy is elfogadják egymást, hogy sokan a nehezet mutatják meg magukból, és akkor is elfogadják egymás véleményét, ha a másik nincs jól. A csoportban az egyén azt élheti meg, hogy számít. Nem lesz úrrá rajta az ufóérzés, hogy ő az egyetlen a világon, aki ezt a rosszat elszenvedi. A csoport tagjai mintákat tanulnak egymástól, az alapján, hogy ki hogyan reagál valamire vagy küzd meg egy helyzettel. Ezek az új megoldások felnőttként is nagyon fontosak, gyerekként meg pláne, hiszen a gyerek számára irányadók a minták. Ezekben a helyzetekben is kiemelt szerepük van a vezetőknek – mondja Kováts Dóra.
A pszichodráma a gyakorlatban úgy néz ki, hogy mindig van egy főszereplő, és az ő élete képezi azt a teret, amelyben a csoport mozog. Az ő témájával dolgoznak, és ő választja ki a szereplőit is a történetének, tehát a csoport tagjai aktív segítők egymás gyógyulásában, és szemtanúi is annak, hogy ami megtörténik, az valóban megtörtént. A dráma menete úgy zajlik, hogy az alaptéma meghatározása után következik egy feltáró szakasz, ahol megérti a szereplő, mi minden van jelen az ő problémájában, és a vezető is feltérképezi, mivel áll szemben. Ezt követi az akció, amelyben megtörténnek az interakciók, a kapcsolódások. Ennek van egy katarzisa, és végül az integráció zárja a folyamatot, hiszen a főszereplőnek lett egy új része, amely onnantól a hétköznapi életben is támogatja őt.
